BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye

2007. május 09. 22:50 - Brain Storming

GEORGE LUCAS, A PLAGIZÁTOR ? ? ? …,avagy a fogathajtó jelenetben: Anakin Skywalker = Ben Hur?, Sebulba = Messala?, Jabba, a Hutt = Pontius Pilátus?

starwars-benhur-podrace-chariots.jpg(Az eredeti írás 2000-ben jelent meg a BS-Studio című magánújságomban)

 
A plagizálás (azaz „idegen szellemi alkotás részbeni vagy teljes eltulajdonítása, vagy idegen műnek, műrészletnek saját névvel való közlése”) - hivatalosan fogalmazva „szerzői jogokat sértő tevékenység”- és tetemes jogi irodalom foglalkozik a kérdésével. Talán furának hathat a Star Wars atyjának nevét valami ilyesmivel kapcsolatba hozni, de felmerül a gyanú, hogy George Lucas-ban minden bizonnyal élénken él egy 1959-ben készült film, a Ben Hur-nak az a jelenete, amelyről a következőket írják: „A nevezetes fogathajtó-verseny képsorai még ma is tananyagként és mintaként szerepelnek a filmkészítők előtt.” Valószínűleg nem ezért az egyetlen jelenetért kapta ez a film a maga 11 Oscar-díját, de az biztos, hogy ebben az epizódban teljesedik ki az akkori filmművészet csúcsa. A Magyar Televízió két-három évvel ezelőtt mutatta be, de a TCM kb félévente leadja eredeti angol nyelven (esetenként franciául). De menjünk tovább! A Baljós Árnyak című film egyik leginkább felemlegetett jelenete ugyancsak a fogathajtó-verseny, amely mind látványában, mind felépítésében mondhatni „hasonlóan jól sikerült”, mint az előbbi remekmű, de felmerül a kérdés, hogy nem-e amiatt aratott széleskörű tetszést, mert …:

1)

Mindkét jelenet ugyanannyi ideig tart: kb. 9 percig.
2)
Mindkét versenyt egy nagyméltóságú úr is figyelemmel kísér és ők azok is, akik a versenyt elindítják: Pontius Pilátus, aki egy fehér zsebkendőt ejt el, és Jabba, a Hut, aki viszont -stílusosan- leharapja egy békaszerű csúszómászónak a fejét és azt köpi az indítógongra.
3)
Mindkét filmben ugyanaz történik a rosszakkal, ugyanaz a hiba okozza a vesztüket: Messala a korbácsával ütlegelte Ben Hurt, Sebulba pedig megpróbálta kibillenteni az egyensúlyából Anakin-t, és közben egyikőjük sem figyelt arra, hogy a járműveik egy-egy alkatrésze összeakadt; továbbá Ben Hur ugyanúgy félrevonta a lovait, mint ahogy Anakin is félrerántotta a kormányt, és ezzel szakított ki egy fontos alkatrészt ellenfelük járművéből.
4)
Amikor a győztesek beérkeznek a starthelyre, mindkettőt az üvöltve éljenző tömeg fogadja, akik berohannak a versenypályára.
5)
Mindkét jelenetre jellemző a sivatagos környezetre jellemző erős tónusú világosbarna színek használata.
6)
A Ben Hur-ban a starttól kezdve elnémul a film, és csak a lódobogást, és a tömeg morajlását lehet hallani; ugyanúgy az Episode One-ban is a sugárhajtóművek iszonyatosan hangos bömbölésé a főszerep.
7)
Mindkét filmben döntő szerep jut magának a versenynek, és nem csak mint látványossági elemet vették bele, hanem mint a történet lényeges részét.

8)
Mindkét filmben van egy, a versennyel kapcsolatosan feltűnő kereskedő, aki az egyik filmben Ben Hur-t, a másikban pedig Anakin-t támogatja.

9)
Messala, éppúgy mint Sebulba tudatosan is felborítja pár versenytársának járművét.

10)
Mindkét filmben fogadás tárgyát képezi a győzelem.
11)
Mindkét jelenetben van olyan, aki önhibájából karambolozik.

12)
Ben Hur hajtási profizmusát az a mozzanat jelképezi, amikor a Messala által felborított kocsikon átugratva folytatni képes a versenyt, Anakin pedig ugyanígy képes volt a szerelő-útra sodródás után visszahozni a gépét a pályára, nem is beszélve arról, amikor a Sebulba által meglazított energiacsatlakozó miatt keletkezett üzemzavart menet közben képes volt korrigálni.
13)
Mindkét versenyt végigmutatják, azaz a starttól a célba érkezésig minden „jelen-időben” sorrendben van bemutatva, akárcsak egy Forma-I-es élő közvetítésen.

14)
Mindkét filmben megmutatják a verseny köreinek számát jelző eszközt: a Ben Hur-ban egy sor bronz-delfint, a Star Wars-ban pedig egy digitális kijelzőt.

 

Epilógus

Talán Ben Kenobi nem véletlenül lett Ben Kenobi … ?!

 

Címkék: mozi
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr8073470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brain Storming 2007.05.28. 21:04:17

Éppen most aktuális!(M1-en éppen megy a Ben Hur!)

Koós István 2015.12.27. 07:53:13

"ebben az epizódban teljesedik ki az akkori filmművészet csúcsa"

Ez a mondat egy kicsit értelmetlen. Vagy azt kellett volna írni, hogy ez az akkori filmkészítés csúcsa, vagy azt, hogy ebben teljesedik ki az akkori filmtechnika.

Egyébként érdekes összehasonlítás.

Koós István 2015.12.27. 07:55:40

De mondjuk lehet, hogy a Ben Hur jelentenének átírása szándékos és tudatos, afféle posztmodern eljárás, mint az intertextualitás az irodalmomban.

Brain Storming 2015.12.27. 12:35:25

@Koós István: úgy valóban jobban hangzik, thanx! :)
BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye
süti beállítások módosítása