BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye

2007. május 30. 18:30 - Brain Storming

Amway és a Network 21 - VIII / VII. - Az Amway Co., mint gazdasági alapon működő szekta

"Manipuláció koncentrátumot vegyenek", avagy - "Hogyan Kovácsoljunk Magunknak Milliók Álmaiból Milliárdokat?"


7. MIÉRT MONDHATJUK, HOGY A NETWORK 21 MÓDSZEREIVEL
FELÉPÍTETT AMWAY CO. GAZDASÁGI SZEKTÁNAK TEKINTHETŐ?


1.1. SZEKTÁK ALAPJELLEMZŐI

Milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy csoportot szektának tekinthessünk? Eliot Aronson és Anthony Pratkanis (’92, 181.o.) szerint a következő hét pontnak kell teljesülnie:
1. Sajátos társadalmi valóságot kell teremtenie.
2. Vakcsoportot kell képeznie.
3. Elkötelezettséget kell teremtenie a disszonancia csökkentése által.
4. A vezetőnek hitelesnek és vonzónak kell látszania a belépők szemében.
5. A híveket el kell küldeni hittéríteni.
6. El kell terelnie a tagok nemkívánatos gondolatait.
7. El kell érnie, hogy a tagok egy fantomra összpontosítsanak.

Mindezek a sajátosságok megvannak a Network 21 rendszerén belöl is, amit a következőkben részletesen áttekintünk.



7.2. RÉSZLETEZÉS ÉS MAGYARÁZATOK


7.2.1. SAJÁTOS TÁRSADALMI VALÓSÁGOT KELL TEREMTENIE.

FŐBB SZEMPONTOK:
1) A tagok és nem tagok közé szigorú határvonal húzandó, nemcsak szellemileg, hanem lehetőleg fizikailag is. 2) Igazítson el az élet eseményeinek megítélésében. 3) Saját nyelvet, zsargont használ. 4) A világkép kialakításakor követendő szabály: ismétlés, ami a kitalálást valósággá változtatja.

MAGYARÁZAT:
„Címkézzük” a dolgokat és jelenségeket, ezáltal úgy írhatjuk le őket, hogy a befogadó tudomásul vegye az általunk javasolt minősítést, és rögtön megtegye az első lépést a meggyőzetés felé – vagyis „elő-meggyőzötté” váljon – pedig még elő sem hozakodtunk érveinkkel. Gyakran a következtetés levonását a befogadók fantáziájára bízzák. Ilyen, ha „csillogó” vagy „doromboló” szavakat használunk, vagyis olyanokat, amelyeknek értelme általában pozitív, de az adott összefüggésben sokértelmű. Kognitív fösvénységük miatt az emberek hajlandók a címkéknek megfelelően viselkedni és cselekedni. Koncepcióink és elnevezéseink megváltoztathatják a valóságlátásunkat. (Aronson, Pratkanis, 1992, 42.o.)


7.2.2. VAKCSOPORTOT KELL KÉPEZNIE

FŐBB SZEMPONTOK:
1) A tagok elkülöníthetők a kívülállóktól arra emlékeztetve a híveke, hogy: "Ha kiválasztott akarsz lenni, tégy úgy, mint egy kiválasztott". 2) „A kiválasztottság a tagság velejárója, következésképp folytatnod kell az azonosulást új életeddel” - vagyis az engedelmeskedést. 3) A gyűlöletesek csoportjának kijelölése – kívülállókból /a "rosszak csapatának létrehozásával két cél érhető el: a szektatagokban erősödik a jó érzés ("Örülök, hogy nem vagyok olyan, mint azok"), és nő a félelem, nehogy olyanná váljon ("és nem is akarok olyanná válni")/.

MAGYARÁZAT:
A vakcsoport /kísérleti körülmények között/ olyan csoport, amelynek tagjait vaktában választották, valamiféle közönséges, szabálytalan és képzeletbeli szempont alapján. A csoport tagjai ezáltal úgy viselkednek, mintha vaktában kapott címkéjük jó barátságon vagy közeli rokonságon alapulna, és „csapattársaikat” szeretetreméltóbbnak és közvetlenebbnek ítélik meg a többi embernél. Mindezt a következők miatt:
- Az a tudat, hogy „ebbe a csoportba tartozom”, segít besorolni a világ dolgait, ahhoz hasonlóan, ahogyan a szavak és a címkék üzemelnek a pre-meggyőzés fázisában. A csoportok közötti különbségek eltúlzódnak, míg a vakcsoport tagjai közötti hasonlóságok is, annak biztos tudatában, hogy így tesznek és viselkednek az olyanféle emberek, mint mi. A csoporton kívüliek lebecsülődnek, s egyszerű negatív címkét kapnak az agyunkban.
- A társadalmi csoportokba tartozás mindig önbecsülést és büszkeséget kelt. A vakcsoportokban a csoport tagjai az önbecsülés kedvéért mindenáron védik a csapatot, s elfogadják jelképeit, rítusait és hiedelmeit.
A fentieknek megfelelően a rendszerbe bekerült tagot úgy kezelik, mint egy kivételes képességekkel és lehetőségekkel bíró egyént /vagyis az önmagukkal kapcsolatos kívánalmakat viszik át az új tagra/. Ezáltal ő maga a saját szemében is felértékelődik, továbbá ennek eredményeként azt feltételezi a csoportról, hogy ott is mindenki kivételes. Vagyis: „Kivételesnek tartanak, pedig alig ismernek – tehát anélkül, hogy ismernének, kiválónak tartanak, így ennek a kiválóságnak nagyon is nyilvánvalónak kell lennie.” „Ebben a csoportban mindenki nagy dolgokra várományos, így én is.” (Aronson, Pratkanis, 1992, 130.o.)


7.2.3. ELKÖTELEZETTSÉGET TEREMT A DISSZONANCIA CSÖKKENTÉSE ÁLTAL.

FŐBB SZEMPONT:
Növekvő elkötelezettség (eleinte kis lépések, majd egyre nagyobbak). A kezdeti elkötelezettség miatt kellemetlen érzés volna a későbbi - komolyabb - kérés visszautasítása. Az első lépések ésszerűségét igazolandó az ember egyre többre hajlandó.

MAGYARÁZAT:
Az ember szereti magát ésszerű lénynek tekinteni. Pedig általában kevéssé ésszerűen cselekszünk, csak és főleg utólag ésszerűsítjük a dolgokat. Albert Camus szerint „az ember olyan teremtmény, aki egész életét azzal tölti, hogy megmagyarázza, hogy miért nem abszurditás az élete”.
Leon Festinger 1975-ben fogalmazta meg a „kognitív disszonancia” sokat vitatott meghatározását, mely a következő: „az ember igen erős drive-val rendelkezik a kognitív konzisztencia megteremtésére; ez azt jelenti, hogy két, pszichológiailag inkonzisztens kogníció (vélekedések, attitűdök, értékek vagy gondolatok) esetén, vagy ha a viselkedés nincs összhangban ezekkel a kogníciókkal, akkor kellemetlen feszültségérzést élünk meg, melynek csökkentésére igen erősen motiváltak vagyunk. Mivel az elmélet sokkal inkább a pszichológiai, mintsem a logikai inkonzisztenciával foglalkozik, azt sugallja, hogy nem annyira az érdekel bennünket, hogy valóban konzisztensek legyünk, hanem az, hogy úgy érezzük, hogy azok vagyunk.” (A. Statt, 111.o.)
Ebből következik az a módszer, ami az inkonzisztenciát nem tűrő sajátosságunkat igyekszik saját céljaira kihasználni. Népszerű elnevezése: az ésszerűsítés csapdája: Első lépésként szándékosan teremt kognitív disszonanciát, fenyegetvén önbecsülésünket – például lelkiismeret furdalást keltve a befogadóban, esetleg szégyenkezésre késztetve, netán kétszínűnek vagy megbízhatatlannak minősítve. A második lépés az, hogy olyan megoldást ajánl, amellyel a kognitív disszonanciát megszüntethetjük, s egyúttal azt tesszük, amire ő beszél rá. (Aronson, Pratkanis, 1992, 36.o.)


7.2.4. A VEZETŐNEK HITELESNEK ÉS VONZÓNAK KELL LÁTSZANIA A BELÉPŐK SZEMÉBEN

FŐBB SZEMPONT:
A vezetőről szóló mítoszok. (Aronson, Pratkanis, 1992, 73.o., 84.o.)

MAGYARÁZAT:
Az a tény, hogy gyakran tekintjük zsinórmértéknek a kommunikátor hitelességét, amikor eldöntjük, hogy megfogadjuk vagy visszautasítjuk az üzenetét, tágra nyitja az ajtót a mellékúton való meggyőzés számára! Ésszerű hinni a hiteles forrásnak, de hitelességet könnyebb tettetni, mint ténylegesen megteremteni. A hitelességet adni, venni lehet, és az újkori propaganda hitelességet teremt, vásárol, értékesít. A hirdetéseket például szokás a híres emberek meggyőző erejére alapítani. A politikában számos esetben a szavazók nem a jelöltekre, hanem a jelölteknek a tv által sugárzott „imidzs”-ére adják voksukat.
A szeretetre méltóság és vonzóság azonban független a megbízhatóságtól és a szakértelemtől.
Az üzenet leggyakrabban aszerint vizsgáljuk, hogy küldőjének mennyiben áll személyes érdekében – ha az üzenetet ilyen értelemben elfogultnak tartjuk, alaposabban átgondoljuk, vagy elvetjük. A kommunikátor hitelét növeli, a saját érdeke elleni cselekvés. Nem csak a várakozással ellentétes nézetet méltányoljuk, hanem azt is, ha valaki a szakmája nyomásának dacára képvisel „hátországéval” ellentétes véleményt.
Roger Alies: „Ha a személyes kommunikációnak csak egy eszközét használhatod, ami azonban hatékonyabb, mint bármi más, az a következő: légy szeretetre méltó! Ha a közönség szeret, minden hibádat megbocsátják. Ha viszont nem szeret, betarthatod az összes többi szabályt, és mégse mégy semmire. - Mond azt, amit a közönség gondol, érd el, hogy jól érezzék magukat. Majd fordítsd a magad javára a hangulatot.”
Sokszor az is elegendő, ha nyíltan kimondva leplezzük a tényt és azt mondjuk: „nem akarok rábeszélni”.
Dilenscheider a „Hatalom és befolyás”-ában így szól a hitelesség növeléséről:
- Tűzz ki könnyen elérhető célokat, és amint elértél egyet, tedd közhírré, hogy győztél (ezzel kialakítható az erőskezűség képzete);
- Használd fel a kulisszát az „imidzsed”-hez;
- Interjúkat olyan környezetben adj, amely passzol az üzenethez;
- Te válaszd ki a negatívumokat, amik rólad a sajtóba kerülnek (később könnyen cáfold őket),
- Értsd meg az emberek gondolkozását, és arra hivatkozz amit szeretnek!


7.2.5. A HÍVEKET EL KELL KÜLDENI HITTÉRÍTENI

FŐBB SZEMPONTOK:
1) Új tagok beszervezése. Lényege: 1/a - mások rábeszélése a tagok önmeggyőzését tovább erősíti, az előnyök ismételgetésével; 1/b - támadások elhárításával megtanulják az ellenérvek megcáfolását, vagyis beoltják magukat az ellenvélemény-képződés ellen

MAGYARÁZAT:
A Kurt Lewin által kidolgozott „önkiszolgáló” vagy „elképzeléses” módszer alapkérdése a következő /a rábeszélő részéről/: „Gondolják, hogy az önökhöz hasonlók meggyőzhetőek arról, amiről beszélünk?” Ilyen módszerek lehetnek még:
- A befogadó csoportos beszélgetésben képviselje az ellentétes véleményt.
- Motiválás: Képzelje el, amire rá akarjuk beszélni.
- Érjük el, hogy a befogadó eltűnődjön arról, hogyan győzhetne meg valaki mást?
- Szólítsuk fel arra, hogy „Gondoljon ki annyi érvet a témáról, amennyit csak tud, és ha ellenérvekre bukkan, találja meg a cáfolatukat!”
Az önkiszolgáló módszer lényege, hogy végkövetkeztetése egy hiteles (megbízható, becsületes) forrástól – tőlem, a befogadótól – származik. Az érvek megfogalmazása tehát az ügy elfogadását jelenti – elvégre saját érvekről van szó! Mindez a részvétel, az önállóság, a független döntés látszatát kelti. (Aronson, Pratkanis, 1992, 100.o.)


7.2.6. EL KELL TERELNIE A TAGOK NEMKÍVÁNATOS GONDOLATAIT

FŐBB SZEMPONTOK:
Állandó társaság. - Szüntelen tevékenység, amely korlátozza a személyes reakciókat és az alapos mérlegelést. (Aronson, Pratkanis, 1992, 111.o.)

MAGYARÁZAT:
Mindenkiben megvan a manipulációgyanús üzenetekkel szembeni gyanakvás és amint ilyenekkel találjuk szemben magunkat, rögtön elkezdünk ellenérveket keresni.
A meggyőzendő üzenethez csatolt dalok és más figyelem elterelő trükkök elsősorban azért hatékonyak, mert ellenvéleményező hajlamunkat képesek kikapcsolni. A szórakoztatott befogadók véleményét is jobban módosítják a hallott érvek.


7.2.7. EL KELL ÉRNIE, HOGY A TAGOK EGY FANTOMRA ÖSSZPONTOSÍTSANAK

Főbb szempont: - Az "ígéret földje" képzet. (Aronson, Pratkanis, 1992, 63.o.)

MAGYARÁZAT:
A „fantomok” hatásával a „faktoidok lélektana” foglalkozik, melynek lényege az, hogy a ritkaság vonzóvá tesz. Az olyan megfogalmazások, mint „csak korlátozott számban”, „ameddig a készlet tart”, „kis példányszámban”, „rendelésként csak öt db”, mind a ritkaság érzését hivatottak fokozni. A fantomok foglalkoztatják a képzeletünket - a hozzáférhetetlen mindig egzotikusnak tűnik. Amint fölfedezzük, hogy valami ritkaság, vagy elérhetetlen, rögtön kívánatosnak találjuk – hiszen mi másért volna ritkaság. Egyszerű gondolkodásunk szerint ami ritka vagy hozzáférhetetlen, az biztosan nagyon értékes is. A ritkasággal kapcsolatos híreket könnyű elterjeszteni, és az ebben rejlő propaganda-potenciál szinte végtelen. A ritkaság és a hozzáférhetetlenség nemcsak kívánatossá teszi a dolgokat, hanem – amint a fantom alternatíva a színre lép – megváltoztatja az érzékelést, az értékelést és lehetőségek közüli választást is. A fantom megváltoztatja az egyes döntési kritériumokat, vagyis a fantom által birtokolt tulajdonság ilyenkor a többi elé lép. A fantom jelenléte helyzetértékelésünkre alapvető hatással van. A „fantom csapda” vagy „fantom rögeszme” azt a hajlamunkat jelenti, hogy a ritka és hozzáférhetetlen tárgyakra figyeljünk, s azokat megszerezzük. Nagyon gyakran fantomok irányítják a gondolatainkat is és fantomok segítségével felkorbácsolhatók az érzelmek a meggyőzés érdekében.



7.3. A NETWORK 21 RENDSZERE A SZEKTÁK JELLEMZŐINEK TÜKRÉBEN


7.3.1. SAJÁTOS TÁRSADALMI VALÓSÁGOT KELL TEREMTENIE.

A címkézés már akkor elkezdődik, amikor a tagjelölt még meg sem jelenik az első találkozón – már az első telefonos megkereséskor „minősíteni kell a jelöltet” abból a szempontból, hogy milyen lehetőségeket rejthet magában. Valójában nem is a hívó fél címkéi vagy pedig a hívott fél vélt címkéi a lényegesek itt, hanem a minősítésre való felszólítás a rendszer részéről.
Megfigyelhető, hogy többnyire csak pozitív cimkékről lehet a rendszeren belül hallgatni, olyanokról, mint „100%-os használó”, „kulcsember”, stb. Alapvetően negatív dolog az, amikor valaki visszaviszi a terméket minőségi kifogásokkal, ezt azonban pozitívvá lehet varázsolni a „100%-os termékvisszavásárlási garancia” hangoztatásával.
Terjedelmes saját nyelv, sajátos szakzsargon használatos, ami a hivatalosság és szakszerűség benyomását keltheti a hallgatókban: ellátó cég, marketing terv, termék, bbs, pontérték, 100%-os használó, időpont, névlista, cél, álom, meghívás, ajánlott könyv, ajánlott kazetta, nappali, stb.
Nagymértékben élnek a nyelvi lehetőségekkel is és számos átfogalmazást, fordítást alkalmaznak, ami más színben tünteti fel a tagot és a rendszer sajátosságait. Pld.:
PROBLÉMA = „KIHÍVÁS”  a kihívásra megfelelés önkéntességet sugall, míg a probléma megoldása általában negatív, és kötelezettségre vonatkozik;
MUNKA = „ÉPÍTÉS”  a munka általában mindig negatív, és kevésbé tűnik produktív fogalomnak, hiszen a kevés pénzért is kell dolgozni, míg az építés azt sugallja, hogy annak valamikor vége szakad, az eredménye megmarad és élvezni lehet az előnyeit;
FŐNÖK, IRÁNYÍTÓ = „SZPONZOR”  a szponzor eredetileg támogatót jelent, aki nem befolyásolja a támogatott munkáját, és a támogatott van a központban, míg a főnök negatív jellegét nem kell kifejteni, belépéskor a tag automatikusan szponzorrá válik;
PÉNZ = „PÉNZÜGYI ESZKÖZ”  a pénzügyi eszköz sokféle lehet, amiért kapni lehet valamit; sokszor a munkát értelmezik ekként;
KIFIZETÉS = „BEFEKTETÉS”  hajlandóbbak vagyunk befektetésre, mert annak később számíthatunk a profitjára (befektetés: haszon, eredmény reményében vmit, vmire fordít; pénznek, munkának stb. vmely haszonnal kecsegtető célra való fordítása. MÉK. 100.o.). A kifizetés inkább a pénztől való megfosztásnak, veszteségnek számít.
KÖTELEZŐ KÖLTSÉG = „100%-OS FELHASZNÁLÓ”; „KEZDŐ CSOMAG”  a befektetéshez befektetett, befektethető érték kell, ami a tagsághoz feltétel
ÁLLANDÓ KÖLTSÉG = „100%-OS FELHASZNÁLÓ”  a 100%-os felhasználóság létrehozása és fenntartása akkora költséget és elkötelezettséget jelent, ami után nehezére esik a tagnak a kilépésre, mivel már annyit áldozott a rendszerre
ÁRU = „TERMÉK”  az áru az eladásra szólít fel, és az eladók szóhasználatának része, míg a termék szó használata inkább a termelőkre és előállítókra jellemző.
ELADÁS = „PONTSZERZÉS”; „PONTÉRTÉK LÉTREHOZÁSA”  eszerint a tag nem a közvetlen haszonszerzés érdekében értékesít, hanem egy semlegesnek ható távlati cél érdekében, holott lényegileg nincs különbség a pénzért eladás, és a pontértékért értékesítés között.
ENGEDELMESKEDÉS = „MÁSOLÓDÁS”; „MÁSOLÁS”  a hálózat akkor termeli a profitot az anyavállalatnak, ha sokan végzik ugyanazt a tevékenységet, mindezt azonban puszta kényszerítéssel, rábeszéléssel nem lehet elérni, ha viszont az utánozást tesszük ideális mércének, akkor számíthatunk rá, hogy önként fogják a tagok azt csinálni, ami pénzt hoz a vállalatnak.
VEVŐFOGÁS = „HÁLÓZATÉPÍTÉS”  a vevőket általában az eladók áldozataként szokták aposztrofálni, tehát vevőnek lenni azt jelentheti, hogy alárendeltnek lenni. A hálózat azonban vevők végtelen láncolatából áll, akik mindazoknak hajtják a profitot, akik az anyavállalat nem eladói minőségében dolgoznak.
És nem utolsósorban az ismétlés, mivel a rendszer lényege a Marketing Terv rendszeres bemutatása. A tagok legfontosabb cselekvése nagyon hosszú ideig nem is áll semmi másból. Ez a puszta tény elegendő ahhoz, hogy a tagokban kialakuljanak a kellő cselekvési és gondolkodási minták. A bemutatók megszervezése és megtartása sok szervezéssel és lemondással jár, így számos szokást kell ennek alárendelni, tehát jelentős áldozatokkal jár.


7.3.2. VAKCSOPORTOT KELL KÉPEZNIE

Kiválasztottság csoportképzői: Nem direkt úton ugyan, hanem rejtetten, de a sikeresség és az elérhető vagyonosodási szintek állandó hangoztatása azt a hajlandóságot növelik a tagban, hogy az elérhető legmagasabb szinten tudja csak magát elképzelni – vagyis az egész rendszer arra sarkallja az embert, hogy csak a legfelsőbb szinteket elérve legyen elégedett.

Gyűlöletesek csoportja: mindazok, akik nem támogatják a céljaikat; akik nem hajlandók csatlakozni, akik negatívan állnak hozzá a tevékenységhez. Mindezeket tompított módon, de rendszeresen lehet megtalálni a fellelhető anyagokban a „ne hallgasson a kritizálókra” javaslattól egészen a „függessze fel kritikusaival a kapcsolatot egészen addig, amíg a másik el nem ismeri, hogy önnek volt igaza azzal kapcsolatban, hogy a rendszer valóban működik” – ig.

Jelképek, rítusok és hiedelmek is bőségesen találhatók a rendszerben: Jelképként bármi megemlíthető, amit példának állítanak a belépők elé, mint pl. már sikeres tagok módszerei, híres történelmi alakok kitartását megörökítő anekdoták, stb. Rítusként értelmezhető (a hiedelmekkel párhuzamosan) mindaz, amit a tagok annak érdekében tesznek, hogy sikeresek legyenek, holott az összefüggés nem közvetlen az adott tett és a siker között. Ilyenek lehetnek a kazettahallgatás, a rendezvények látogatása, az ajánlott könyvprogram olvasása, stb.


7.3.3. ELKÖTELEZETTSÉGET TEREMT A DISSZONANCIA CSÖKKENTÉSE ÁLTAL.

A növekvő elkötelezettségek soráról már tettem említést korábban. Az ésszerűsítés csapdája kezdetben igen intenzíven jellemzi a rendszer felépítését, később azonban, amikor az illető már bizonyos eredményeket elért nem olyan jelentős, ugyanis, ha az illető már tapasztalja a hasznát a tagságának, akkor tényszerűen tudja igazolni tagságának okát, korábban azonban nagy figyelmet kell fordítani a szokásos ellenkezés fokozatos leküzdésére. Ilyen lépések: 1. egy közeli ismerősünk meghív azzal az indokkal, hogy fel szeretne ajánlani egy előnyös lehetőséget; 2. egy Marketingterv bemutató megtekintése; 3. az áttanulmányozásra szánt anyagok átvétele és olvasgatása; 4. a hogyan tovább találkozó alkalmával személyes beszélgetés; 5. belépési hajlandóságnál esetén bemutató kazetták, rendezvények, stb. Mindezek elnagyolt vázlatát képezik egy szerteágazó rendszernek, amivel az érdeklődőket fokozatosan egyre nagyobb szívességre kérik, mire az illető azon kapja magát, hogy már belépett egy rendszerbe, ahol vagy meggazdagszik, vagy pedig örökké benne marad ezt remélve.


7.3.4. A VEZETŐNEK HITELESNEK ÉS VONZÓNAK KELL LÁTSZANIA A BELÉPŐK SZEMÉBEN

Mítoszok: mítosznak tekinthető a rendszerben minden, aminek a célja a hallgatóság meggyőzése, és mivel általában személyes csatornán kerül a hallgatóhoz, eleve megbízható forrásnak tekintik a közlőt, így az üzenet tartalmát tényszerűségében nem kérdőjelezik meg. Idővel kialakul egy olyanfajta hozzáállás, amelynek lényege: „nem az üzenet igazságtartalma a fontos, hanem annak hihetősége és meggyőző ereje”.

Szeretetre méltóság: a szeretetreméltóság kialakítását számos eszközzel igyekeznek elérni, ezek többségét a rábeszélő technikákat taglaló fejezetben részletesen érintettem. Itt csak néhány adalék: látszólag elsősorban a vevő érdekeit veszi figyelembe az, aki annak előnyeit ecseteli; sokan karriernek tekinthető foglalkozásokat adtak fel a Network 21 által nyújtott lehetőségek kedvéért, így annak, aki munkájával nincs megelégedve (hiszen az a többségnek csak megélhetést jelent, nem szórakozást vagy önmegvalósítást) annak ez figyelemre méltó csáberővel bír; az előadók és a tagok a személyes célok és vágyak megkérdezésével pontosan tudják, mivel lehet az illetőt motiválni, stb.

Elérhető célok: A rendszer fontos momentuma, hogy a tagok, amikor egy szponzorált ki akar lépni felvázolják a lehetséges tennivalókat, amiket az illető megtehet m- ennek alapvető módszere az, hogy bármely cél lebontható tetszőleges számú olyan elemi célra, aminek megtétele semmiféle erőfeszítést, vagy mentális ellenállást nem jelenthet, így azokat megtéve fokozatosan visszaadható /visszaszerezhető/ a tag motivációja.

Imidzs: a Network 21 nagyon ad a külsőségekre. Ebbe beletartozik pl az előírt öltözék, az érinthető témák, a meghívások pontosan koreografált menete, amibe még a marketingterv bemutató tárgyi környezete is beletartozik, stb. Így könnyebb elhitetni a jelöltekkel és tagokkal, hogy életük megváltozott és ez a változás csakis pozitív lehet a számukra.

Negatívumok: az előadásokon és az irodalmakban számos esetben említenek negatívumokat, amiket a szokásos módon szoktak átvezetni pozitívumokra: 1. aki nem lett sikeres, az saját emberi gyarlósága miatt, továbbá amiatt, hogy nem tartotta be a rendszer előírásait; 2. aki sikeres lett, az jelleme miatt érte el azt, és főleg amiatt, hogy pontosan követte az előírásokat, javaslatokat és ajánlásokat.


7.3.5. A HÍVEKET EL KELL KÜLDENI HITTÉRÍTENI

A jelöltek meghívása, a bemutatók tartása teljes mértékben kielégíti mindazt, amit a szekták esetében a hittérítő munkáról leírtak, így itt további magyarázatra nincs is szükség.


7.3.6. EL KELL TERELNIE A TAGOK NEMKÍVÁNATOS GONDOLATAIT

Szüntelen tevékenység: ennek a pontnak megfelel az az ajánlás, miszerint havonta 8-10, azaz heti min. 2 MT-t kell tartani a biztos eredményesség érdekében. Mindez nem kis erőfeszítésekkel, szervezőmunkával, számtalan tényező megteremtésével jár együtt, ami gyakorta emészti fel a kezdőknek mind az idejét, mind az energiáját, mind a lelkesedését.

Állandó társaság: A legtöbb probléma az előbbiből adódik és ezek megoldása olyan erőfeszítést kíván, ami a „rendszer társadalmában” tartja az illetőt. Ide tartozik az is, amit nem egy előadáson megemlítenek, miszerint az állandó kazettahallgatás felmérhetetlen segítséget, motivációs és attitűd bázist jelent akkor, amikor „rosszul mennek a dolgok” – ami nem is olyan ritka ebben a rendszerben.

Figyelemelterelés: mindazon momentumok ide sorolhatók, amik a tagok és jelöltek pszichikai „kényeztetését” célozzák, pl. önbizalom növelés, szórakoztatás, stb.


7.3.7. EL KELL ÉRNIE, HOGY A TAGOK EGY FANTOMRA ÖSSZPONTOSÍTSANAK

Az „Ígéret Földje”: a Network 21 rendszerében ennek az anyagi biztonság felel meg, amiből mindenféle egyéb előnyt és hasznot is levezetnek, olyanokat is, amiknek nincs oksági kapcsolata az anyagi helyzettel. Az anyagi biztonság és függetlenség manapság olyan helyzet, ami némileg már hitelét vesztette – mivel számos munkalehetőség nem köti le az embert olyan mértékben, hogy a hajlamainak megfelelő hobbi és szórakozási lehetőségektől el lenne zárva.

110 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr789477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brain Storming 2008.01.11. 00:51:44

Látom szíven ütött a dolog - azért hitelesebb lett volna, ha nem a mások kihasználásán nyert pénzeddel jössz elő, hanem azzal, h mi hibádzik az eszmefuttatásomban... DE mindegy: így sokkal hitelesebben képezted le azt, amit az itt is kivesézett rendszer tesz az emberek gondolkodásmódjával.

P.Sissy 2008.02.18. 19:14:49

Ez a "szekta" megmentette egy ember életét, akiről az orvosok lemondtak.

Brain Storming 2008.02.19. 09:34:16

Milyen orvosok mondtak le róla? Elmeorvosok? ... Esetleg egy Amway-próféra csodát tett? "Kellj fel, és legyél gyémánt?":))

Brain Storming 2008.02.19. 09:56:12

network of caring ... remek reklámfogás! mellesleg, ha belegondolsz, ők is csak azt csinálják, mint az egyházak: az amway tömeges bevétele azoknak a munkáján alapszik, akik nemigen vesznek ki profitot a rendszerből, hanem még azelőtt kilépnek - az amway meg a net21 mások munkájának eredményéből jótékonykodik. Éppen Dornan és Andrews nem jó példa erre, hiszen köztudott, hogy leginkább pl. ők szedték meg magukat - egy milliomos meg könnyen jótékonykodik. Ha névtelenek lennének, akkor lenne hitelük - de ezzel is csak a saját üzletnek akarnak reklámot csinálni... tudod: "gyerek, állat, szex - és ettől majd jobban megy az üzlet"

Gyenge érv az amway mellett - inkább a milliomosok jótékonykodását kellene propagálniuk, és nem kiemelni, hogy ez az Amway érdeme. Az amway a net21-gyel egy manipuláción és mások manipulására megtanító rendszeren alapszik; és ezen az sem változtat, hogy az ezen meggazdagodott tagok jótékonykodnak.

Nimbus 2008.03.09. 22:55:56

Üdv!

Második hsz-emre fél év alatt nem sikerült válaszolni, de sebaj, lehet puffogtatni a demagog érveidet tovább... ;)

Egy dolog megragadta azért a szemem a későbbi írásaidból:
"mások kihasználásán nyert pénzeddel jössz elő"

Ezekszerint Te nem sokat tudsz arról, miként lehet ebben az üzletben ténylegesen komoly pénzeket keresni, illetve arról, honnan is ön a pénz. A legfontosabb dolog, hogy ebben az üzletben CSAK akkor kereshetsz igazán nagy összegeket, ha már más embereket is hozzásegítettél a sikerhez! A kihasználás szót végképp nem értem... miért lenne inkább "kihasználóbb" ez a rendszer, mint egy Tesco, Cora, stb... Dolgoztál te már egy hasonló multinál? Szerencsétlenek (pl.: árufeltöltők, pénztárosok) éhbérért dolgoznak szinte megállás nélkül... még pisilni sem mehetnek el akármikor... Ezzel szemben mit ad nekik az a "rendszer"?? El kell áruljak valamit, biztosan nagy meglepi lesz, szal a Tesconak, Coranak, stb. is vannak tulajdonosai... ők arrol híresek, hogy másokat tesznek sikeressé és gazdaggá, igaz?? Szal szerintem ezt hagyjuk, hogy hol kik és milyen módon használnak ki embereket...

Brain Storming 2008.03.19. 01:02:24

"Ez esetben akkor szerinted elvetendő az is, hogy én pl. a főiskolás éveim alatt a Mc Donald's-ban dolgoztam.Valamint ne járjunk Tescoba, vagy éppen Corába, hiszen akkor is menthetetlenül áldozatává válunk a médiákból ömlő reklámoknak. Továbbá ne vegyünk baráttól/barátnőtől/ismerőstől/munkatárstól semmilyen terméket, akármilyen jó is legyen az, hiszen világos, hogy ő nem lehet más, csak a valamelyik "szekta" tagja."

kedves Nimbi - nem, én nem ezt írtam a tanulmányomban, de sztem a válaszomban sem. A tesco, cora, de általában a baráttól való vásárlás sem rejti magában sem burkoltan, sem nyíltan a meggazdagodás elemét.

Brain Storming 2008.03.19. 01:05:50

"Az okfejtésedet az alábbi idézettel kezded:
"Manipuláció koncentrátumot vegyenek", avagy - "Hogyan Kovácsoljunk Magunknak Milliók Álmaiból Milliárdokat?"

Gondolkodjunk már picit, megint csak dőreségnek tudom nevezni, ha csak az MLM rendszerekre húzzuk rá ezt a vizeslepedőt... ugyanis, ha a mindenféle médián keresztül mindent elárasztó reklámokat kicsit mélyebben megvizsgálnánk, azaz hogy mi miért van, komoly ingerünk támadhatna egy kiadós hányásra. Manipuláció koncentrátum?? Kapcsold be a TV-t... észre sem fogod venni, mert már annyira megszoktad.
Milliók álmaiból milliárdok... hmm igen ez is valóban így van... emberek gazdagodnak meg lépten nyomon mások álmaiból... Ez a gondolat nekem kicsit utópisztikus hatású, számomra a "minden ember egyenlő" jelmondatot idézi, a kapitalizmus persze ettől távol áll."

Kedves Nimbi - rossz helyen próbálkozol: a "Milliók álmaiból milliárdokat" mondás éppen DeVostól származik, éppen ezért került némi kiegészítéssel a tanulmány állandó mellékcímévé!

Brain Storming 2008.03.19. 01:11:51

"ui.: ha jól értem szavaidat, akkor jelenhelyen Te vagy a mi "szektavezérünk" :)"

Kedves Nimbi - ez ismét gyenge próbálkozás; mellesleg éppen azt szemlélteti, hogy mennyire felületesen és szemellenzősen szemlélted ezt a fejezetét a tanulmányomnak. A tanulmány és jelen fejezet célja a felvilágosítás, nem pedig manipulatív módszerekkel való ideológiai alap teremtése ahhoz, hogy követőket gyűjtsek magam köré, akik engem "imádnának":))). Persze biztosan élvezném, de nem ez volt a célom vele, és mindeddig nem volt, és mint a tudományos alaposságú felvilágosító jellegű munkák szerzőinek sem igen van része rajongó slep kialakulásában... Nem szövődik legenda a tanulmány készítése köré, sem a személyem köré, stb... Szívesen olvasnám tőled annak a részletezését, hogy honann veszed, h én "szektavezérként" funkcionálnék ebben a témában!:))

Brain Storming 2008.03.19. 01:14:13

"Nimbus 2008.03.09. 22:55:56
Üdv!

Második hsz-emre fél év alatt nem sikerült válaszolni, de sebaj, lehet puffogtatni a demagog érveidet tovább... ;)"

Fentebb olvashatod a válaszaimat. Egyébként meg javallom, h nézz utána, h mit jelent a "demagógia"!:)))

CSICSI 2008.03.26. 13:43:14

Hy Bryan!

Te most valami olyat bírálsz, amit belülről nem ismersz! Vagy mégis?

"Milliók álmaiból milliárdokat" mondás igaz DeVostól származik, de nem az Amway-re vonatkozott.

Nem vagyok elvakult Amway-s, de én legalább megpróbálom, és hidd el, nem téged foglak okolni, ha nem sikerül. Emberileg fejlődni nagyon nehéz dolog! De van aki legalább megpróbálja, és nem csak a kifogásokat keresi!

Brain Storming 2008.03.26. 16:38:11

Üdv Csicsi - megnyugtathatlak: nagyon is jól ismerem belülről az Amwayt; ugye nem gondolod, h bárki belevágna egy ilyen terjedelmű és kiterjedtségű tanulmányba úgy, hogy puszta ellenszenvvel közelít a témához?

A DeVos idézet - OK, akkor mire vonatkozik vajon? Miből szedték meg magukat, ha nem abból, h elhitették az emberekkel, h elég csak álmodni, és akkor majd "dől a lé"... merthogy a sok lelkesítő műsor tkp erről szól. (De ez is ki van fejtve a dolgozatban)

Ha megpróbálod, hát próbáld - nem tudom, honnan veszed, vagy veszi bárki azt, h én bárkit is le akarok beszélni, akár ezzela tanulmánnyal is arról, h belevágjon, h megpróbálja, vagy hogy megpróbáljon valakit beszervezni - ha nem vetted volna észre, vagy ha vennéd a fáradtságot (és bátorságot!:) és alaposabban beleolvasnál, vagy ne adj isten, elolvasnád az egész tanulmányt, akkor láthatnád, h ez ELEMZÉS és nem LEBESZÉLŐ KAMPÁNY!

Azt meg végképp nem tudom, honnan veszed, h a tanulmányom arról szólna, h az ember ne akarjon emberileg fejlődni - ha azt hiszed, h ez csak az Amway-ben lehetséges, akkor némiképp sántít az a bevezető gondolatod, h "Nem vagyok elvakult Amway-es"!:)))

És azt sem értem, vajon hol olvastál olyat a tanulmányban, ami kifogás-keresgetés lenne!!????

UI: BRAIN... és nem Bryan ... - vagy ennyire alaposan olvastad ezt az egészet?

Anina 2008.04.03. 21:30:30

Ennyi vitát, egy ilyen dologért?!
Én nem értek egyet kedves Brain-nel, mert aki szereti csinálni az hagy csinálja, amúgy meg nem kell az Amway és a N21 ellen uszítani mindenkit. Szerintem. És nem kell akkora észnek tartani magad, könnyű a számítógép elől lehordani a másikat! A franc tudja milyen ember vagy valójában!
Gondolom azért bírálod ennyire az Amway-t, mert Te is belevágtál és kudarc ért, mert bele.tál az egészbe, és nem csináltad. Úgy nem is lehet elérni semmit! Erről ennyit!
Most én is használhatnák szép szavakat, ilyen-olyan idegen eredetű kifejezést, de az csak álarc lenne! Legalább önmagam adom, és nem tettetem magam okosnak.
jah, a fenti szövegen még lehetne mit csiszolni, elég gagyi.
Ennyi.

Egy ifjú Amway-es

Brain Storming 2008.04.03. 21:46:01

Kedves Anina,
1. Nem uszítok az Amway és a N21 ellen - elemzem! És ez hatalmas különbség! lennél szíves ide idézni oylan részleteket, amivel "uszítok ellene"? Kíváncsi lennék rá!

Brain Storming 2008.04.03. 21:48:14

2. nem hordok le senkit - ezt honnan veszed? és ahhoz, h beírjam a blogomba a véleményemet, ahhoz ide kell ülnöm a géphez... nem tudom, hogyna tehetném meg másképpen. Vagy úgy gondolod, h nem írhatom le a véleményemet? ha mások "csinálhatják" szerinted az amway-t, akkor én miért ne írhatnám le a véleményem, és az elemzésem róla? Ezt ellenzed?

Brain Storming 2008.04.03. 21:48:56

Anina,
3. ha nem tudod, h mien ember vagyok, akkor kérdezd meg, de érdemesebb lenne inkább elolvasnod az elejétől az elemzést...

Brain Storming 2008.04.03. 21:50:26

4. Tévedés - nem vágtam bele az amway-be, és éppen azért, amit az elemzésembe ki is fejtek: mert én magam etikátlannak tartom azt a módszert, amit alkalmaznak a N21-ben. Nem kenyerem mások félrevezetése!:) És ott elsősorban ezt tanulhatja meg az ember.

Brain Storming 2008.04.03. 21:51:28

"jah, a fenti szövegen még lehetne mit csiszolni, elég gagyi."

Javaslat?

Brain Storming 2008.04.03. 22:02:45

Anina Drága!

ha kezdő amway-es vagy, akkor ebből az anyagból sokat tanulhatsz - részletesen benne vannak azok a meggyőzési módszerek, amiket alkalmaznotok kell a siker érdekében...

aki végigjárta.. 2008.04.25. 11:17:35

Érdeklődve olvastam a bejegyzésedet. ahogy látom, folyamatosan egy forrásra hivatkozol.. Ez az ért több mint kevés. Egy komolyabb számonkérésnél ennyi "szakirodalommal" úgy vágnak ki bármilyen iskolában,mint macskát sz..ni.. Írod, hogy Te elvből ellenzed. Éppen ezért a környékére sem mész, csak elemzed.. Szép.. Én a kilencvenes évek elején -főiskolásként- a stabil anyagi bázisomat ebből teremtettem meg, ami kitartott hosszú évekig. Hogy szekta lenne e? Hm.. Egy szektát NEM TUDSZ elhagyni saját akaratodból, ha tagja vagy, mert ez nem érdeke a szektavezérnek... Ugyanakkor a hálózatépítést akkor kezded el és hagyod abba, amikor TE akarod... Mint bármi mást az életben..

Ui: a franchise mond Neked valamit? Mert az igazán a szektásítás.:) Hiszen minden úgy van benne ahogy leírtad.. Érdemes elgondolkozni, hogy az itt okoskodó téved e, vagy mondjuk a Mc Donalds..

unintelligens 2008.04.26. 13:10:55

Kedves Sipka János István, alias Brain Storming.


Ezt az ön könyvének a harmadik oldaláról idézem:

"Jelen dolgozat többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ, melynek írója intelligens kívülállóként próbálja megfejteni annak a jelenségnek a titkát, amely többször is próbálta őt a hatalmába keríteni."

Az intelligens ember azután hoz döntést vagy nyilvánít véleményt ha valamit megtapasztalt, kipróbált.. Nem pedig kivülről ugatja a holdat..

További jó munkát!

Brain Storming 2008.04.26. 17:25:32

Szívesebben vennék valami konkrét ellenvetést... mert anélkül csupán az ilyen üzizgetés a holdugatás...:)))

unintelligens 2008.04.26. 22:18:22

Minek konkrét ellenvetés, amikor azokra úgysincs válasz? Méltó párja vagy színvonalban Tomcatnak.. Annak is vannak elborulásai, amire aztán konkrét összeesküvéselméleteket épít fel. Olvasgatva a saját újságnak titulált bejegyzéseidet, körülbelül az a kép alakult ki, hogy az internet arctalanságából minden vélemény fórumot kaphat. Annak ellenére, hogy a valósággal köszönőviszonyban van, vagy nincs! Mindenesetre gratulálok: a kérdéses irományt a Network marketingről szépen összeollózgattad innen-onnan. Túl sok saját gondolat nincs benne, de ezt ne is várjuk el egy ilyen irománytól. Bár kicsit hasonlít a módszered a Jehova Tanúinak a bibliából kiragadott szövegértelmezéseihez, de ez van.. Nekik jól bevált, és akkor miért nem használd Te is.. Ja, hogy ez ugyanolyan másolódás mint ami ellen ágálsz? Ajvééé! Ennél nagyobb csúsztatásokat is megsikerült már etetni emberekkel...

Ui: Egy kérdésem van. Egyedül vagy ennyire egynézőpontú, vagy valamilyen érdekszféra pénzel a lejáratókampányodban?

Brain Storming 2008.04.27. 08:58:45

Köszönöm az újabb, az én nézőpontomat megerősítő, semmitmondó látszatellenérvelést. Konkrét ellenvetéseket szívesen veszek, esetleg tényszerűt is... az olyan kutyától megijedek, amelyik harapni is tud, de az ugató kutyusok nem ijesztenek meg, bármennyire is vicsorognak.

UI: Kedves "unintelligens" hozzászólóm idulatai jelzik, hogy az amwaybe, és a net21 használói nigencsak komolyan veszik ennek a "teljesen légbőlkapott", "összeollózott" "csúsztatáshalmaznak" a kritikai erejét - különben miért tépnék itt szájukat úgy, h semmit nem tudnak felhozni, csak személyeskedést... vagy a csavaroseszű amwayberkekben csak ennyire telik?

Ez nem lejáratókampány, hanem a működésmechanizmusok feltárása, ennyi. Ennek alkalmazásával a már bent lévő tagok megérthetik, hogy miért működött rajtuk, és ők maguk miért tudják használni a rendszert a beszervezésben és a benntartásban, legalább addig, amíg produkálnak némi profitot, mielőtt kilépnének.

Jó lenne, ha fizetett volna érte valaki, de ezt sajnos kénytelen voltam a saját szórakoztatásomra és a lelkiismeretemre, továbbá a felvilágosítómunka mellett érzett elkötelezettségemre hallgatva elkészíteni... amit még ki fogok egészíteni!

Brain Storming 2008.04.27. 23:56:32

"Érdeklődve olvastam a bejegyzésedet. ahogy látom, folyamatosan egy forrásra hivatkozol.. Ez az ért több mint kevés. Egy komolyabb számonkérésnél ennyi "szakirodalommal" úgy vágnak ki bármilyen iskolában,mint macskát sz..ni.."

Ha halvány fingod lenne arról, h miféle szakirodalomra hivatkzom ebben a bejegyzésben, akkor tudhatnád, hogy minden pontja többféle szakirodalomból, kutatásból, kísérletezésből leszűrt eredmények kivonata. A hozzáfűzésed tehát sztem kutyaszart sem ér!:)))

Brain Storming 2008.04.27. 23:58:02

"Írod, hogy Te elvből ellenzed. Éppen ezért a környékére sem mész, csak elemzed.. Szép.."

Édesem - hol írok ilyet, hol írok az "elveimről"? És azt meg hol olvastad, h a környékére sem megyek? Idézhetnél tőlem valamit, ami erre utalna!

Brain Storming 2008.04.27. 23:59:29

"Én a kilencvenes évek elején -főiskolásként- a stabil anyagi bázisomat ebből teremtettem meg, ami kitartott hosszú évekig."

Örülj neki - te lehettél a ritka kivétel. vagy az átlagnál jobban elviseled, ha pofátlanul kell másokat behálózni, ennyi.

Brain Storming 2008.04.28. 00:02:39

"Hogy szekta lenne e? Hm.. Egy szektát NEM TUDSZ elhagyni saját akaratodból, ha tagja vagy, mert ez nem érdeke a szektavezérnek... Ugyanakkor a hálózatépítést akkor kezded el és hagyod abba, amikor TE akarod... Mint bármi mást az életben."

Jó duma - ezzel jön mindenki, akinek érdeke fűződik a szervezetben való profitábilis működéshez. Jó szöveg az, hogy "menj csak, csinálj, amit aklarsz, de akkor nem leszel milliomos"... csábító ez minden szerencsétlennek!:))) És mennyi volt az a szilárd anyagi bázis a 90-es években? Számszerűleg? mennyit kerestél az amway-jel... így névtelenül sem mered bevállani az összeget? Akkor ez is inkább ér macskát szarni küldeni, mint komoylan érvelni... Szokásos, semmitmondó mlm-duma!:)))

Brain Storming 2008.04.28. 00:07:29

"Mindenesetre gratulálok: a kérdéses irományt a Network marketingről szépen összeollózgattad innen-onnan. Túl sok saját gondolat nincs benne, de ezt ne is várjuk el egy ilyen irománytól."

Ez az összeollózósdi semmit sem ér, ha nem hivatkozol pontos szövegegyezésre - és hogy nincs benne túl sok saját gondolat? Melyik is? Hivatkozás nélkül mindez gyenge szájtépés... hivatkozz - szted mi a saját gondolat benne? Ha nincs benne, akkor honnan van? Amit írok, azt szakirodalmilag megerősítik a hivatkozásaim, sőt: arra építem rá a mondanivalómat. Talán keresd fel Aronsont, vagy Pratkanist... náluk reklamálj!:)))

Brain Storming 2008.04.28. 00:09:35

"Ui: Egy kérdésem van. Egyedül vagy ennyire egynézőpontú, vagy valamilyen érdekszféra pénzel a lejáratókampányodban?"

Oh, tehát a "lejáratókampányom" ennyire hatásos lenne?

Ennek igazán örülnék!

Kotorov 2008.04.28. 00:31:19

Hmm... szekta... kemény dolog... hmmmm...

Tudod mi a gáz? Ez szinte egy az egyben ráillik a nacionalizmusra és a különböző vallásokra... pártokról nem is beszélve...

Brain Storming 2008.04.28. 00:45:06

Érdemes elolvasni a szakirodalmi háttért, amire itt hivatkozom - abban megtalálod, h mennyire igazad van! (meg is említik benne éppen azt, amit te is: a pártokat és a vallásokat!)

unintelligens 2008.04.28. 17:10:29

Kedves Emese..izé István!

Akkor leereszkedek a szintedre, de utóljára, mert fegyvertelen emberrel nem vívok szellemi párbajt!

Tehát:

Na idefigyelj te sültbarom! Ebben az országban három dologhoz értenek az emberek:

a: politika
b: gazdaság
c: foci

a: Azt látjuk, hogy a politika hogy zajlik.. Az éppen aktuális ellenzék szidja a kormányt hogy mennyi szart csinál, amikor meg ő van kormányon ugyanazt a balfaszkodást csinálja, csak saját zsebre. Az értő magyar meg bólógat, hogy igen az ellenzék megmondta a tutit.

b: A gazdaságunk a sok hozzáértő hatására szárnyal, és a GDP az egekben van... Vagy tévednék? :O Én csak az MLM vagy Franchise rendszerben (jól) működő cégeket látom, merthogy a többi döglődik.

c: Ami meg a futballunkat illeti, az is a tízmillió fociszakértő hazájában szárnyall. Vagy itt is tévedek?

Na ja. A partvonal mellől könnyű ugatni. Záróakkordként egy megjegyzés..

A pókerben vagy egy fogalom: Kibitzer. Így aposztrofálják és ez teljesen rád illik:

" A játékban nem résztvevő csak azt figyelő, gyakran nem kívánatos személy, a kíbic "

Erre pedig van egy szép magyar mondás, ami így hangzik: KÍBICNEK KUSS!

Remélem EZ eljut a csökött agyadig!

Brain Storming 2008.04.28. 20:13:05

Hm, ez a sudribunkó stílusú fenyegetőzés remekül passzol éppen ide, a szektás jellemzők ecseteléséhez...:))) Egyéb erőszakosságot alátámasztó megnyílvánulás? Csak nyugodtan!

Mindez az én fejtegetéseimet támasztja alá!

Angyal 2008.04.28. 22:19:38

T. Brain Storming,

Az Ön kommunikációs szintje nem üti meg azt a mércét, amitől komollyá válna az irománya. Ilyen nívó mellett abszolút hiteltelen. Ne haragudjon meg az őszinteségemért.

Köszönöm, hogy véleményt nyilváníthattam.

Üdvözlettel: Angyal

Brain Storming 2008.04.29. 09:08:04

Talán, ha a tanulmányomat is olvasná, nem pedig azt, amit reagálásként írtam a fenti "unintelligens" hozzászóló fenyegetőzésére - a verbális durvaságra verbális durvasággal, úgy gondolom itt ez teljesen korrekt.

Vagy van egyéb, érdemi észrevétele is a tartalmat illetően, vagy csak a stílust kiemelve igyekszik elterelni a tartalomról a figyelmet?:))

ápoló 2008.04.30. 15:53:44

Nos, a további működés előtt javaslom keresse fel a területileg illetékes pszichológia szakrendelést. A diagnózis, -valószínűsíthetően- rögeszmés kényszerképzetek felállítása lesz mániákus paranoiával..

ápoló 2008.04.30. 16:02:46

ui: Aronson két ll-el írja a nevét.. Legalább a hivatkozás szerzőjének a nevét kellene tudni helyesen idézni..

Brain Storming 2008.04.30. 16:34:24

Kedves ápoló - köszönöm a tartalommal kapcsolattosan meddő, semmitmondó észrevételét, ami tovább növeli a tanulmányom olvasottságát és népszerűségét...:))

ápoló 2008.05.01. 21:55:15

Hm.. Beteg vagy, és ez egyre inkább elhatalmasodik... Érdemes lenne tényleg kezelni a rögeszmésségedet..

Brain Storming 2008.05.01. 22:40:44

Ennél azért részetesebb diagnózisra lenne szükségem, h hiteles színben tüntesd fel magad...:))) Én kifejtettem a mondandómat eléggé részletesen - mindeddig nemigen kaptam érdemi reagálást. Ebben te is elég gyengén szerepelsz!

japan 2008.08.30. 19:26:34

Tényleg mókás egy helyesírási (és egyéb) hibáktól hemzsegő tanulmányt ennyire támadni... (Mielőtt Brain megkérdezné: a hibáid a tieid, nem vagyok a főnököd vagy szponzorod... Javítsd!) Gondolom, akit bántatnak az elírások és a következetesen ismétlődő hibák, azok nem veszik annyira komolyan ezt a kis házi dolgozatot, mint azok, akik leírják a kifogásaikat.

Meglátásom szerint bármiről szólhatott volna, az adott téma babusgatói rákattantak volna az ellenvéleményekkel. Egyébként viszonylag szép munka, jó kis ujjgyakorlat arra, hogy meglehetősen meggyőző (és nyilván nem kicsit manipulatív) eszközökkel is lehet taglalni egy tetszőleges kiszemelt manipulatív viselt dolgait. Hajrá, csak így tovább, erre van szükségünk. Vagy csak neked van szükséged rá?

japan 2008.09.01. 01:43:11

Mindenesetre találkoztam egy ilyennel is:
www.vandruff.com/mlm.html

Leslie 2008.09.11. 00:51:22

Szerintem pedig nagyon jó ez a tanulmány. De a hozzászólások még jobbak:) Mindenesetre döbbenetes, hogy egyes - manipulált? - emberek képesek elhinni, hogy az általuk vásárolt termékek forgalma után járó visszatérítés jövedelem:) Ez kb. olyan mintha azt mondanám, hogy vegyél tőlem egy terméket 10 000,-Ft.-ért és utána vissza adok egy ezrest ezért jövedelmed keletkezik mert nálam vásárolsz...
Másrészt kiszámolta valaki, hogy ahhoz, hogy 1 ember havonta nettó 2-300 000,-Ft.-ot kivegyen a rendszerből, hány embernek kel alatta dolgozni, azok mennyit keresnek és mennyi munkaórát fordítanak rá?

Évente hány ember veszi meg a kezdő készletet, majd rövid időn belül jövedelem nélkül kiszáll? Az általuk befektetett pénzzel és munkaórával mi lesz?

Jah és még egy gyöngyszem a kedvenc amway-os példám amit valaki egy hozzászólásban idézett is: "A többi MLM rendszer úgy reklámozza magát, hogy olyan mint az Amway csak jobb. Képzeljük el hogy valaki úgy akar autót eladni, hogy olyan mint a Mercedes csak jobb!:)" Erre nagy nevetés szokott lenni az össze jöveteleken.
Nekem meg az jut erről eszembe amikor pl. az Amway kozmetikai készítményeit - valami artistry vagy hasonló - úgy kívánják eladni, hogy olyan mint a Chanel csak jobb:)))

Brain Storming 2008.09.11. 13:43:28

Leslie - köszönöm, igen jó kérdéseket vetettél fel. Ezeket a számokat, pl. kilépők, tartósan számottevő jövedelmet nem termelők, stb. nem tesznek közzé, mert akkor látszódna, hogy micsoda tömegek termelik ki azt a fényűzést, amit a maroknyi jövedelmező vállalkozást vezető villog az összejöveteleken.

Ahhoz hasonlít az egész, mintha a pap szószékről azt hangoztatná, h "akkor lesztek igazi hívők, ha ti is papok lesztek"... azonban megelégszik a perselypénzből meg az adományokból bejövő jövedelmével, amit tök mindegy neki, h a hívők miből termelnek ki.

Launcelot 2008.09.23. 22:04:30

Kedves Brain Storming!

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljak egy idézetet, T. H. White, Merlin könyve című könyvéből. Szerintem mindent megmagyaráz!

"Minden száz ember között van egy bölcs, kilenc gazfickó, meg kilencven bolond. És ez egy optimista vélemény. A kilenc gazfickó a leggazabb társuk lobogója alatt egyesül, és valamennyien "politikussá" válnak; a bölcs mindenből kimarad, mert tudja, hogy a többiek reménytelen túlerőben vannak, és a költészetnek, a matematikának, vagy a filozófiának szenteli életét; a kilencven bolond a kilenc gazfickó zászlaja mögött menetel, és azok kénye-kedve szerint belevész a civakodás, a rosszhiszeműség, és a háborúskodás labirintusába. Már Sancho Panza is megállapította, kellemes dolog uralmon lenni, még akkor is, ha az ember csak egy birkanyájnak parancsol."

Nem kérek senkitől olyan reagálást, hogy ebben az idézetben politikusokról van szó, mert az szőrszálhasogatás lenne, és egy értelmes ember látja a párhuzamot (meg egyébként sincs semmi kedvem 90 bolonddal vitázni).:) A hozzászólásokból ítélve, stimmel az arány. Brain Storming, sok sikert és kitartást kívánok, de tartok tőle, te sem leszel képes kitartani a túlerővel szemben!

Üdvözlettel,
Launcelot

J. 2008.09.26. 22:09:18

Sziasztok!

Ez egyszerűen eszméletlen... Életemben most előrször hallottam az N21-ről. Csupán két-három órája hozott át hozzám egy ismerősöm egy cd-t, hogy hallgassam meg. Miközben hallgattam, gondoltam neten is utánanézek.

Miután végeztem, átfuttattam a hanganyagot egy programon. A leggyakrabban ismételt szavavak:

célok, lehetőség, vállalkozás, szabdság, elmenni mellette

Számomra a legfurcsább az volt, hogy a cd-n először a GKI általam igen tisztelt elnöke nyilatkozott az N21-ről...

Majd utánaolvastam külföldi site-okon is, meg magyar fórumokon is.

Egész egyszerűen nem értem, mi ragadja így meg az embereket ebben? Valamit tudott a kitalálója, az tuti...

Én pedig tiszteletteljesen visszaadom kedves ismerősümnek a cd-t, ezt a két három óra böngészést megérte...

Üdv,
J.

vikknroll 2010.05.05. 15:08:15

Ha Amway-ről van szó, miért mindig a Network 21 jut mindenki eszébe? És miért kell mindenben csak a rosszat keresni/látni? Senki nem kötelez semmire. Az életed a Te döntésed! Sok lehetőség van. Van aki ilyesmit választ, van akinek más fekszik. Ha kapunk egy ajánlatot, legalább 1x hallgassuk végig úgy, hogy pozitív oldalról nézzük, és nem csak a hibákat keressük benne folyamatosan! Legyünk nyitottak! Senki nem dönthet helyettünk. Ja és hozzátéve, általában amiről ilyen sok negatív vélemény van, a végén arról derül ki, hogy tök jó dolog. További szép napot!

API 2010.06.17. 16:12:20

Brain Pisti!

Te egy kártékony, besavanyodott, nyomorult ember vagy.
Semmi közöd ahhoz, hogy az emberek mit tesznek az életükkel, vagy mit sem. Ez (is) egy szabad ország.

Nézd! A szerencsétlen Zebulon 2008-ból, arra büszke, hogy a feleségét "megmentette" az AMWAY-től a Te zagyvaságaid alapján. A helyzet az, hogy ha az eltellt 1-2 év alatt Zebulonné arany esetleg platina is lehetett volna és rendberakhatta volna a családja életét, havi néhány százezer forint bevétellel (aminek már Zebulon is igen örült olna...).
A dolog mélységeibe nem megyek bele, mert falrahányt borsó lenne minden további szó. Nem értesz hozzá, és a hülyeségeddel másokat fosztasz meg egy másfajta jövőképtől.

Éljen a demokrácia!

Brain Storming 2010.06.17. 18:38:03

"Te egy kártékony, besavanyodott, nyomorult ember vagy."

Ezt vajon honnan vetted?:)))

"Semmi közöd ahhoz, hogy az emberek mit tesznek az életükkel, vagy mit sem. Ez (is) egy szabad ország."

Sehol sem írtam, h közöm lenne ahhoz, h ki mit tesz az életével - ha figyelmesen olvasod a tanulmányomat, sehol nem írom azt, h az emberek ne csinálják. A tanulmány arról szól, h az "egykori" AMWAY-MLM-NET21 metódus MITŐL, és HOGYAN működik...
Egyetértünk, h ez egy szabad ország - a vélemények szabadsága is élő dolog, és a kritizálás is szabad, vagy sem?

"A helyzet az, hogy ha az eltellt 1-2 év alatt Zebulonné arany esetleg* platina is lehetett volna* és rendberakhatta volna* a családja életét, havi néhány százezer forint bevétellel (aminek már Zebulon is igen örült volna*...)."

Igen - esetleg, ha ez sikerült volna neki...:)))

"A dolog mélységeibe nem megyek bele, mert falrahányt borsó lenne minden további szó."

Eddig is az volt - a tanulmányom itt marad, és itt is fog maradni, ha tetszik, ha nem...:))) Ez egy szabad ország, ahol a szakmai kritikát is szabadon lehet publikálni, sőt!...

"Nem értesz hozzá, és a hülyeségeddel másokat fosztasz meg egy másfajta jövőképtől."

Mellébeszélsz - értek a rábeszélés alkalmazási formáihoz, és az azokkal való visszaéléshez, a valóságtorzító módszerek működési mechanizmusaihoz: ezeket mutattam be az adott szervezet működésével kapcsolatban. Bocs, de ehhez értek - nem idegesített volna fel ennyire a dolog, ha valóban küóklermunkát adtam volna ki a kezem alól!:) Továbbá - ha hülyeségeket írtam, akkor a sok értelmes embert nem tudnám ezzel "félrevezetni" - képzeld csak el: azok a "hülyék", akiket "lebeszélek" a szervezetben való munkáról, vajon mit lettek volna képesek produkálni a szervezetben???:)))

És egyetértünk - éljen a demokrácia, és éljen a demokrációban lehetséges szakmai kritika is!:)))

Bogyó7 2010.08.18. 01:58:45

Kedves Brain!

Örülök, hogy rátaláltam az írásodra.Megerősített eddigi kételyeimben az Amway rendszerrel kapcsolatban.Engem is be akartak szervezni. Már egy éve járt a nyakamra egy ismerősöm, akinek ezidáig nem szívesen mondtam nemet, bár első érzetem ez volt. Azt nem említeném itt, hogy miért nem utasítottam el kapásból.Amit hozzáfűznék a dologhoz a kedves "rendszer-pártiaknak":olvasom a fejtágító könyvet, amiben az áll, hogyha valaki nemet mond az üzleti ajánlatra, az 1.-nem érti, tehát újra el kell magyarázni.2.- nem hiszi el, ezért tovább kell győzködni. 3.-fél a kudarctól, tehát bátorítani kell. 4.-LUSTA- ezt a fajta embert jobb gyorsan elfelejteni, és kerülni kell a társaságát egy életen át! Na, itt elszakadt bennem valami. Ezt kikérem magamnak!!!! Megértettem a rendszert, ezért nem kérek belőle! Elhittem, és igen elhiszem, hogy akik időben beléptek, és fent vannak a csúcson, azok degeszre keresik magukat! Nem félek a kudarctól, hiszen elindultam a "csapatban", de nagyon a kezdetén vagyok, még vissza tudok ugorni!DE LUSTA NEM VAGYOK!!!Ezt kikérem magamnak mindazok nevében, akik másból élnek, mint az Amway. Tanárok, orvosok, munkások, gazdák,kétkezi dolgozók( valakik a termékeiket is előállítják, és más termékgyártók nevében is.Mikor az oktató könyvet olvastam, és utána részt vettem a szemináriumon( amiről mellesleg előtte öt perccel tudtam meg, hogy 700 Ft/alkalom a belépés- amit a meghívóm korábban "elfelejtett" közölni!)-egyszóval úgy éreztem magamat teljesen akaratlanul asszociálva, mint amikor 18 éves koromban egy szektába akartak belerángatni. A szemináriumon, ami állítólag kötelező az üzletkötőknek, és új meghívottak is vannak ott, szóval ezen ha voltunk hatvanan, akkor túlzok.Akkor ki is jár ide, mikor, kit hülyítenek? A meghívóm már kb. 2 éve csinálja ezt, nos ezen a szemináriumon nem láttam, hogy egy ismerős emberrel összefutott volna.Akkor most ki hazudik?Miért kell a barátaimat, rokonaimat kötelezően összecsődítenem minél előbb egy marketingbemutatóra?Gyorsan, most, ne habozz,"adj'uram Isten, de rögtön", hiszen még magam sem próbáltam ki sem a rendszert, sem a termékeket.Ez a gusztustalan nyomulás rádöbbentett arra, hogy elveszíthetem a barátaimat, akik a családom után a legfontosabbak az életemben.
Nagyot segített a döntésemben az írásod, hálás köszönetem érte!

Varlaisaran 2010.08.18. 02:00:07

Nem tudom, ír-e még ide valaki. Minden ezzel foglalkozó topic halott? Mindenki belépett, kvalifikált valami nemesfémként vagy drágakőként, és boldog szabad egységesített humaniodként teng-leng ebben a szép új világban? Elképesztő...

Varlaisaran 2010.08.18. 02:07:50

@Bogyó7: Az idézet az amugy hasznavehetetlen, 10900ft-os üzletépitő csomagból való, és ezen én is fennakadtam:) A 700ft alighanem a heti Open díja lehetett, ami mifelénk 500 volt.
Bennem ott szakadt el a cérna, amikor a kedves felsővonalam (egyben volt munkaadóim) látván, hogy észheztérek, szépen kirúgtak negyedmagammal a cégtől mindenféle mondvacsinált okokkal, és miután végleg abbahagytam, egyből "szar kis alkalmazott" (szó szerint) lettem "üzlettárs"-ból.

Ferikeee 2011.07.14. 06:12:30

Kedves szkeptikusok!

www.businessforhome.org/2011/07/amway-1billion-in-sales-in-june-2011/

látod csinálja:)

Higgyétek el kicsit is hozzáértő szemmel nevetséges ez a kis cikk illetve a vita, nem csoda ha néhány ember felkapta a vizet. Ne feledjétek: a véresszemű fórumozók és a titeket lehurrogó, veletek szemben sikertelen hálózatépítők is csak emberek, és követnek el hibákat. Ennek az üzletnek nem csak a hátránya az, hogy az ismerőseiden keresztül ismersz meg egy globális céget, hanem az előnye is. Nagyon sokan tudják hogy hogyan kell rosszul csinálni, akárcsak bármi mást. De attól hogy valaki hisz valamiben, meggyőződései alapján, kurvára nem lesz szektás. Könyörgöm legalább tisztában lennél vele hogy mit írsz le... pl ha valaki ismeri az amway marketingtervet az nem fog leírni balek potyacsomagosok által létrehozott gyémántok kezében összpontosuló igazságtalan dollármilliárdokról, hiszen világosan tudja, hogy a kezdő csomagra FÉL ÉVES GARANCIA VAN, ÉS A FELBONTOTT FÉLIG ELHASZNÁLT TERMÉKEKET IS VISSZA LEHET KÜLDENI! Ez csak egyetlen egy kis apró konkrétum a megannyi orbitális faszság mellett, amit itt összehordtak egyesek (azért elég sok hozzászólást elolvastam)

Ferikeee 2011.07.14. 06:21:02

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy számunkra a tudatos közösség szekta legyen, ami elkötelezte magát a minőség, az egészség, a szépség és a környezetet nem szennyező háztartás és nagyon sok pozitív töltésű dolog mellett. Ha számodra ezek csak frázisok, nem ismered eléggé a céget! Lehet, hogy az ismerősöd hibája, lehet hogy a tiéd. Sajnos, és szerencsére, ezt a céget mindig is csak "mi, emberek" fogjuk építeni, akárcsak a legtöbb MLM céget, így marad ez az utolsó mentsvárunk a szabad vállalkozásra, ha tudás, pénz és kapcsolatok híján vagyunk. Ebben az üzletben szert tehetünk rájuk egyedülálló módon. És nem úgy, hogy bepalizunk, hanem úgy, hogy segítünk másokat:) Csak ez nektek még nem tiszta.

Brain Storming 2011.07.14. 20:57:08

@Ferikeee:
„Kedves szkeptikusok!
www.businessforhome.org/2011/07/amway-1billion-in-sales-in-june-2011/
látod csinálja:)”

Mi célt szolgálna ez a link?

„Higgyétek el kicsit is hozzáértő szemmel nevetséges ez a kis cikk”

Valószínűleg neked jól megy a pénzkeresés ezzel az üzleti módszerrel, ergo hozzáértő vagy. Én meg a szekták működéséhez és a manipulációs módszerek vizsgálatához és feltárásához értek. Ezt meg te hidd el.

„Ennek az üzletnek nem csak a hátránya az, hogy az ismerőseiden keresztül ismersz meg egy globális céget, hanem az előnye is.”

Már megbocs – mivel tisztítószereket mindenhol árulnak, így egy olyan terméknek, melyet nem is reklámoznak, tkp szinte ez az egyetlen eladhatósági módja: a személyes kapcsolatokon keresztül. Ez egy zseniális meggyőzési fogás volt Dornanék részéről – ugyanaz a módszer lényege, mint a házaló cigányoké: a cigányok a nyakadra másznak, és nem hagynak békén, amíg nem veszel tőlük vmit; a MLM rendszerek egyik alapmódszere az, h ha egy ismerős kínál vmit, akkor azt illik megvenni, mivel nem illik visszautasítani.

„De attól hogy valaki hisz valamiben, meggyőződései alapján, kurvára nem lesz szektás.”

Akkor miért passzol a szekták jellemző vonásainak javarésze az Amway-termékértékesítési szisztémára???

„Könyörgöm legalább tisztában lennél vele hogy mit írsz le... pl ha valaki ismeri az amway marketingtervet az nem fog leírni balek potyacsomagosok által létrehozott gyémántok kezében összpontosuló igazságtalan dollármilliárdokról, hiszen világosan tudja, hogy a kezdő csomagra FÉL ÉVES GARANCIA VAN, ÉS A FELBONTOTT FÉLIG ELHASZNÁLT TERMÉKEKET IS VISSZA LEHET KÜLDENI! Ez csak egyetlen egy kis apró konkrétum a megannyi orbitális faszság mellett, amit itt összehordtak egyesek (azért elég sok hozzászólást elolvastam)„

Ha engem céloztál meg azzal, h „legalább tisztában lennél vele hogy mit írsz le”, akkor jelzem, h nagyon is tisztában vagyok vele.

A termék árának visszafizetési garanciája meg egy jól hangzó kamu – szerinted mennyien küldik vissza bármelyik terméket? Ez csak egy szépen hangzó manipulációs fogás – azok, akik abban a reményben vásárolnak, hogy majd hamarosan pénzt is fognak a termékekkel keresni, szted kockáztatnák a lehetőséget azzal, h szereznek egy rosszpontot akár a cég, akár a nekik eladó előtt??? Szted az, aki tudatában van annak, h az előrehaladás szempontjából az ún. „KULCSEMBER” kritériumok közül az egyik legfontosabb a 100%-os termékfelhasználóság, vagyis h (ha jól emléxem) 20-25-féle terméket kell vásárolnia minden hónapban, stb., az bármit is vissza fog küldeni??? Hiszen éppen ebben rejlik a szisztéma óriási profitabilitása! Annakidején kb 90 napra tették a jövedelmezőség bekövetkezését, ma már talán úgy fél évet említenek ezzel kapcsolatban (éppen ma tartott nekem megint előadást egy még gyanútlan Amway-es)).

Barátom – a faszság az, h az Amway Co. ezen az alapon gazdagodott meg. Tudja azt valaki pl. h miért nincsenek fluktuációs adatok sehol feltüntetve az Amway-es és az ahhoz kapcsolódó anyagokban? Emberek milliói dolgoznak pár hónapot ingyen az Amway-nek, mire rájönnek, h nem megy nekik. És h ezidő alatt megmaradó profit hatalmas tömegét termelik az Amway-nek… ez ugyan kit érdekel???

Brain Storming 2011.07.14. 21:20:08

@Ferikeee:
„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy számunkra a tudatos közösség szekta legyen, ami elkötelezte magát a minőség, az egészség, a szépség és a környezetet nem szennyező háztartás és nagyon sok pozitív töltésű dolog mellett.”

Igen, ezek a szép szólamok, amik a profitszerzést látszólag elfedni igyekeznek. Szted hány ember lép be az Amway-rendszerébe azon az alapon, h a fenti értékeket fontosnak tartja???
Azért ne nézzük már le azokat, akik a fenti értékeket nem az Amway-szisztéma alapján véli elérhetőnek… pedig egy idő után a lelkes Amway-dolgozók bizony így vélekednek. Nem az a baj, h egy közösség elkötelezi magát a fenti értékek mellett, hanem az a baj, h erre az elköteleződésre azután kerül náluk sor, h beléptek az Amway rendszerébe… és azután azt már csak azon keresztül tudják elképzelni.

„Ha számodra ezek csak frázisok, nem ismered eléggé a céget!”

De, jómagam nagyon is ismerem a céget, és nagyon jól ismerem a Network-21 szisztémát is – és emellett nagyon jól ismerem a szekták működési mechanizmusait is.

„És nem úgy, hogy bepalizunk, hanem úgy, hogy segítünk másokat”

…és vajon miért? Tudod, amikor első alkalommal beleolvastam egy belső Network-21-es könyvecskébe (asszem „Út a sikerhez” a címe) és abban írják le, lépésről-lépésre, hogyan lehet a leghatásosabb módon meggyőzni és belépésre bírni a marketing-tervet megtekintőket, rögtön az merült fel bennem, h hogy van az, h vki beszervezi az ismerőseit ezzel a módszerrel, azután az ismerősök szembesülnek azokkal a trükkökkel, h hogyan szervezték be őket, és milyen módszerekkel segítették elő a belépési döntésük meghozását… akkor miért nem ötlik fel bennük, h őt tkp jól szervezett körülmények között döntésre késztették… Nos, egyszerű: a rendszer önmagában hordozza azt a tényt, h minden beszervezett megtanulja, hogyan kell beszervezni a maga vásárlóit – az emberek meg ezt nagyon szeretik: szeretik, ha másokat döntésre tudnak vezetni. Röviden: mindenki szeret manipulálni, de senki sem szereti, ha manipulálják.

Szóval persze, h segítetek másokat, de mindezt csak a profit érdekében: ne haragudj, de ha valóban fontos lenne pl. neked, az általad szponzorált ember céljának elérése, akkor már a profit reménye nélkül is segítettél volna neki, és abban a konkrét dologban segítenél neki, nem pedig csak abban, h több pénzt tudjon keresni… merthogy idővel erre fut ki a dolog: mindenki a szép terveivel sodródik bele a Amway-rendszerbe, és aztán ott köt ki, h az egész életét a szponzorálás tölti ki, és a rendszerben való előbbre-jutás. Mert ne mond nekem azt, h bármelyik szponzor elégedett azzal a szinttel, ahol bármely szponzoráltja van – hiszen hónapról-hónapra kell produkálnia a %-okat és a pontokat a szponzoráltjai részéről, különben az ő pénze is ugrik.

„Csak ez nektek még nem tiszta.”

Remélhetőleg ezek a viták segítenek a olvasóknak a tisztánlátásban – remélem én is segítettem neked ebben…

Ferikeee 2011.07.15. 02:31:36

@Brain Storming: Nagyon nagyra értékelem, hogy próbálsz "jó" útra terelni, de biztosíthatlak hogy a tisztánlátásommal van a legkevesebb problémám.

Tudnod kell azonban hogy ez a tisztánlátás is ugyanolyan relatív dolog, mint az "elég pénz" vagy "boldogság". Te számomra nem vagy tisztánlátó, és te manipulálod az embereket, nem pedig az Amway és a Network 21. De nagyra értékelem a kitartásodat és elkötelezettségedet a tisztánlátás mellett, magam is ilyen ember vagyok, remélem nem feltételezed hogy ezt most valami betanult manipulációs technika dobta ki nekem hogy ezt kell leírni. Én fiatal korom (22) ellenére lassan mondhatom hogy "évek" óta keresek olyan lehetőségeket amivel embereket közelebb juttathatom a tisztánlátáshoz és a jóléthez, bármilyen furcsán is hangzik ez számodra, aki leírtad, hogy az amway üzletbe először mindenki a pénz miatt lép be és ezért bukott rendszer az egész.

Ferikeee 2011.07.15. 02:36:19

"Valószínűleg neked jól megy a pénzkeresés ezzel az üzleti módszerrel, ergo hozzáértő vagy. Én meg a szekták működéséhez és a manipulációs módszerek vizsgálatához és feltárásához értek. Ezt meg te hidd el."

Egyáltalán nem megy sehogy, ugyanis még el sem kezdtem üzletet építeni. Lassan egy éve vizsgálom a különböző MLM cégeket, és még csak most fogok elkezdeni üzletet építeni. (Kissé "túlképeztem" magam ebben a témakörben, bár eredileg is marketinget tanulok.) Valószínűleg az Amway/Network21 lehetőséget választom.

Ferikeee 2011.07.15. 02:40:49

"Már megbocs – mivel tisztítószereket mindenhol árulnak, így egy olyan terméknek, melyet nem is reklámoznak, tkp szinte ez az egyetlen eladhatósági módja: a személyes kapcsolatokon keresztül. Ez egy zseniális meggyőzési fogás volt Dornanék részéről – ugyanaz a módszer lényege, mint a házaló cigányoké: a cigányok a nyakadra másznak, és nem hagynak békén, amíg nem veszel tőlük vmit; a MLM rendszerek egyik alapmódszere az, h ha egy ismerős kínál vmit, akkor azt illik megvenni, mivel nem illik visszautasítani."

Ez a vállalat 52 éve töretlenül növekedik (nem csak működik és túlél), hagyományos reklám technikák tulajdonképpeni mellőzésével, marketing költségek átcsoportosításával. Ez számodra azt jelenti, hogy míg a többi vállalat marketing ügynökségeknek fizet óriásplakátokért meg TV reklámokért, addig te szert tehetsz erre a pénzre, a munkádért cserébe. Lehetetlen lenne működtetni egy MLM céget kiváló minőség nélkül, és lehetetlen a mai napig MLM üzletbirodalmat kiépíteni abból, hogy az ismerőseidre rátukmálod azt, ami nem kell nekik. Ez abszurdum. Biztosíthatlak hogy nagyon sokan tudják hogy hogy kell ezt rosszul csinálni, és kevesen azt, hogy hogy kell jól (mások segítésével, jó lelkiismerettel (!) sok pénzt keresni)
Szerinted komolyan valaki meggazdagodott már abból, hogy az ismerősei úgy gondolták: Na a pityut azér mégse illik visszautasítani?
Na neee...

Ferikeee 2011.07.15. 02:52:30

"Akkor miért passzol a szekták jellemző vonásainak javarésze az Amway-termékértékesítési szisztémára???"

Ezt egy nevetséges összehasonlításnak tartom. Hangsúlyozom, te magad is manipulálsz itt embereket, és én is manipulállak most téged. Nem biztos hogy ilyen butaságokon kellene fennakadni.

Az MLM rendszerek egyik nagy előnye személyiségfejlesztés, ez minden cégnél megvan. Hogy miért? Mert ez egy bizalmi alapon működő üzlet. Ha félre akarsz vezetni embereket és rájuk beszélni azt ami NEM kell nekik, nem leszel sikeres, csak elvegetálsz. Szerinted mennyire működik bizalmi alapon egy hagyományos marketing módszerekkel "eladott" termék? Ez az üzlet nem működne valódi bizalom és minőség nélkül, ezt garantálom neked. Ha valami kamu szlogennel beplakátolsz egy marék kutyaszart, hogy a dévid bekem is ezzel most fogat, még azt is meg fogják venni. Az MLM-ben ez nem működik! Rengeteg MLM cég bekukott mert SZART adtak! Csak a jók maradnak talpon, de te kipécézted magadnak a legjobbat gyakorlatilag, ami 52 éve töretlenül növekedik :) És most csodálod hogy ezt nem hagyhatom szó nélkül :D

Ferikeee 2011.07.15. 03:04:57

"nagyon is tisztában vagyok vele.

A termék árának visszafizetési garanciája meg egy jól hangzó kamu – szerinted mennyien küldik vissza bármelyik terméket? Ez csak egy szépen hangzó manipulációs fogás – azok, akik abban a reményben vásárolnak, hogy majd hamarosan pénzt is fognak a termékekkel keresni, szted kockáztatnák a lehetőséget azzal, h szereznek egy rosszpontot akár a cég, akár a nekik eladó előtt??? Szted az, aki tudatában van annak, h az előrehaladás szempontjából az ún. „KULCSEMBER” kritériumok közül az egyik legfontosabb a 100%-os termékfelhasználóság, vagyis h (ha jól emléxem) 20-25-féle terméket kell vásárolnia minden hónapban, stb., az bármit is vissza fog küldeni??? Hiszen éppen ebben rejlik a szisztéma óriási profitabilitása! Annakidején kb 90 napra tették a jövedelmezőség bekövetkezését, ma már talán úgy fél évet említenek ezzel kapcsolatban (éppen ma tartott nekem megint előadást egy még gyanútlan Amway-es)).

Barátom – a faszság az, h az Amway Co. ezen az alapon gazdagodott meg. Tudja azt valaki pl. h miért nincsenek fluktuációs adatok sehol feltüntetve az Amway-es és az ahhoz kapcsolódó anyagokban? Emberek milliói dolgoznak pár hónapot ingyen az Amway-nek, mire rájönnek, h nem megy nekik. És h ezidő alatt megmaradó profit hatalmas tömegét termelik az Amway-nek… ez ugyan kit érdekel???"

Te vagy a kamu :D A garancia valós. Ha valaki csalódik a cégben vagy a felsővonalában vagy mindkettőben, és nem tudja befizetni a gázszámlát, nem azon fog agyalni, hogy most lesz-e neki egy fekete pontja. Senki nem is kéri ezt tőle, a garancia azért garancia, mert ha valaki meggondolja magát, visszakapja a pénzét, és így nincs anyagi kockázat. Te mindenben a rosszat látod és rosszat feltételezel.

Én tudom, hogy az értékesítési technikák nem voltak tökéletesek. Még most sem. Undorodom a félrevezetéstől, a homályosítástól, a felelőtlen hitegetéstől. Sokan építettek és építenek így üzletet. De ez miatt nem ítélkezhetsz az üzleti modell fölött, mert ez egy fejlődő dolog ami a jövőbe mutat, és mindenki számára óriási lehetőség.

A szektában szerintem kötelezik az embereket, az MLM-ben mindenki tisztában van vele, hogy semmi sem kötelező. Az ég világon semmi. A "Kulcsember" program és hasonlók működő üzletmodellbe engednek betekintést egy kívülálló számára. Minél több tanácsot fogad meg az ember, annál sikeresebb lesz: Ha 100%os termékfelhasználó vagy, az embereid is ezt fogják követni. Miért ne lennél az, hiszen itt környezettudatos termékek vannak kiváló minőségben, átlagos vagy kicsivel feletti áron, és még számtalan magyar embernek lesz a felsővonalamban adózott jövedelme belőle. Azt hiszem ebbe belegondolhatnál, mennyivel másabb ez mint egy hagyományos erőforrásszivattyú multinacionális globálnyik vállalat esetében, aki idejön éhbérért dolgoztatni az embereket még a legolcsóbb szart sózza ránk, azért hogy plakátokért fizessen.

Ferikeee 2011.07.15. 03:10:11

" Emberek milliói dolgoznak pár hónapot ingyen az Amway-nek, mire rájönnek, h nem megy nekik. És h ezidő alatt megmaradó profit hatalmas tömegét termelik az Amway-nek… "

Nem csak az Amway, de egyetlen egy MLM cég sem maradna így életben. Ez a mondat számomra az évszázad poénja is lehetne, de tudom hogy pár éve én is ugyanilyen szkeptikus voltam és megértelek.

Az sikeres MLM cégek azért növekednek töretlenül még a válságok idején is, mert kiváló emberek építik őket. Nem valami gyorstalpalt balekok, akik pár hónap múlva húznak vissza alkalmazottnak, csak gyorsan óriási profitot termelnek a cégnek de nem győzik kivárni a saját pénzüket. Ezt azért te sem gondolhatod komolyan.

Ferikeee 2011.07.15. 03:16:32

"Igen, ezek a szép szólamok, amik a profitszerzést látszólag elfedni igyekeznek. Szted hány ember lép be az Amway-rendszerébe azon az alapon, h a fenti értékeket fontosnak tartja???
Azért ne nézzük már le azokat, akik a fenti értékeket nem az Amway-szisztéma alapján véli elérhetőnek… pedig egy idő után a lelkes Amway-dolgozók bizony így vélekednek. Nem az a baj, h egy közösség elkötelezi magát a fenti értékek mellett, hanem az a baj, h erre az elköteleződésre azután kerül náluk sor, h beléptek az Amway rendszerébe… és azután azt már csak azon keresztül tudják elképzelni."

Ezek számomra nem szólamok. Ez számomra a valóság ;)
Nem ítélkezhetsz senki fölött, hogy miért lépett be ebbe az üzletbe. Ha valaki a pénz miatt lépett be, hát gyerünk. Ezekre az értékekre szert fog tenni az MLM üzlet építése során, és előbb utóbb akarva akaratlanul is örömét fogja lelni az emberek segítéségben. Innentől kezdve fog jól működni az üzlete!!! Erről biztosíthatlak. Az imént is hangsúlyoztam: ez egy bizalmi alapon nyugvó üzlet. Félrevezetési szándékkal NEM fogsz belőle még megélni sem, nemhogy gyarapodni.

Biztos sokan rosszul vélekednek és sok hibát elkövetnek. Mert emberek ők is, akárcsak mi. Ha valaki Amwayezik, és lenézi azt, aki a DM-ben vásárol kozmetikumokat, attól még lehetséges, hogy az amway kozmetikumok jobbak. És igen, az amwayező mufurc hibát követett el.

Ferikeee 2011.07.15. 03:20:49

"De, jómagam nagyon is ismerem a céget, és nagyon jól ismerem a Network-21 szisztémát is – és emellett nagyon jól ismerem a szekták működési mechanizmusait is."

Javaslom alapíts egy szektát, úgy látom ez a szakterületed:DD viccet félretéve:
Kételkedem benne, hogy nagyon jól ismernéd az MLM környezetet, az Amwayt, vagy a n21-et. Mondom, én ugyanilyen szkeptikus voltam az MLM-mel kapcsolatban, de mégis valami hajtott, úgy gondoltam ez mellett nem lehet elmenni. És mostanra kitisztult a kép. Egyszer neked is ki fog, lehet hogy egy rokonod nagy sikereket fog elérni, vagy a tulajdon gyereked lesz gyémánt, és akkor, de egyszer ki fog.

Ferikeee 2011.07.15. 03:40:59

" Tudod, amikor első alkalommal beleolvastam egy belső Network-21-es könyvecskébe (asszem „Út a sikerhez” a címe) és abban írják le, lépésről-lépésre, hogyan lehet a leghatásosabb módon meggyőzni és belépésre bírni a marketing-tervet megtekintőket, rögtön az merült fel bennem, h hogy van az, h vki beszervezi az ismerőseit ezzel a módszerrel, azután az ismerősök szembesülnek azokkal a trükkökkel, h hogyan szervezték be őket, és milyen módszerekkel segítették elő a belépési döntésük meghozását… akkor miért nem ötlik fel bennük, h őt tkp jól szervezett körülmények között döntésre késztették… Nos, egyszerű: a rendszer önmagában hordozza azt a tényt, h minden beszervezett megtanulja, hogyan kell beszervezni a maga vásárlóit – az emberek meg ezt nagyon szeretik: szeretik, ha másokat döntésre tudnak vezetni. Röviden: mindenki szeret manipulálni, de senki sem szereti, ha manipulálják.

Szóval persze, h segítetek másokat, de mindezt csak a profit érdekében: ne haragudj, de ha valóban fontos lenne pl. neked, az általad szponzorált ember céljának elérése, akkor már a profit reménye nélkül is segítettél volna neki, és abban a konkrét dologban segítenél neki, nem pedig csak abban, h több pénzt tudjon keresni… merthogy idővel erre fut ki a dolog: mindenki a szép terveivel sodródik bele a Amway-rendszerbe, és aztán ott köt ki, h az egész életét a szponzorálás tölti ki, és a rendszerben való előbbre-jutás. Mert ne mond nekem azt, h bármelyik szponzor elégedett azzal a szinttel, ahol bármely szponzoráltja van – hiszen hónapról-hónapra kell produkálnia a %-okat és a pontokat a szponzoráltjai részéről, különben az ő pénze is ugrik."

A hülyeségeid is néha szöges ellentétben állnak egymással.

Az imént leírtad, hogy mindenki azért csinálja ilyen elvakult szektás módon ezt a dolgot, mert perverz módon imád másokat döntésre kényszeríteni, kedvét leli az általad manipulációs technikáknak feltüntetett módszerek elsajátításában, alkalmazásában. Miért kell ilyen rosszat feltételezni?

Ugyanakkor tényként közlöd, hogy mindenki csak és kizárólag a pénzért csinálja, majd lebaszol engem, hogy én is azért fogom, és nehogymár megforduljon a fejemben mások segítése, mert akkor már ingyen is folyton azt tenném.

No azért álljon meg a menet. Nézz már körül, ingyen még a szánk sem mozdulhat meg, ha nem akarunk gyorsan megdögleni. Nekem konkrétan ez az életcélom egy ideje, hogy meggazdagodjak úgy, hogy közben nemhogy nem ártok, de csakis segítek másokat. De persze hiába adom itt az erkölcsöt, nem ez a lényeg.

"és aztán ott köt ki, h az egész életét a szponzorálás tölti ki, és a rendszerben való előbbre-jutás."

Hát barátom ez legyen a záróakkord, akkor nézzük az alapokat (megint). Alkalmazottként is a munka fogja kitölteni az életednek a nagy részét, csak éppen az nem vezet sehova a kicsi nyugdíjon kívül.
Ha vállalkozóként ugyanezzel a hatalmas erőfeszítéssel a saját üzletedet építheted ki úgy, hogy se pénzed, se ötleted, se kapcsolataid, se tudásod nincs, csak kapsz egy másolható üzletstratégiát és egy stabil cégháttért, az óriási előny! Miért? Mert a tiéd. Akárhány embert beléptethetsz és akármekkora, akár nemzetközi üzletet kiépíthetsz, mégis egy stabil cég áll mögötted, nem a saját 100ezer forintos KFT-d.

Ennek a struktúrának pedig nem az a hátránya hogy elveszi az életedet. Ennek ponthogy az az előnye, hogy pár év kitartó munkával komoly, masszív de mégis passzív jövedelmre tehetsz szert:)

Tehát mégegyszer mondom: le a sztereotípiákkal. Ez nem balekvadászat, nem szekta, nem manipuláció, nem leszel zombi&droid és hasonlók, sokkal több esélyed van itt passzív jövedelmre, mint egy hagyományos vállalati szerkezetben, akár alkalmazottként vagy vezetőként. Ott csak a tulajdonos fog igazán jól járni.

Brain Storming 2011.07.15. 21:48:00

@Ferikeee:
„Nagyon nagyra értékelem, hogy próbálsz "jó" útra terelni, de biztosíthatlak hogy a tisztánlátásommal van a legkevesebb problémám.”

Nem tudom, miből szűrted le, h én „jó útra akarnálak terelni”; és persze h nincs bajod a „tisztánlátásoddal”, mivel még hiszel a rendszerben – és a fiatal korodból eredően minden bizonnyal nagy energiákat fektetsz bele, és tán még viheted is benne vmire. Másik dolog, h persze hitből eredőn mindenki kijelentheti, h mennyire tisztánlátó – ez még a nagy szerelem időszaka, a reménykedésé, és hasonlóké. A fiatalokat ezzel tudják beszippantani – gondolom, lenyűgöztek a hatalmas fizetések, a hihetetlenül szoros közösségi kapcsolatrendszer, stb., és gondolom az is, h tkp egyetlen üdvözítő sémával lehet eljutni a csúcsig.

„Te számomra nem vagy tisztánlátó, és te manipulálod az embereket, nem pedig az Amway és a Network 21.”

És vajon mivel manipulálom az embereket?

„"évek" óta keresek olyan lehetőségeket amivel embereket közelebb juttathatom a tisztánlátáshoz és a jóléthez, bármilyen furcsán is hangzik ez számodra, aki leírtad, hogy az amway üzletbe először mindenki a pénz miatt lép be és ezért bukott rendszer az egész.”

És miféle „tisztánlátáshoz” jutottál hozzá az amway üzlet által? Nehogy azt mond, h amiatt léptél be a rendszerbe, mert mások jólétét akartad biztosítani, és embereket akarsz közelebb juttatni vmiféle tisztánlátáshoz??? Ugyan már! Most biztosan jó ezt hinni, mivel éppen DeVos mondta, h az az igazán jól működő üzleti vállalkozás, aminek van vmien küldetése, amiben van egy vmiféle ÜGY. Aztán beszél az egyéni szabadságról és a szabad vállalkozásról – nos ez is csak kamu a részéről: szabadon eldöntheted, h belépsz-e v kilépsz, de a rendszerben csak azt teheted, amit előírnak. Szabadságod lesz, persze, majd ha lesz pénzed a rendszerben – de amíg eljutsz az önfinanszírozásig, már annyira megfertőzi az agyad a rendszer, h más létformát el sem tudsz képzelni, és a rendszeren kívüli életet szinte természetellenesnek tartod. Ergo – liberalizmusról szó sem lehet, mivel csak ebben a rendszerben tudsz gondolkodni – látod, ez már nálad, 22-évesen is megjelent. Gratulálok!

No, de hol írtam én, h az amway "bukott" rendszer? Hiszen éppen azt elemzem az egész tanulmányomban, h miért működik. Zseniálisan használja a rábeszélő és manipulációs módszereket, éppen ezért egyedülálló - és éppen azért etikátlan, mert erre megtanítja az embereket is, miközben mossa a kezeit, és irdatlanul megszedi magát rajta. Nem bukott rendszer ez, dehogyis - hiszen éppen te is jó példa vagy arra, milyen hatékonyan működik! :)

Brain Storming 2011.07.16. 00:29:10

@Ferikeee:

”Egyáltalán nem megy sehogy, ugyanis még el sem kezdtem üzletet építeni. Lassan egy éve vizsgálom a különböző MLM cégeket, és még csak most fogok elkezdeni üzletet építeni. (Kissé "túlképeztem" magam ebben a témakörben, bár eredileg is marketinget tanulok.) Valószínűleg az Amway/Network21 lehetőséget választom.”

Kérdés: miért nem kezdted még el építeni? Ha annyira biztos vagy a módszerben, miért nem csinálod még?

Másik kérdés: mióta tanulmányozod az Amway/Net21 módszereket?

Brain Storming 2011.07.16. 00:40:03

@Ferikeee:
”Te vagy a kamu :D A garancia valós. Ha valaki csalódik a cégben vagy a felsővonalában vagy mindkettőben, és nem tudja befizetni a gázszámlát, nem azon fog agyalni, hogy most lesz-e neki egy fekete pontja. Senki nem is kéri ezt tőle, a garancia azért garancia, mert ha valaki meggondolja magát, visszakapja a pénzét, és így nincs anyagi kockázat. Te mindenben a rosszat látod és rosszat feltételezel.”

KI mondta, h a garancia nem valós? Én mindössze azt állítom, h a visszafizetési garancia egy jól hangzó szólam, függetlenül attól, h valóban fizetnek, ha visszaküldesz vmit. Ez egy olyan „lehetőség”, amit nem hinném, h bárki is igénybe venne – szóval vmi olyasmit ajánlanak fel, amivel senki sem él. Ez csak egy szép kis trükk: az emberek többsége a marketingterv bemutatón keresztül hall első alkalommal a termékről, és ekkor már a későbbi jövedelmezőség reményében kezd vásárolni – ugye nem képzeled, h vki, akit már meggyőztek a meggazdagodás esélyéről, az első elégedetlensége után bármit is visszaküldene??? Ne legyél naív!!! Hallottam én olyan nemzetközi szemináriumot is, ahol azt hangoztatta az előadó, hogy vannak az Amway termékeknél sokkal jobbak is, de nem ez a lényeg, mivel ha fele olyan jók lennének a termékek, akkor is benne lenne a rendszerben.

Brain Storming 2011.07.16. 02:20:34

@Ferikeee:
„Én tudom, hogy az értékesítési technikák nem voltak tökéletesek. Még most sem. Undorodom a félrevezetéstől, a homályosítástól, a felelőtlen hitegetéstől. Sokan építettek és építenek így üzletet. De ez miatt nem ítélkezhetsz az üzleti modell fölött, mert ez egy fejlődő dolog ami a jövőbe mutat, és mindenki számára óriási lehetőség.”

Ha a jelzett dolgoktól „undorodsz”, akkor nem fogod sokra vinni – csakis akkor, ha te magad is hiszel abban, amit a szponzoráltnak mondasz: hogy ő is képes arra, hogy azt a nagy bevételt megszerezze. Ez az esetek igen nagy részében már akkor sántít, amikor felvezeted a „lehetőséget”, mivel az ilyen MT-ket javarészt olyanok tartják, akik még nemigen vitték sokra a rendszerben. Ergo – a „beszervező” is pusztán hisz abban, aminek a hitére igyexik meggyőzni a leendő vásárlóját. Vesd össze: képzeld el, h marathoni futó bajnok szeretnél lenni, és most kezdted el az edzéseket, vagyis párszor már elmentél futni. A fejedbe veszed, h másokat is meggyőzz arról, h menyire jó dolog a futás, még kocogás szintjén is. Azzal mennél oda hozzájuk, h vannak olyan emberek, akik marathoni bajnokok lettek, és most te is erre gyúrsz, és h szerinted mennyire hasznod dolog. A saját példádat nem hozhatod fel, mert még nem tartasz sehol, a marathoni futóbajnokot sem érdemes felhoznod példának, mivel kb 8 általános sem kell hozzá, h az ember tudja, h jó pár év edzés kell hozzá, h az ember azt meg tudja csinálni… és nem ördöngösség, hiszen csak futni kell hozzá, nem igaz?

Szal az „óriási lehetőség” azt jelenti, h az ember „marathoni futóbajnok” lehet, de mindenki tudja, h ez nemcsak egy egyszeri teljesítmény eredménye, hanem folyamatos kemény munkáé – nemcsak elérni kell, hanem fenntartani is. Ez az ún. amwayes óriási lehetőség is ezt jelenti – nemcsak baromi nagy munka elérni, hanem azt fenntartani is – persze bárki, aki józanul gondolkodik, jól tudja, h persze h vannak olyanok, akik nagyon szeretik a pénzt, és az életüket teszik fel arra, h fenn tudjanak tartani egy jövedelmező bevételforrást – de a másik oldalon meg szintén a legtöbb ember tudja, h az élet nem az állandó magas keresetekről szól, és az ezért való munkáról, hanem arról, h csekély pénzforrások mellett is tudjuk azt élvezni.

És most jön a manipuláció – az emberek többsége számára a pénzkereset az életük egy szerény fejezete, mivelhogy az élet nem arról kellene h szóljon, h az ember hogyan keresi meg a pénzt, hanem arról, h hogyan és mire költi. Szerencsére ez a megveszekedett Homo Sapines Sapiens eléggé kreatív ahhoz, h ne egyedül a pénz által vélje élhetőnek az életét, és a többség a szerény kereset mellett is megtalálja a maga élete boldogságát. Sokan nem is tudnak mit kezdeni sok pénzzel, és az szépen elrontja őket, és jól tudjuk, h milyenek a gazdag szülők gyerekei: nem boldogabbak az átlagkeresetű gyerekeknél. Tény, h kell, h legyen célja az embernek, de az is tény, h általában elég gáz, ha az ember akkor kezd el agyalni ezen, amikor megkérdezik tőle, h mit tenne, ha sok pénze lenne. Akinek van célja, az a pénztelenségben is tud azért dolgozni. Az amway-módszer éppen azért sántít, mert azt sugallja, h bármiféle célhoz elsősorban pénz kell, és h azt a célt csakis az amway-rendszeren keresztül keresheti meg. Sajnos a többség a fürdővízzel kidobja a gyereket is: egyik ismerősöm szerény volt, és évekig volt benne a rendszerben, óriási összegeket áldozva pl. az oktatási anyagokra – majdnem az össze kazettájukat nekem adták, amikor már kiléptek, pedig nem kis vagyont költöttek el rájuk. Szóval igen jó betekintésem van a rendszerbe, mivel én is sokszáz órát töltöttem az előadások hallgatásával – ha lebontjuk a nyílt propagandát, elég jó előadások, valóban motiválóak, de tény, h nem fizettem volna értük:) Az a baj, h sok belépőnek ez az első élménye az önálló gazdálkodásban, és nem tudnak elvonatkoztatni, nem tudják a módszereket általánosítani más helyzetekre. Vagyis a többségen úgy folyik át a NET21 tananyaga, hogy nem hagy nyomot bennük – ez azonban baromira nem érdekli sem a NET21 működtetőit, sem az Amway-t, mivel amíg ezek képesek lelkesíteni az embert, addig megveszik az állandóan megvásárlandó oktatási anyagokat, és persze foglalkoznak a termékek eladásával és mások beszervezésével – és addig profitot termelnek mindkét cégnek. Mivel iszonyatosan nagy a termékforgalmazók cserélődése, egyik céget sem érdekli különösebben, h ki mennyi profitot szerez magának, a legfőbb bevétel úgyis hozzájuk fut be. Remekül tudják propagálni a sikeres munkatársakat (nem nagyon tűnt fel senkinek, h évekig ugyanazok az arcok voltak jelen az előadásokon:))), és az sem tűnik fel senkinek, h ezeknek az embereknek a sikerét a „vállalkozásszerű vásárlói státuszba” beszédített emberek millióinak vásárlásaiból gazdagodtak meg.

Egyszerű hasonlat a módszerre az, h ha egy csaj azzal kezdi egy fiúnál, h később biztosan lefexik vele, akkor bármit kérhet a fiútól, bármit meg fog tenni neki. Azoknál, akik már valamilyen szinten belekóstoltak a pénzkeresetbe, és azzal kecsegtetik, h ha egy bizonyos termék vásárlásával később majd biztosan meggazdagodhat, akkor tuti, h mindent meg fog tenni, h ő maga is sokat vásároljon, és hogy rajta keresztül is sokat vásároljanak. Igen, azt hiszem ez lehet a legjobb és legegyszerűbb szemléltetése a módszernek!:)))

Ferikeee 2011.07.16. 21:19:23

Azti ! Te aztán ráérsz barátom! Nem tudom te hány éves lehetsz de ennyi hülyeséget rég olvastam, nem is volt türelmem végig olvasni. Levágós hogy te otthon brainstormingolsz, meghallgatod az innenonnan összekukázott CD-ket, és keresed hogy mibe lehetne belekötni. Fogalmad sincs az üzlet működéséről, összehordasz hetet-havat. Fantáziálsz. Erre jobb szavakat nem tudok. Talán hamarosan lesz türelmem érdemi válaszokat adni :DD de csak arra tekintettel, hogy ezt mások is elolvassák. Kiváncsi lennék hogy te miből élsz, és mik a nagy örömeid az életben egy forint nélkül :D:DD Közhelyeket mondani meg fantázia hiedelemvilágot festeni bárki tud barátom, lehet hogy a tényekre kéne szoritkoznod...

Ferikeee 2011.07.16. 21:23:25

"(nem nagyon tűnt fel senkinek, h évekig ugyanazok az arcok voltak jelen az előadásokon:))), és az sem tűnik fel senkinek, h ezeknek az embereknek a sikerét a „vállalkozásszerű vásárlói státuszba” beszédített emberek millióinak vásárlásaiból gazdagodtak meg."

:D:D:D ez a kedvencem.. komolyan :DDD szoval te azt mondod hogy a demeter jánoson meg még néhány "nagykutyán" kívül még senki nem lett se gyémánt se semmi, mivelhogy ők palizták be a több tízezer magyar amway-est? :D:D:D te meg se hallottad amiket mondtam ember :D még mindig ott tartasz hogy belelkesedő-eltűnő villám MLM-esekből él meg ez a cég? EZ NEVETSÉGES EMBER :D már a multkori kommentedben is az volt...

Ferikeee 2011.07.17. 18:38:34

@Brain Storming: "Nem tudom, miből szűrted le, h én „jó útra akarnálak terelni”; és persze h nincs bajod a „tisztánlátásoddal”, mivel még hiszel a rendszerben – és a fiatal korodból eredően minden bizonnyal nagy energiákat fektetsz bele, és tán még viheted is benne vmire. Másik dolog, h persze hitből eredőn mindenki kijelentheti, h mennyire tisztánlátó – ez még a nagy szerelem időszaka, a reménykedésé, és hasonlóké. A fiatalokat ezzel tudják beszippantani – gondolom, lenyűgöztek a hatalmas fizetések, a hihetetlenül szoros közösségi kapcsolatrendszer, stb., és gondolom az is, h tkp egyetlen üdvözítő sémával lehet eljutni a csúcsig."

Vedd már észre hogy megint sztereotípiákkal, a saját véleményeddel meg hiedelmeiddel próbálsz lehengerelni.Ha nem akarsz jó útra terelni mi értelme ennek az egész hülyeségnek ami itt van? Én fiatal korom miatt nem a rendszerben hiszek hanem saját magamban, és el kell keserítselek hogy ez így is fog maradni :) Ez az egyetlen egy dolog, ami miatt vihetem valamire, egyébként köszönöm ez nagyon bíztató. Te is éppen a saját "hited" alapján (vagy épp reményvesztett hitetlenséged alapján) írogatsz és manipulálsz itt. Ha te azt mondod igen, én meg azt hogy nem, akkor én is manipulállak. Minden vélemény manipuláció, mivel egymással próbáljuk megértetni és átéreztetni saját véleményünket. El kell keserítselek: ha csak leírod a blogodra hogy "Én a piros autókat szeretem, nem a kéket" már az is manipuláció. Ezért ne akadj fönn ilyen dolgokon pont te, aki egy blogot csinálsz és igen, manipulálsz. Én is épp azt teszem, a kérdés hogy kinek van igaza, és ki beszél hülyeségeket.

-------

"És miféle „tisztánlátáshoz” jutottál hozzá az amway üzlet által? Nehogy azt mond, h amiatt léptél be a rendszerbe, mert mások jólétét akartad biztosítani, és embereket akarsz közelebb juttatni vmiféle tisztánlátáshoz??? Ugyan már! Most biztosan jó ezt hinni, mivel éppen DeVos mondta, h az az igazán jól működő üzleti vállalkozás, aminek van vmien küldetése, amiben van egy vmiféle ÜGY. Aztán beszél az egyéni szabadságról és a szabad vállalkozásról – nos ez is csak kamu a részéről: szabadon eldöntheted, h belépsz-e v kilépsz, de a rendszerben csak azt teheted, amit előírnak. Szabadságod lesz, persze, majd ha lesz pénzed a rendszerben – de amíg eljutsz az önfinanszírozásig, már annyira megfertőzi az agyad a rendszer, h más létformát el sem tudsz képzelni, és a rendszeren kívüli életet szinte természetellenesnek tartod. Ergo – liberalizmusról szó sem lehet, mivel csak ebben a rendszerben tudsz gondolkodni – látod, ez már nálad, 22-évesen is megjelent. Gratulálok!"

Nem az amway által jutottam hozzá a tisztánlátáshoz, hanem mert olvasok és tájékozódom hogy mi zajlik a világban, és nem az rtlklub híradoját választom tájékozódás céljából, mivel az tényleg tömény manipuláció (rossz értelemben). Az amway céggel nem rég ismerkedtem meg közelebbről, ennek semmi köze a tisztánlátásomhoz.

"kérdésedre" a válasz: IGEN, azért léptem be, mert embereket szeretnék jóléthez és tisztánlátáshoz juttatni. Lassan 2 éve álmodozom arról, miképpen gazdagodhatnék meg magam is ilyen tevékenységből (tehát ne legyek rabszolga sem, meg én se kényszerüljek átverni senkiit, haanem saját vagyonom gyarapítását mások segítéséből oldjam meg, ez a fő motivációm.)

Igen, tökéletesen egyetértek Devossal, hogy legyen valamiféle ügy a vállakozásunkban. Szerintem nem kamu ez a részéről,te vagy a kamu. Az amway ügye az, hogy a vásárlókat tudatossághoz, minőséghez, egészséghez, szépséghez, és környezettudatossághoz juttassa. Az amway vállalkozókat pedig meggazdagodáshoz az által, hogy a vásárlókat ezekhez juttatja. Nem csalás nem ámítás! Te azt sem tudod miről beszélsz... Mi az hogy "megfertőzi az agyadat a rendszer, és más létformát el sem tudsz képzelni"?? Édes istenem... szerinted mennyi esélye van valakinek a vállalati világban céget alapítani? Pár év MLMezéssel óriási tudásra, kapcsolatrendszerre, és tőkére lehet szert tenni. Egyedülálló lehetőség! Nem csak az amway, hanem az összes komoly MLM cég. Ha ez számodra nem tiszta, kifejtem, de te ne gratulálgassál nekem, mert hiába vagyok 22 éves, lehet hogy "néhány" dologban jól oda kéne figyelned hogy miket beszélek.

A többire később válaszolok...

Ferikeee 2011.07.17. 20:46:44

"No, de hol írtam én, h az amway "bukott" rendszer? Hiszen éppen azt elemzem az egész tanulmányomban, h miért működik. Zseniálisan használja a rábeszélő és manipulációs módszereket, éppen ezért egyedülálló - és éppen azért etikátlan, mert erre megtanítja az embereket is, miközben mossa a kezeit, és irdatlanul megszedi magát rajta. Nem bukott rendszer ez, dehogyis - hiszen éppen te is jó példa vagy arra, milyen hatékonyan működik! :)"

A rábeszélés az életnek a része, függetlenül attól (sajnos) hogy jó vagy rossz dologra akarunk rábeszélni valakit. Mint mondtam, ez a rendszer sem tökéletes, biztos alkalmazott már és alkalmaz (vagy a disztribútorai) bizonyos ködösítést, hitegetést olykor alaptalanul, stb stb.

Én arra vagyok jó példa, hogy valaki át tud látni ezen, és meglátja a valódi lehetőségeit ebben a dologban (és még másokét is..)

Te arra vagy jó példa, hogy tipikusan mindenben meglássad a rosszat, jól rákoncentrálj, majd a hülyeségeddel manipuláljál másokat, akiket lehet hogy megfosztasz egy jó lehetőségtől. Alaptalan feltételezéseid járványként terjednek az interneten keresztül. Ha az amway szekta, te anti-amway szekta vagy barátom

Ferikeee 2011.07.17. 20:50:35

"Kérdés: miért nem kezdted még el építeni? Ha annyira biztos vagy a módszerben, miért nem csinálod még?

Másik kérdés: mióta tanulmányozod az Amway/Net21 módszereket?""

Fiatal korom ellenére jártam már pórul, ezért nem kezdtem még el építeni. Gondoltam előbb megtanulok úszni, minthogy rögtön a mélyvízbe ugorjak. Egyébkéntsuliba járok, anyámból élek, bulizok, stb, van jobb dolgom 22 évesen, de nagyon érdekel hogy mi zajlik körülöttünk a világban és tudom hogy nem leszek alkalmazottnak nevezett modern rabszolga, mert látom hogy pl anyám felelős beosztásban dolgozott le sok évtizedet egy banknál és kurvára nem azt az életet éli amit megérdemel.

Ferikeee 2011.07.17. 21:24:50

"KI mondta, h a garancia nem valós? Én mindössze azt állítom, h a visszafizetési garancia egy jól hangzó szólam, függetlenül attól, h valóban fizetnek, ha visszaküldesz vmit. Ez egy olyan „lehetőség”, amit nem hinném, h bárki is igénybe venne – szóval vmi olyasmit ajánlanak fel, amivel senki sem él. Ez csak egy szép kis trükk: az emberek többsége a marketingterv bemutatón keresztül hall első alkalommal a termékről, és ekkor már a későbbi jövedelmezőség reményében kezd vásárolni – ugye nem képzeled, h vki, akit már meggyőztek a meggazdagodás esélyéről, az első elégedetlensége után bármit is visszaküldene??? Ne legyél naív!!! Hallottam én olyan nemzetközi szemináriumot is, ahol azt hangoztatta az előadó, hogy vannak az Amway termékeknél sokkal jobbak is, de nem ez a lényeg, mivel ha fele olyan jók lennének a termékek, akkor is benne lenne a rendszerben."

Én vagyok a naiv.. hagyjuk már. Látod igazolod magadat: "nem hinném". Ezek az álmodozásaid biztosítják nekünk a színvonalas vita alapját. És én vagyok a naiv :D

Akár hinnéd, akár nem, a szponzorom akit megbízható embernek tartok, több ilyen embert is tudna mondani neked, aki már visszaküldte. Szerintem még a személyi igazolványuk számát is megtudná szerezni, hátha csak úgy hinnéd el.

Kissé mellékvágányon futó agyadnak felvázolom: a garanciának VAN értelme, mert a kezdő csomag, ami mellesleg néhány tízezer forint, vállalkozás indításához használt összegnek finoman szólva nevetséges, de mégis pénzügyi kockázatot jelentene. Ettől kíván megkímélni az amway: Te hozol egy komoly döntést, hogy az életedből minden nap 1-2 órát az üzletedre szentelsz, használod a remek minőségű termékeket. Ha később meggondolnád magadat (nem kívánsz többé időt szentelni rá, mégsem ezeket a termékeket választanád, stb) akkor lehetőséged van a kibontott félig elhasznált termékeket visszaküldeni, így megszűnik az anyagi kockázat.

Te komolyan azt gondolod hogy van olyan idióta, aki abból akar meggazdagodni, hogy az összes pénzét elvásárolja az amwaynél? Egy 8 éves gyerek is pontosan tudja, hogy ha valamit eladsz, csak abból lehet pénzed, mert ha te fizeted ki az árat, a százalékos jutalék amit kapsz érte az csak kevesebb lehet, mint maga az ár. És mellesleg az üzletbe csak 18 év fölött lehet belépni. :D

Az hogy te használod a termékeket és mások megkérdezik mi ez, én is akarok, az csak egy "ajándék"". Jövedelmed alapja abból lesz, ha marketingtervet tartasz, vagy meghívsz rájuk embereket, stb.

Más kérdés hogy tényleg többet fogják használni a terméket az embereid ha te is szinte mindent onnan veszel, más kérdés hogy pénzt kapsz vissza ha te magad is onnan veszel. (A tescoban nem kapsz vissza 5000 ftot, ha elköltesz 100.000-et.)

Megint más kérdés, hogy ettől függetlenül MEGÉRI a termékeket használni: megfizethető áron jó minőségűek a termékek, ha nem hiszed járj utána. Mellesleg számomra az sem mindegy, hogy a pénzemből ki gazdagodik. Ha én veszek egy amway terméket, a profitnak csaknem fele kitartó becsületes magyar amway üzletépítők markába fog menni, akiknek csak ez maradt, mert undormány ami ebben az országban folyik, a többi pedig aegy olyan cégnek, ami támogatja őket.

Rengeteg diplomás embert ismerek (jogászokat és orvosokat is) akik valamely MLM rendszernek (pl Amway és Net21 lehetőség) köszönhetik, hogy még itthon vannak, mert ez adta meg nekik a lhetőséget hogy megteremtsék a maguktól elvárt egzisztenciát. Milyen vicces nem? Azért a nagy nevetgélés közben gondoljunk bele abba is, mekkora jelentősége van hogy a magyar értelmiség és innovációs értékteremtő munkaerő itthon marad, ahelyett hogy itthagyná a ahazáját és egy másik ország gazdaságát és társadalmát gyarapítaná.

"Hallottam én olyan nemzetközi szemináriumot is, ahol azt hangoztatta az előadó, hogy vannak az Amway termékeknél sokkal jobbak is, de nem ez a lényeg, mivel ha fele olyan jók lennének a termékek, akkor is benne lenne a rendszerben.""

Gondoltam hogy te hallottál ilyet is, mivel arra figyelsz hogy mibe lehet belekötni. Igen, vannak az amway termékeknél sokkal jobbak is biztosan, csakhogy valószínűleg horror áron vannak. Az amway termékek arról híresek hogy gazdaságosak és prémium minőségűek, normál áron. Nyilván vannak szélsőséges példák az amwaynél is, pl olívaolajat nem vennék mert az kurva drága. Na akkor azt veszek a boltban, és?

Ha fele olyan jók lennének akkor is benne lennének a a rendszerben, az nem azt jelenti hogy fele olyan jók is. Az amway szerintem arra törekedik, hogy a lehető legjobb áron a lehető legjobb minőséget biztosítsa.

Máskülönben lennének értelmes panaszok a céggel szemben, és lenne sok felháborodott ember rossz tapasztalattal. Ehelyett azonban aki valamilyen módon ellenvéleményen van, kizárólag a fantáziájára támaszkodik, vagy a saját lustaságát próbálja leplezni a saját hülyeségével ("Jaj nekem azt mondták hogy működik, aztán mondtam 5 ismerősömnek és egyik sem lépett be, ez átverés" szintű kritikák. Az MLM üzletépítés inkább válogatás, mint meggyőzés, nem csak a megfelelő emberekre, hanem az ő életükön belül a megfelelő időben van rájuk szükséged, aki olyan szinten van mint pl te, biztosan nem fog 1-2 éven belül elkezdeni érdemben üzletet építeni. Miért lenne nehéz dolog pár száz emberhez eljuttatni ezt az üzenetet.. és legrosszab esetben is 4-5 év alatt elérni a gyémánt szintet, és a félmillionál több havi fizetést (azt hiszem ez egy szép cél lehet sok embernek)

vagy 100ezerért dolgozni 10 évet alkalmazottként, majd kirúgva lenni és az utcára kerülni, az olyan könnyű, meg amúgy is, nem a pénz a lényeg igaz ;) ezért háborodok fel azon, ahogy mérgezed itt az embereket a manipulációddal, mert igen, ez az. folyt köv

Brain Storming 2011.07.18. 00:02:27

”A szektában szerintem kötelezik az embereket, az MLM-ben mindenki tisztában van vele, hogy semmi sem kötelező. Az ég világon semmi.”

Olyanról még biztosan nem hallottál, h „manipuláció”, ugye? Ennek éppen az a lényege, h nincs direkt kényszerítés, azonban az egész úgy van megszerkesztve, h az meggyőzendő félnek kellemetlen lenne nemet mondania, és az elköteleződések aprólékos lépéseivel haladva egyre inkább rávehetők az emberek mindarra, amire a direkt felszólítás, és kényszerítés – ahogy te fogalmaztál – esetén eszük ágában sem lenne megtenni. „Semmi sem kötelező.” Ugyan már – eleve az a tény, h az embert az ismerősei által kerestetik meg, már ez egy hatalmas manipuláció.

„A "Kulcsember" program és hasonlók működő üzletmodellbe engednek betekintést egy kívülálló számára. Minél több tanácsot fogad meg az ember, annál sikeresebb lesz: Ha 100%os termékfelhasználó vagy, az embereid is ezt fogják követni.”

Miből is áll a kulcsemberség? Lássuk csak tételesen: 1. marketing terv bemutatás (min. 8/hó = 2/hét), 2. 100%-os felhasználás, 3. 10 vásárló (gondolom havonta), 4. 15 perc olvasás naponta, 5. kazetta-, v ma már CD-halalgatás, 6. minden rendezvényre elmenni, 7. csapatmunka. Kihagytam vmit? Ez egy szépen felépített és az anyacég számára profitot termelő önmeggyőző módszercsomag. Jól tudom, h bárki csak akkor tud előrejutni, ha kulcsember? Az MT-k számának meghatározása, az előadások hallgatása CD-n, a rendszervények látogatása, stb, mind az önmeggyőzés hatékony fogásai. A 100%-os felhasználás előírása tk a lényeg – az Amway cég tkp ezen kaszál a legtöbbet. Ha ez nem lenne benne követelményként, nem is tudom, h egyáltalán szert tennének-e profitra. Ez tkp nem más, mint „előírt fogyasztás”.

Mit is takar a „100%-os felhasználás”? Annakidején azt jelentette, h 25-féle terméket kell használni, tehát tkp a teljes háztartási tisztítószer-állományt erre kell lecserélni.

„Miért ne lennél az, hiszen itt környezettudatos termékek vannak kiváló minőségben, átlagos vagy kicsivel feletti áron, és még számtalan magyar embernek lesz a felsővonalamban adózott jövedelme belőle.”

És akkor ez is intézted a környezettudatosságot, mi?:) Ha meg annyira a szíveden viseled a magyar emberek jövedelmét, akkor miért nem egy magyar terméket forgalmazol MLM-módszerrel? Már ne haragudj, de egy multinacionális nagyvállalatnak dolgozva ezzel a módszerrel, és az optimális statisztikák szerint is átlagosan 1 embernek lesz jövedelmező üzlete 7000 indulóból. Hol van itt a „számtalan”?

„Azt hiszem ebbe belegondolhatnál, mennyivel másabb ez mint egy hagyományos erőforrásszivattyú multinacionális globálnyik vállalat esetében, aki idejön éhbérért dolgoztatni az embereket még a legolcsóbb szart sózza ránk, azért hogy plakátokért fizessen.”

Ez a plakátolósdi a mániátok? Kissé disszonáns ez a dolog, nem? Egy multinacionális, jó néhány országban betiltott rendszernek dolgoznál? És mi az h „a legolcsóbb szart”? Már te is a „nem olcsón, hanem okosan vásárolj” nótát fújod? Jó duma ez azoknak a szájából, akik igencsak drága termékeket árusítanak, és a „árrés-bevétellel” etetik a belépőket. Ismered a régi viccet? Amikor két piacos odakiált egymásnak: „Akciózzunk? Mire a másik: „Akciózzunk!” Aztán felírnak a 200 Ft-os alma ára fölé egy 300 Ft-os árt, és áthúzzák. Egy 5000 Ft-os termék nem lesz olcsóbb attól, h azt mondják neked, h eredetileg 6000-be kerülne.

Brain Storming 2011.07.18. 00:14:48

"Akár hinnéd, akár nem, a szponzorom akit megbízható embernek tartok,"

Akkor most hogy is van ez összhangban a korábbi hsz-eddel, miszerint: ”Egyáltalán nem megy sehogy, ugyanis még el sem kezdtem üzletet építeni. Lassan egy éve vizsgálom a különböző MLM cégeket, és még csak most fogok elkezdeni üzletet építeni. (Kissé "túlképeztem" magam ebben a témakörben, bár eredileg is marketinget tanulok.) Valószínűleg az Amway/Network21 lehetőséget választom.”

Meg azzal hogy: "Mondom, én ugyanilyen szkeptikus voltam az MLM-mel kapcsolatban, de mégis valami hajtott, úgy gondoltam ez mellett nem lehet elmenni. És mostanra kitisztult a kép."

Akkor most hogy is van ez? Korábban szkeptikus voltál, de ma már kitisztult a kép, igaz már egy éve tanulmányozod a különböző MLM-módszereket, és még semmit nem kezdtél el, de már van szponzorod, igaz, még csak most gondolkozol azon, h az Amway/Net21 formációt fogod választani... és mindezt leírod 22 évesen, miközben még végzed a tanulmányaid, ergo még valószínűleg szart sem tudsz a munka és a megélhetés nehézségeinek valós világáról, és arról, h az emberek azért nem tesznek akármit a pénzért...

... és még te írod nekem, h "A hülyeségeid is néha szöges ellentétben állnak egymással." Mit is mondhatnék erre érdembenM talán azt h "cö-cö"...:)))

Ferikeee 2011.07.18. 02:13:20

@Brain Storming: 2 szponzorom is van, csak nem igényelem a segítségüket. 2 MLM cégben is tag vagyok, ez nem jelenti azt hogy dolgoztam már egy percet is.

Ferikeee 2011.07.18. 02:30:05

"Ha a jelzett dolgoktól „undorodsz”, akkor nem fogod sokra vinni – csakis akkor, ha te magad is hiszel abban, amit a szponzoráltnak mondasz: hogy ő is képes arra, hogy azt a nagy bevételt megszerezze. Ez az esetek igen nagy részében már akkor sántít, amikor felvezeted a „lehetőséget”, mivel az ilyen MT-ket javarészt olyanok tartják, akik még nemigen vitték sokra a rendszerben. Ergo – a „beszervező” is pusztán hisz abban, aminek a hitére igyexik meggyőzni a leendő vásárlóját. Vesd össze: képzeld el, h marathoni futó bajnok szeretnél lenni, és most kezdted el az edzéseket, vagyis párszor már elmentél futni. A fejedbe veszed, h másokat is meggyőzz arról, h menyire jó dolog a futás, még kocogás szintjén is. Azzal mennél oda hozzájuk, h vannak olyan emberek, akik marathoni bajnokok lettek, és most te is erre gyúrsz, és h szerinted mennyire hasznod dolog. A saját példádat nem hozhatod fel, mert még nem tartasz sehol, a marathoni futóbajnokot sem érdemes felhoznod példának, mivel kb 8 általános sem kell hozzá, h az ember tudja, h jó pár év edzés kell hozzá, h az ember azt meg tudja csinálni… és nem ördöngösség, hiszen csak futni kell hozzá, nem igaz?"

Én nem hitegetnék azzal senkit hogy ez nagyon könnyű és nem hazudnám senkinek azt hogy én már kerestem pénzt, ha még nem. Vannak akik ezt teszik, pusztán azért hogy végre legyen egy belépőjük, de aki olyan szinten van hogy ezzel félre lehet vezetni, az elég könnyen ott is fogja hagyni az üzletet. Ennek semmi köze a maratoni futáshoz, itt arról van szó, hogy 4-5 év alatt elérhetsz egy életszínvonalat amit alkalmazottként soha, ráadásul kevesebb munkával. (Olyan hálózatépítőt még nem ismerek, aki minimum 8 órát dolgozna minden egyes nap, még az önképzéssel együtt sem.) Az elején nem fog vele elég pénzt keresni, de ha jól átgondolt szökési tervet készít, eljuthat arra a pontra, hogy felmondjon a munkahelyén és nagyobb erőbedobással építse az üzletet, és olyan jövedelmet érjen el, amiről álmodni sem mert volna alkalmazottként. Akinek sok pénze van de kevés ideje (igazgatók), az is elkezdheti, hogy egy napon elérje a passzív jövedelmet. Nyilván őt ez fogja motiválni és bizony lehetséges, nem átverés.

Ferikeee 2011.07.18. 02:35:27

"Olyanról még biztosan nem hallottál, h „manipuláció”, ugye? Ennek éppen az a lényege, h nincs direkt kényszerítés, azonban az egész úgy van megszerkesztve, h az meggyőzendő félnek kellemetlen lenne nemet mondania, és az elköteleződések aprólékos lépéseivel haladva egyre inkább rávehetők az emberek mindarra, amire a direkt felszólítás, és kényszerítés – ahogy te fogalmaztál – esetén eszük ágában sem lenne megtenni. „Semmi sem kötelező.” Ugyan már – eleve az a tény, h az embert az ismerősei által kerestetik meg, már ez egy hatalmas manipuláció."

De van nagyobb is ;) Éppen ezért működhet a cég csak jó minőségű termékekkel, becsületes kompenzációs rendszerrel, és valódi értékeket szem előtt tartva. Lehet hogy ezek nélkül elvegetálna egy darabig, de nem növekedne 52 éven át töretlenül. Éppen a bizalom a lényege, NEM a manipuláció. Egyébként a direkt értékesítési formák és a multi-level marketing folyamatosan terjednek, és mégegyszer mondom hogy a jövőbe mutatnak éppen ezen dolgok miatt.

Ferikeee 2011.07.18. 02:43:33

"Miből is áll a kulcsemberség? Lássuk csak tételesen: 1. marketing terv bemutatás (min. 8/hó = 2/hét), 2. 100%-os felhasználás, 3. 10 vásárló (gondolom havonta), 4. 15 perc olvasás naponta, 5. kazetta-, v ma már CD-halalgatás, 6. minden rendezvényre elmenni, 7. csapatmunka. Kihagytam vmit? Ez egy szépen felépített és az anyacég számára profitot termelő önmeggyőző módszercsomag. Jól tudom, h bárki csak akkor tud előrejutni, ha kulcsember? Az MT-k számának meghatározása, az előadások hallgatása CD-n, a rendszervények látogatása, stb, mind az önmeggyőzés hatékony fogásai. A 100%-os felhasználás előírása tk a lényeg – az Amway cég tkp ezen kaszál a legtöbbet. Ha ez nem lenne benne követelményként, nem is tudom, h egyáltalán szert tennének-e profitra. Ez tkp nem más, mint „előírt fogyasztás”.

Mit is takar a „100%-os felhasználás”? Annakidején azt jelentette, h 25-féle terméket kell használni, tehát tkp a teljes háztartási tisztítószer-állományt erre kell lecserélni."

Valakinek leesik, hogy jobban jár, ha az amwaynél kapható dolgokra cseréli azokat a dolgait amit amúgy is megvenne. ;) nem azért mert ostobák... Szert tennének-e profitra? Na ne nevettess, szerinted minden amway vásárló rögtön a fürdőszoba tükörre írja a kulcsember programot? én most olvastam ezt először Tőled.. pedig használok amway termékeket egy ideje, és anyám is használt kb 15 éve, és ahogy szóba jött mostanában, mondta hogy kelleni fog neki is, mert nagyon jónak tartja őket, csak az amway disztribútora felszívódott, ugyhogy inkább ment a CBA-ba vásárolni.

Ferikeee 2011.07.18. 02:51:49

"És akkor ez is intézted a környezettudatosságot, mi?:) Ha meg annyira a szíveden viseled a magyar emberek jövedelmét, akkor miért nem egy magyar terméket forgalmazol MLM-módszerrel? Már ne haragudj, de egy multinacionális nagyvállalatnak dolgozva ezzel a módszerrel, és az optimális statisztikák szerint is átlagosan 1 embernek lesz jövedelmező üzlete 7000 indulóból. Hol van itt a „számtalan”?"

Elég érdekes ez a statisztikai adat, de nem fogom megkkérdőjelezni a valósságát, inkább megkérlek hogy részletezd hogy honnan veszed ezt és mit értesz "induló" alatt.
Mindemellett szerintem teljesen inkompetens ez az adat a témához, mert az hogy hány magyar ember van a felsővonalamban, nem függ össze a belépők/jövedelmet keresők arányával.
Egy magyar MLM cégről tudok, és ne haragudj de nem szeretnék több tízezer forintért lekvárt eladni. Imádom őket és sok sikert kívánok nekik, de ez nekem kevés most. A környezettudatosság az nem "el van intézve", hanem jó érzés, ha a mosóporod természetes anyagból van, és lebomlik a természetes vizekbe kerülve, főleg ha még jobban ki is jössz vele mint a bolti szarokkal (vagy a nagyrészükkel, hogy diplomatikus legyek, de valszeg az összessel)

Ferikeee 2011.07.18. 03:04:42

"Ez a plakátolósdi a mániátok? Kissé disszonáns ez a dolog, nem? Egy multinacionális, jó néhány országban betiltott rendszernek dolgoznál? És mi az h „a legolcsóbb szart”? Már te is a „nem olcsón, hanem okosan vásárolj” nótát fújod? Jó duma ez azoknak a szájából, akik igencsak drága termékeket árusítanak, és a „árrés-bevétellel” etetik a belépőket. Ismered a régi viccet? Amikor két piacos odakiált egymásnak: „Akciózzunk? Mire a másik: „Akciózzunk!” Aztán felírnak a 200 Ft-os alma ára fölé egy 300 Ft-os árt, és áthúzzák. Egy 5000 Ft-os termék nem lesz olcsóbb attól, h azt mondják neked, h eredetileg 6000-be kerülne."

Mit értesz azon hogy jó néhány országban betiltott rendszer? Valami konkrétummal tudnál szolgálni?
A "plakát" szó alatt a hagyományos marketing költségeket értem, amiknek semmi értelme, mert ezzel manipulálják az embereket óriási összegekért, gazdasági profit reményében. Itt meg a szegényember megkaparinthatja ezt az összeget úgy, hogy nem kell átvernie senkit (csak te hiszed azt).

Én személy szerint nem az árrésből szeretnék megélni, annál nagyvonalúbb vagyok. De akinek egy forintja nincs, biztosan jó lehetőség neki.

A legolcsóbb szar alatt pl a tesco és hasonlók üzletpolitikáját értem :) Ha szerinted ennek semmi alapja, nem tudok veled mit kezdeni, mások az élettapasztalataink. Szerintem nem helyes az, hogy nagytőkésként bereklámozzuk és eladjuk a piacon legelőnyösebb áron a mérgező termékeinket. Ezzel pl az árakat is tudják manipulálni, mert sok ember sajnos nem tud különbséget tenni a jó és a szar között. Ez van.

Ferikeee 2011.07.18. 03:57:50

@Brain Storming: "Szal az „óriási lehetőség” azt jelenti, h az ember „marathoni futóbajnok” lehet, de mindenki tudja, h ez nemcsak egy egyszeri teljesítmény eredménye, hanem folyamatos kemény munkáé – nemcsak elérni kell, hanem fenntartani is. Ez az ún. amwayes óriási lehetőség is ezt jelenti – nemcsak baromi nagy munka elérni, hanem azt fenntartani is – persze bárki, aki józanul gondolkodik, jól tudja, h persze h vannak olyanok, akik nagyon szeretik a pénzt, és az életüket teszik fel arra, h fenn tudjanak tartani egy jövedelmező bevételforrást – de a másik oldalon meg szintén a legtöbb ember tudja, h az élet nem az állandó magas keresetekről szól, és az ezért való munkáról, hanem arról, h csekély pénzforrások mellett is tudjuk azt élvezni.

És most jön a manipuláció – az emberek többsége számára a pénzkereset az életük egy szerény fejezete, mivelhogy az élet nem arról kellene h szóljon, h az ember hogyan keresi meg a pénzt, hanem arról, h hogyan és mire költi. Szerencsére ez a megveszekedett Homo Sapines Sapiens eléggé kreatív ahhoz, h ne egyedül a pénz által vélje élhetőnek az életét, és a többség a szerény kereset mellett is megtalálja a maga élete boldogságát. Sokan nem is tudnak mit kezdeni sok pénzzel, és az szépen elrontja őket, és jól tudjuk, h milyenek a gazdag szülők gyerekei: nem boldogabbak az átlagkeresetű gyerekeknél. Tény, h kell, h legyen célja az embernek, de az is tény, h általában elég gáz, ha az ember akkor kezd el agyalni ezen, amikor megkérdezik tőle, h mit tenne, ha sok pénze lenne. Akinek van célja, az a pénztelenségben is tud azért dolgozni. Az amway-módszer éppen azért sántít, mert azt sugallja, h bármiféle célhoz elsősorban pénz kell, és h azt a célt csakis az amway-rendszeren keresztül keresheti meg. Sajnos a többség a fürdővízzel kidobja a gyereket is: egyik ismerősöm szerény volt, és évekig volt benne a rendszerben, óriási összegeket áldozva pl. az oktatási anyagokra – majdnem az össze kazettájukat nekem adták, amikor már kiléptek, pedig nem kis vagyont költöttek el rájuk. Szóval igen jó betekintésem van a rendszerbe, mivel én is sokszáz órát töltöttem az előadások hallgatásával – ha lebontjuk a nyílt propagandát, elég jó előadások, valóban motiválóak, de tény, h nem fizettem volna értük:) Az a baj, h sok belépőnek ez az első élménye az önálló gazdálkodásban, és nem tudnak elvonatkoztatni, nem tudják a módszereket általánosítani más helyzetekre. Vagyis a többségen úgy folyik át a NET21 tananyaga, hogy nem hagy nyomot bennük – ez azonban baromira nem érdekli sem a NET21 működtetőit, sem az Amway-t, mivel amíg ezek képesek lelkesíteni az embert, addig megveszik az állandóan megvásárlandó oktatási anyagokat, és persze foglalkoznak a termékek eladásával és mások beszervezésével – és addig profitot termelnek mindkét cégnek. Mivel iszonyatosan nagy a termékforgalmazók cserélődése, egyik céget sem érdekli különösebben, h ki mennyi profitot szerez magának, a legfőbb bevétel úgyis hozzájuk fut be. Remekül tudják propagálni a sikeres munkatársakat (nem nagyon tűnt fel senkinek, h évekig ugyanazok az arcok voltak jelen az előadásokon:))), és az sem tűnik fel senkinek, h ezeknek az embereknek a sikerét a „vállalkozásszerű vásárlói státuszba” beszédített emberek millióinak vásárlásaiból gazdagodtak meg.

Egyszerű hasonlat a módszerre az, h ha egy csaj azzal kezdi egy fiúnál, h később biztosan lefexik vele, akkor bármit kérhet a fiútól, bármit meg fog tenni neki. Azoknál, akik már valamilyen szinten belekóstoltak a pénzkeresetbe, és azzal kecsegtetik, h ha egy bizonyos termék vásárlásával később majd biztosan meggazdagodhat, akkor tuti, h mindent meg fog tenni, h ő maga is sokat vásároljon, és hogy rajta keresztül is sokat vásároljanak. Igen, azt hiszem ez lehet a legjobb és legegyszerűbb szemléltetése a módszernek!:)))"

A pénzszerzés ebben a világban sajnos nem csak a személyes önzés és örömszerzés elengedhetetlen eszköze. BÁr az emberben kódolva van hogy "semmi sem elég", ezért is okoz függőséget minden, ami örömet okoz akár csak egyszer is (a drogoktól a vásárláson át a TV nézésig), ennek ellenére én meg vagyok győződve róla, hogy a boldogság igazi titka nem a vagyonszerzésben keresendő.

DE! Azért ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a pénzszerzés bizony bizony a személyes létstratégiánk alapja is. Hiába vagy te boldog párkapcsolatban, annyira hogy eszedbe sem jut milyen lenne ha lenne egy ferrarid, könnyen egy rémálommá változhat az életed egy betegség megjelenésekor vagy baleset bekövetkezésekor. Ez a jelen csodás magyar egészségügy szerinted mennyire fogja biztosítani neked az egészséged fenntartásához vagy helyreállításához szükséges körülményeket?

Másik dolog... az életnek persze hogy nem a pénzhajhászásról kell szólnia, de ha napi 8 órát dolgozol, akkor már arról szól a nagy része. És a legtöbb ember ezt teszi. No nem a hálózatépítők, ők kevesebbet ;)

" Az amway-módszer éppen azért sántít, mert azt sugallja, h bármiféle célhoz elsősorban pénz kell, és h azt a célt csakis az amway-rendszeren keresztül keresheti meg.""

Már ne is haragudj, de a boldog párkapcsolaton és az egészséges gyermekáldáson kívül tudnál olyan célt mondani, amihez nem kell sok pénz? Mert még ezekhez is kurvasok kell, csak ezek legalább LEHETSÉGESEK pénz nélkül :D

Egyébként itt mélyen egyet kell értenem, hogy az amway azt sugallja hogy ez csak velük érhető el. Ez nyilván az üzletpolitika része, nem tartom egyenes dolognak. Ettől függetlenül remek dolgonak tartom az egész MLM-et. Mindenesetre én nem mondanám senkinek azt a sablon szöveget, hogy a "legjobb helyen vagy", stb. Van itt még több legjobb hely is, a többi MLM cég :) sajnos ez a szomorú igazság. Még ítélkezni és kötekedni is szoktam ha meghallom ezt a legjobb helyen vagy szöveget, de azért van némi alapja. Szerintem én azt fogom mondani a jelöltemnek, hogy ha én szimpatikus vagyok neked és eltudod képzelni velem az üzletépítést, és még a cég is tetszik, akkor valószínűleg a legjobb helyen vagy, mivel tökmindegy melyik
cégnél vagy, a jó szponzori kapcsolat lesz az alapja a nagy pénznek.

Az ismerőseid biztos jól meghallgatták a kazettákat, csak éppen elfelejtették bárkinek is megemlíteni, micsoda üzletük van. Így nehéz gyarapodni, ebben biztos vagyok :D Tartózkodnék a helyedben az "óriási összegeket buktak bele" és hasonló kifejezésektől, mert ha a termékeket használták és amúgy is megvették volna csak másik gyártótól, nem kerültek, vagy nem kerültek sokkal többe. Az oktatási anyagok pedig szintén nem drágák, egyedül az egész hétvégés szemináriumoknak van horror ára, de olyannal még nem találkoztam aki azt mondta volna hogy nem érte meg. Én még csak egynapos BBS-en voltam, ez asszem 2 ezer forintba került, és amit ott kaptam tudás, bőven megért volna a tízszeresét is.

Brain Storming 2011.07.18. 18:31:24

@Ferikeee:
BS: "Emberek milliói dolgoznak pár hónapot ingyen az Amway-nek, mire rájönnek, h nem megy nekik. És h ezidő alatt megmaradó profit hatalmas tömegét termelik az Amway-nek... "

F: „Nem csak az Amway, de egyetlen egy MLM cég sem maradna így életben. Ez a mondat számomra az évszázad poénja is lehetne, de tudom hogy pár éve én is ugyanilyen szkeptikus voltam és megértelek.”

BS: Hát, lehet, h még nem vagy szkeptikus, de majd leszel. Az biztos, h most még az el sem kezdett üzleted lehetőségeitől lehetsz megszédülve. A fenti mondatodban is nagy tévedésben vagy – jobban kellett volna figyelned arra, amit korábban is írtam, és mintha teljesen figyelmen kívűl hagytál volna: ez a kulcsszó pedig a FLUKTUÁCIÓ!!! Amikor azt írom, h „emberek milliói”, akkor ezt úgy kell érteni, h nem egyszerre, hanem folyamatosan be-, majd kis idő múlták kiáramolva. Te úgy tűnsz nekem, h ezt nem vetted volna észre, vagy nem fogtad volna fel. Éppen azért kecsegtetik az embereket a ritka kivételek által elérhető jövedelmekkel, mert el akarják érni, h ebben a reményben az ember felvállaljon olyasmiket, mint pl a kulcsemberség 100%-os felhasználója minősítése. Az lehetne inkább az „évszázad poénja”, h a tanulmányaid ellenére mindezt még nem ismerted fel:) Az Amway éppen azért van életben, mert folyamatosan új területeken igyekszik hódítani, és időszakosan vissza-visszatér. M.o.-on a 90-es évek eleje-közepe volt az „aranykor”, de eltelt 15 év, és újra felbukkanni látszik. Úgymond „körbeért”.

Brain Storming 2011.07.18. 18:32:29

F: „A sikeres MLM cégek azért növekednek töretlenül még a válságok idején is, mert kiváló emberek építik őket. Nem valami gyorstalpalt balekok, akik pár hónap múlva húznak vissza alkalmazottnak, csak gyorsan óriási profitot termelnek a cégnek de nem győzik kivárni a saját pénzüket. Ezt azért te sem gondolhatod komolyan.”

BS: Jesszusom – te azt hiszed, h a válság idején azért növekednek az MLM-cégek, mert kiváló emberek építik őket? Ugyan már! Éppen egy válság vagy a pénzügyi gondok terepe lehet a legjobb profittermelő hatás: nem véletlen, h itt is a rendszerváltás után kapott lábra azonnal az „Amway-ezés”, és most meg a válság idején és után: az elképesztően magas jövedelmek ígérete persze h elcsábítja az emberek tömegeit.

Amúgy meg megint süt belőled a naivitás: a beléptetett egyrészt a vásárlásaival termel profitot, emellett pedig a nyereség iránti vágy-hajtotta eladásokból. Ugye nem képzeled, h termékeladás és vásárlás nélkül profit jelenne meg a cégnél? De egy beléptetett bevétele elenyésző a kiadásai mellett, mivelhogy csakis abból tud profitot termelni magának, ha nem ő maga ad el, hanem minél több embert tud rávenni arra, h azok vásároljanak, v eladjanak – ergo a bevételeid arányaiban csökkennek, mivel azzal kell, h elmenjen az időd, h istápolgasd mások vásárlásait, stb. Majd te is látni fogod, h az Amway-ezést nem lehet „fél-állásban” csinálni. Ha profitábilisnak akarod, akkor 24-ből 48 vagy még több órában kell naponta amway-esnek lenned. Hogy is mondta Bob Andrews? „I am Amway!” „Én magam vagyok az Amway!” Meg hogy „Ha valaki felvágná a kezem, akkor LOC folyna ki belőle!”

Nem barátom – ha keresni akarsz az Amway-termékek eladásával, akkor nemcsak 100%-os felhasználónak kell lenned, hanem 100%-ban amwayesnek kell lenned, mert más már nem fog beleférni.

És mivel még semmit sem csináltál az üzletben, hát majd meglátod. Addig is élvezd, h anyuci finanszírozza a tanulmányaidat és a bulizásaidat…

Brain Storming 2011.07.18. 22:17:40

@Ferikeee:
BS: "Igen, ezek a szép szólamok, amik a profitszerzést látszólag elfedni igyekeznek. Szted hány ember lép be az Amway-rendszerébe azon az alapon, h a fenti értékeket fontosnak tartja??? Azért ne nézzük már le azokat, akik a fenti értékeket nem az Amway-szisztéma alapján véli elérhetőnek... pedig egy idő után a lelkes Amway-dolgozók bizony így vélekednek. Nem az a baj, h egy közösség elkötelezi magát a fenti értékek mellett, hanem az a baj, h erre az elköteleződésre azután kerül náluk sor, h beléptek az Amway rendszerébe... és azután azt már csak azon keresztül tudják elképzelni."

F: „Ezek számomra nem szólamok. Ez számomra a valóság ;)
Nem ítélkezhetsz senki fölött, hogy miért lépett be ebbe az üzletbe.”

BS: Már hogyan lenne ez számodra a valóság, amikor még nem is kezdted el építeni az üzletedet??? Majd akkor megérted, h miért szólamok csak ezek. Másik dolog - nem ítélkezem senki fölött. DE az az általános tapasztalat, h aki a rendszerbe lép, annak a számára az általa beléptethetők számítanak csak, ergo azok, akiknek a tevékenységétől profitot remél a maga számára. Nagyon rövid idő alatt könnyű elveszni az Amway-értékelési és jutalmazási rendszerének a kusza ösztönző-rendszerében: az igazán jó üzletkötő pedig egy idő után esetleg már tkp a következő jutalmazási fokozatot látja maga előtt – a korábbi nagy és egyéni céljai már messze járnak, és mások egyéni álmait is csak annak a dimenziójában képesek értékelni, h annak a megvalósulását mekkora mértékben véli elérhetőnek az Amway rendszerben való tevékenység által.

F: „Ha valaki a pénz miatt lépett be, hát gyerünk. Ezekre az értékekre szert fog tenni az MLM üzlet építése során, és előbb utóbb akarva akaratlanul is örömét fogja lelni az emberek segítéségben. Innentől kezdve fog jól működni az üzlete!!! Erről biztosíthatlak.”

BS: Az a sánta ebben a vélekedésben, h olyasmiről mondasz marcipánrózsaszínű szépeket, amiben még nem is tevékenykedtél, és fogalmad sincs arról, mekkora munka lehet összehozni a jövedelmezőségi szintet. Az Amway remekül tudja propagálni a sikerembereit, a BBS-eken pedig lelkesen adnak elő a saját sikereikről az ebből erőt merítő emberek. De miről szól mindez? Az egyéni célokról? Ugyan már! Az egyéni célok addig érdekesek, amíg meg nem hozod azt a döntést, h az Amway-üzlettel véled megkereshetőnek a hozzá szükséges anyagi eszközöket. Azután már semmi másról szó sincs, csak az üzletben való előrehaladásról. Ez kb olyan, mint a sporszergyártók törekvése: nekik sem az az érdekük, h az emberek egészségesek legyenek, hanem csak az, h az emberek az ő sportszereiket használják. Azt hiszed, h egy NIKE cégnek az lenne az érdeke, h az emberek egészségesek legyenek, mert a cipőjüket viselve majd többet fognak sportolni??? … Az Amway-rendszerbe belépett és jövedelmező üzletet felépíteni kívánó embernek sem a másik ember egyéni célja a fontos, hanem azért akarja segíteni, h az profitot hajtson neki. Hallottál már olyanról, aki egy Amway-üzletet építve érdekelt lett volna abban, h vkinek a nem anyagi eszközöket igénylő céljait elérni segítse? Éppen emiatt preferálják azokat a „célokat”, amiket pénzért meg lehet kapni, vagy pedig amiket pl. anyagi eszközökkel el lehetne érni.

Én arról biztosíthatlak, h nagyon-nagyon meg fogsz lepődni a már elért naiv elvárásaidtól.

F: „ Az imént is hangsúlyoztam: ez egy bizalmi alapon nyugvó üzlet. Félrevezetési szándékkal NEM fogsz belőle még megélni sem, nemhogy gyarapodni.”

BS: Én meg most is hangsúlyozom – éppen azért épül az egész az ellenőrzött és tervezett manipulációra, mert így lehet valamennyi ideig bent tartani az emberek a rendszerben, és rövid idő alatt pótolni a kiesőket, h megfelelő szinten lehessen tartani a fluktuációt. Ha gyarapodni akarsz benne, akkor fel kell, h áldozd magad az Amway-rendszer számára.

F: „Biztos sokan rosszul vélekednek és sok hibát elkövetnek. Mert emberek ők is, akárcsak mi. Ha valaki Amwayezik, és lenézi azt, aki a DM-ben vásárol kozmetikumokat, attól még lehetséges, hogy az amway kozmetikumok jobbak. És igen, az amwayező mufurc hibát követett el.”

BS: Szóval szerinted teljesen helyénvaló és érthető, ha esetleg vki azért nézne le vkit, mert nem az ő termékeit használja? Vagyis azt vallod te is, h „Az vagy, amit van.”? Kb ez lehet a fogyasztói társadalom legalja – amikor az embert az általa használt termékek márkája alapján ítélik meg. És aki belép az Amway értékesítési rendszerébe automatice felveszi, FEL KELL, H VEGYE ezt az attitűdöt. Ahogy Bob Andrews is mondta: „Ha X autógyártó tulajdonosa vagy, akkor nem fogsz Y-márkájú kocsival közlekedni.” Vagyis a kulcsemberségben már szó szerint folyik az „agymosás”, mivel minden háztartási vegyi-termékbe bőven belefér az a 25-féle termék, amit használni kell, mivel az alapkövetelmény, vagy tévedek? Egy Amway-ező nem mondhat rosszat egy termékre sem, mert mindenkiben potenciális ügyfelet kell h lásson, mivel ez kell az üzlete gyarapodásához. … és még sokmindet hozzá lehetne fűzni ehhez a gondolatkörhöz…

Ferikeee 2011.07.19. 05:00:53

BS: "Emberek milliói dolgoznak pár hónapot ingyen az Amway-nek, mire rájönnek, h nem megy nekik. És h ezidő alatt megmaradó profit hatalmas tömegét termelik az Amway-nek... "

F: „Nem csak az Amway, de egyetlen egy MLM cég sem maradna így életben. Ez a mondat számomra az évszázad poénja is lehetne, de tudom hogy pár éve én is ugyanilyen szkeptikus voltam és megértelek.”

BS: "Hát, lehet, h még nem vagy szkeptikus, de majd leszel. Az biztos, h most még az el sem kezdett üzleted lehetőségeitől lehetsz megszédülve. A fenti mondatodban is nagy tévedésben vagy – jobban kellett volna figyelned arra, amit korábban is írtam, és mintha teljesen figyelmen kívűl hagytál volna: ez a kulcsszó pedig a FLUKTUÁCIÓ!!! Amikor azt írom, h „emberek milliói”, akkor ezt úgy kell érteni, h nem egyszerre, hanem folyamatosan be-, majd kis idő múlták kiáramolva. Te úgy tűnsz nekem, h ezt nem vetted volna észre, vagy nem fogtad volna fel. Éppen azért kecsegtetik az embereket a ritka kivételek által elérhető jövedelmekkel, mert el akarják érni, h ebben a reményben az ember felvállaljon olyasmiket, mint pl a kulcsemberség 100%-os felhasználója minősítése. Az lehetne inkább az „évszázad poénja”, h a tanulmányaid ellenére mindezt még nem ismerted fel:) Az Amway éppen azért van életben, mert folyamatosan új területeken igyekszik hódítani, és időszakosan vissza-visszatér. M.o.-on a 90-es évek eleje-közepe volt az „aranykor”, de eltelt 15 év, és újra felbukkanni látszik. Úgymond „körbeért”."

F: Nem vagyok megszédülve semmitől. Ezt félreérted. Amit mondok azt számos MLM hálózatépítő tapasztalatából, könyvekből és cégfüggetlen szakemberek véleményéből szűrtem le, nem a tegnap halott marketingtervben felvázolt jövőbeli jövedelmeimen felbuzdulva. Te is egyre inkább szakembernek tűnsz a szememben, ezért kérlek szépen mondd már el a csökött agyamnak, hogy honnan veszed a pontos statisztikáidat a fluktuációról és a ki-be lépegetők profitteremtő erejéről, mert én ebben nem hiszek.
Egész biztos hogy kevesek érik el a magas jövedelmet (persze relatív hogy mit tekintünk annak), de ne felejtsd el, hogy sok felháborodott ember van, aki valójában csak a lustaságának köszönheti, hogy sehova nem jutott. Ezt igazolja az is, hogy nem találni értelmes kritikát a céggel szemben. A tiéd sem az: próbálod velem megetetni, hogy ez az egész tömény manipuláció, holott a napnál világosabb, hogy egy jó termékeket és általuk jövedelmi lehetőséget biztosító cégről van szó. Olyan termékekkel, amelyeket amúgy is megvenne az ember, tehát nem jelentenek plusz költséget, viszont itt lehetőség van az állandó, stabil minőségre szert tenni, sokszor még nemhogy drágábban... gazdaságosabban is. Az már végképp sántít, hogy te még ezt is megkérdőjelezed, meg úgy általában mindent.
Újabb hasznos adattal szolgálsz a vállalat magyarországi működését illetően: a '90es évek elején felbukkant, eltűnt, majd most megint. Érdekes, én úgy tudom hogy az amway folyamatosan működött, és sosem tűnt el. Nem fogom megkérdőjelezni a statisztikáidat, de légy oly kedves és bizonyítsd be nekem, hogy igazad van. Vagy legalább részletezd, hogy mire alapozod az ilyen jellegű kijelentéseidet, mert ezek szerint te nagyon sokat tudsz az amwayről.

Ferikeee 2011.07.19. 05:26:32

F: „A sikeres MLM cégek azért növekednek töretlenül még a válságok idején is, mert kiváló emberek építik őket. Nem valami gyorstalpalt balekok, akik pár hónap múlva húznak vissza alkalmazottnak, csak gyorsan óriási profitot termelnek a cégnek de nem győzik kivárni a saját pénzüket. Ezt azért te sem gondolhatod komolyan.”

BS: "Jesszusom – te azt hiszed, h a válság idején azért növekednek az MLM-cégek, mert kiváló emberek építik őket? Ugyan már! Éppen egy válság vagy a pénzügyi gondok terepe lehet a legjobb profittermelő hatás: nem véletlen, h itt is a rendszerváltás után kapott lábra azonnal az „Amway-ezés”, és most meg a válság idején és után: az elképesztően magas jövedelmek ígérete persze h elcsábítja az emberek tömegeit.

Amúgy meg megint süt belőled a naivitás: a beléptetett egyrészt a vásárlásaival termel profitot, emellett pedig a nyereség iránti vágy-hajtotta eladásokból. Ugye nem képzeled, h termékeladás és vásárlás nélkül profit jelenne meg a cégnél? De egy beléptetett bevétele elenyésző a kiadásai mellett, mivelhogy csakis abból tud profitot termelni magának, ha nem ő maga ad el, hanem minél több embert tud rávenni arra, h azok vásároljanak, v eladjanak – ergo a bevételeid arányaiban csökkennek, mivel azzal kell, h elmenjen az időd, h istápolgasd mások vásárlásait, stb. Majd te is látni fogod, h az Amway-ezést nem lehet „fél-állásban” csinálni. Ha profitábilisnak akarod, akkor 24-ből 48 vagy még több órában kell naponta amway-esnek lenned. Hogy is mondta Bob Andrews? „I am Amway!” „Én magam vagyok az Amway!” Meg hogy „Ha valaki felvágná a kezem, akkor LOC folyna ki belőle!”

Nem barátom – ha keresni akarsz az Amway-termékek eladásával, akkor nemcsak 100%-os felhasználónak kell lenned, hanem 100%-ban amwayesnek kell lenned, mert más már nem fog beleférni.

És mivel még semmit sem csináltál az üzletben, hát majd meglátod. Addig is élvezd, h anyuci finanszírozza a tanulmányaidat és a bulizásaidat…"

A rendszerváltás előtt szerintem nem is lehetett volna az amway az országban, illetve nem is nagyon akart jönni, de ezt hagyjuk. Én azt mondtam hogy a válságok idején IS növekedett a cég, nem azt hogy csak akkor. Ismét megkérnélek hogy bontakozzál ki egy kicsit jobban, honnan szerzed az értesüléseidet (vagy értesületlenségeidet :D)
Igen, úgy gondolom hogy kiváló emberek építik őket, mivel szem előtt tartják mások érdekeit. Ez nem mindenhol van így sajnos. A rendszer sajátossága, hogy ebből jövedelmük származik, de mivel mindenki pénzből él, ezt pozitívumként is fel lehet fogni, vagyis hogy a rendszer arra ösztönöz, hogy segítsük egymást, illetve hogy többet teljesítsünk. A hagyományos vállalati szférában fix fizetésért csak annyit fogsz megtenni, hogy ne rúgjanak ki, és persze alig várod, mikor rúgják ki a főnöködet, hiszen akkor lehetőséged nyílik a helyére lépni. Mindemellett rákényszerülsz hogy "felfelé nyalj, lefelé taposs", és egy életen át tartó munkaviszonyban ez borzasztó hatással lehet a személyiségre. Ezt összevetve azzal hogy anyagilag sem vezet sehova a kis nyugdíjon kívül, érdemes átgondolni ezt a dolgot.

Süt belőlem a naivitás? Ki a rák mondta neked hogy eladás nélkül profit jelenne meg a cégnél?:DD Az a nem mindegy hogy mit ad el a cég. Ha szar termékeket adna el drágán, elítélném akárcsak te, de én tudom hogy ez nem így van.

BS :"csakis abból tud profitot termelni magának, ha nem ő maga ad el, hanem minél több embert tud rávenni arra, h azok vásároljanak, v eladjanak – ergo a bevételeid arányaiban csökkennek, mivel azzal kell, h elmenjen az időd, h istápolgasd mások vásárlásait"

Ezt a mondat szerű valamit nem értem, elolvastam vagy 5ször. Biztos te évekig amway üzletet építettél és azért vagy ilyen okos. :D

Megint csak érdekes az okfejtésed a rászánt idővel kapcsolatban. Szerintem heti 20 marketingtervvel már KOMOLY jövedelmre lehet szert tenni, és ez még mindig nem feltétlenül éri el a standard heti 40 óra munkát. Ha valaki kidolgozza a lelkét mondjuk mentősként, szerintem ő is képes elkezdeni építeni a kis üzletét mondjuk heti 2-3 marketingtervvel. Meg lehet oldani frappánsan mindent csak egy kis fantázia kell hozzá. Tény, hogy könnyebb ezt az üzletet gyorsan építeni teljes erőbedobással, mivel óriási jelentősége van a lendületnek és a töretlen lelkesedésnek, amit a főállású MLM üzletépítés fog biztosítani. De ha valaki nem akar havi 100 ezer forinttal megdögleni, szüksége lesz egy szökési tervre, és ügyes okos gondolkodásra és cselekvésre, hogy hogyan kezdje el az üzletet a munka mellett. Biztos vagyok benne hogy nem lehetetlen, és hogy sokan megcsinálták már!

Ferikeee 2011.07.19. 05:58:03

BS: "Már hogyan lenne ez számodra a valóság, amikor még nem is kezdted el építeni az üzletedet??? Majd akkor megérted, h miért szólamok csak ezek. Másik dolog - nem ítélkezem senki fölött. DE az az általános tapasztalat, h aki a rendszerbe lép, annak a számára az általa beléptethetők számítanak csak, ergo azok, akiknek a tevékenységétől profitot remél a maga számára. Nagyon rövid idő alatt könnyű elveszni az Amway-értékelési és jutalmazási rendszerének a kusza ösztönző-rendszerében: az igazán jó üzletkötő pedig egy idő után esetleg már tkp a következő jutalmazási fokozatot látja maga előtt – a korábbi nagy és egyéni céljai már messze járnak, és mások egyéni álmait is csak annak a dimenziójában képesek értékelni, h annak a megvalósulását mekkora mértékben véli elérhetőnek az Amway rendszerben való tevékenység által."

F: Nem építem az üzletet, de attól még tapasztalom a minőséget, az egészséget és a szépséget amit a termékek biztosítanak ;) Ne forgasd ki a szavaimat! Itt erről volt szó, nem a jövedelem-"szólamokról". Ez a másik szólam volt. És egyébként elhiszem nekik, hogy környezetkímélő, bár nem kóstoltam még a mosóport hogy vajon pl én meghalok-e tőle, de anyámnak kénytelen vagyok elhinni, hogy jobban kijön vele az ember, mivel koncentrátum. Tehát csak elsőre tűnik drágábbnak, valójában gazdaságosabb. Nem csalás, nem ámítás, ezek tények. Azt nem mondom hogy az amway termékek megváltoztatták az életemet (ha így lenne, azt már amúgy se merném mondani mert azt már végképp nem venné be a gyomrod :DD), de hogy csak egy példát mondjak, fogyasztottam már sokféle vitamin készítményt és eddig bizony az amwayessel vagoyk a legjobban megelégedve. Ha kiváncsi vagy miért, kifejtem.

Ismét megkérnélek hogy részletezd egy picit hogy miből szűröd le az "általános tapasztalat" címszóval konstatált dolgokat, és figyelmeztetnélek, hogy ha megint a hibákat halmozó disztribútorok alapján értékeled az egész üzleti modellt, nem biztos hogy jó úton jársz. Éppen az a lényeg, hogy profizmus nélkül is el lehet ezt kezdeni, nem kell profi értékesítőnek, jogásznak, meg erkölcsi példaképnek sem lenni. Pár év alatt viszont itt szert lehet tenni ilyen és hasonló erényekre, meg pénzre, meg kapcsolatokra, amiket később úgy kamatoztathat a ember, ahogy akar. Mondhatnám úgy is, hogy ez az üzletember iskolapadja is lehet! Én így látom, ezért tartom jó dolognak.

B S : "Nagyon rövid idő alatt könnyű elveszni az Amway-értékelési és jutalmazási rendszerének a kusza ösztönző-rendszerében: az igazán jó üzletkötő pedig egy idő után esetleg már tkp a következő jutalmazási fokozatot látja maga előtt – a korábbi nagy és egyéni céljai már messze járnak, és mások egyéni álmait is csak annak a dimenziójában képesek értékelni, h annak a megvalósulását mekkora mértékben véli elérhetőnek az Amway rendszerben való tevékenység által."

Ez egy kicsit úgy hangzik, mintha valami MLM-re szakosodott kriminálpszichológus lennél egy képzelt világban. Érdekes, a rendezvényen én a kisebb vezetők között is már egészséges, szép és okos embereket láttam, akiknek a szemén látszik, hogy sosem adnák fel a saját céljaikat, és másokét sem. Szerintem te magad is hajlamos vagy ilyen dimenzióváltásokra, ezért feltételezed azt hogy aki Amwayezik az már Amwaynek lát mindent.

Hogy milyen cél mekkora mértékben elérhető az Amway által... meg a pénz által... megint ide lyukadunk ki. Az amway csupán EGY ESZKÖZ, nem valami kibaszott vallás meg szekta. Eszköz a pénz megszerzéséhez. Ahogy Zig Ziglar mondta, a pénz nem minden, denagyjából olyan fontos mint az oxigén. Én is ezt mondtam, hogy SAJNOS a létstratégiánk részét kell hogy képezze.
Mondanál nekem olyan célokat amihez nem kell pénz? Ha fejlődni szeretnél, a tudás megszerzése pénzbe fog kerülni - tanfolyam, előadás, szeminárium, könyv, Cédé, anyám kínja. Ez mind pénzbe kerül.
Ha családi szinten szeretnél célokat elérni, bizony pénzre lesz szükséged. Apróságtól kezdve (a barátnődet elvinni ide-oda), óriási vagyonokig (pl egy gyerek felnevelése)
Ha egészség és testi fejlődés szintjén szeretnél célokat elérni: Az tudatos táplálkozás és táplálékkiegészítés, az ehhez kapcsolódó szaktudományokra szert tenni, a személyi edző vagy csak egy kondibérlet, vagy uszodabérlet, vagy egy nike futócipő. Mind-mind pénz.
Ha ház kell meg autó meg nyaralás, gondolom ahhoz sem árt némi tőke.

Tehát az Amway üzlet egy olyan eszköz, ami számunkra úgy fog pénzt biztosítani, hogy másokat vagy tudatos vásárláshoz segítünk (nem verjük át őket, mert gazdaságos, jó minőségű termékeket fognak vásárolni), vagy segítünk nekik megtanulni azt amit mi is csinálunk, így nekik is lesz elég pénzük ahhoz hogy megvalósítsák a céljaikat. Szerintem ez egy jó dolog.

Ferikeee 2011.07.19. 06:23:41

BS: "Az a sánta ebben a vélekedésben, h olyasmiről mondasz marcipánrózsaszínű szépeket, amiben még nem is tevékenykedtél, és fogalmad sincs arról, mekkora munka lehet összehozni a jövedelmezőségi szintet. Az Amway remekül tudja propagálni a sikerembereit, a BBS-eken pedig lelkesen adnak elő a saját sikereikről az ebből erőt merítő emberek. De miről szól mindez? Az egyéni célokról? Ugyan már! Az egyéni célok addig érdekesek, amíg meg nem hozod azt a döntést, h az Amway-üzlettel véled megkereshetőnek a hozzá szükséges anyagi eszközöket. Azután már semmi másról szó sincs, csak az üzletben való előrehaladásról. Ez kb olyan, mint a sporszergyártók törekvése: nekik sem az az érdekük, h az emberek egészségesek legyenek, hanem csak az, h az emberek az ő sportszereiket használják. Azt hiszed, h egy NIKE cégnek az lenne az érdeke, h az emberek egészségesek legyenek, mert a cipőjüket viselve majd többet fognak sportolni??? … Az Amway-rendszerbe belépett és jövedelmező üzletet felépíteni kívánó embernek sem a másik ember egyéni célja a fontos, hanem azért akarja segíteni, h az profitot hajtson neki. Hallottál már olyanról, aki egy Amway-üzletet építve érdekelt lett volna abban, h vkinek a nem anyagi eszközöket igénylő céljait elérni segítse? Éppen emiatt preferálják azokat a „célokat”, amiket pénzért meg lehet kapni, vagy pedig amiket pl. anyagi eszközökkel el lehetne érni.

Én arról biztosíthatlak, h nagyon-nagyon meg fogsz lepődni a már elért naiv elvárásaidtól."

Az én marcipánrózsáimat sikeres emberek tapasztalataiból virágoztattam ki kezdetleges mentális világomban. Nekem az a szembetűnő, hogy Te csak olyan embereket ismersz, akik már 20 éve csinálják ezt az üzletet és emberek millióit verték át, meg olyanokat, akiket átvertek.

Az egyéni céljaidon neked kell gondolkodnod, a közvetlen szponzorral közösen, egyértelmű hogy a BBS-en nem arról van szó, hogy milyen luxusautókat lehet venni manapság. Nem értem az összefüggést.

BS "Az Amway-rendszerbe belépett és jövedelmező üzletet felépíteni kívánó embernek sem a másik ember egyéni célja a fontos, hanem azért akarja segíteni, h az profitot hajtson neki."

Honnan tudod pont Te, hogy kinek mi a fontos? A siker egyik alaptörvénye, hogy ne legyél önző, hanem szolgálj másokat. Nekem biztos hogy az lesz a fontos, hogy az embereim mit akarnak, és nemhinném hogy forradalmár leszek a szakmában.
Amikor azt mondtam hogy nagyra értékelem, hogy próbálsz "jó útra terelni", azt mondtad, ez meg sem fordult a fejedben. Ez azt jelenti hogy te azért feltételezed a világ összes cégéről az önzést és a manipulációt, mert te magad is csak azért írogatsz ide, hogy megmutasd, mennyire tudsz okoskodni. Vagy mi értelme lenne azon kívül, hogy jó útra terelj másokat?

BS "Éppen emiatt preferálják azokat a „célokat”, amiket pénzért meg lehet kapni, vagy pedig amiket pl. anyagi eszközökkel el lehetne érni."

Hogy milyen cél mekkora mértékben elérhető az Amway által... meg a pénz által... megint ide lyukadunk ki. Az amway csupán EGY ESZKÖZ, nem valami kibaszott vallás meg szekta. Eszköz a pénz megszerzéséhez. Ahogy Zig Ziglar mondta, a pénz nem minden, denagyjából olyan fontos mint az oxigén. Én is ezt mondtam, hogy SAJNOS a létstratégiánk részét kell hogy képezze.
Mondanál nekem olyan célokat amihez nem kell pénz? Ha fejlődni szeretnél, a tudás megszerzése pénzbe fog kerülni - tanfolyam, előadás, szeminárium, könyv, Cédé, anyám kínja. Ez mind pénzbe kerül.
Ha családi szinten szeretnél célokat elérni, bizony pénzre lesz szükséged. Apróságtól kezdve (a barátnődet elvinni ide-oda), óriási vagyonokig (pl egy gyerek felnevelése)
Ha egészség és testi fejlődés szintjén szeretnél célokat elérni: Az tudatos táplálkozás és táplálékkiegészítés, az ehhez kapcsolódó szaktudományokra szert tenni, a személyi edző vagy csak egy kondibérlet, vagy uszodabérlet, vagy egy nike futócipő. Mind-mind pénz.
Ha ház kell meg autó meg nyaralás, gondolom ahhoz sem árt némi tőke.

Tehát az Amway üzlet egy olyan eszköz, ami számunkra úgy fog pénzt biztosítani, hogy másokat vagy tudatos vásárláshoz segítünk (nem verjük át őket, mert gazdaságos, jó minőségű termékeket fognak vásárolni), vagy segítünk nekik megtanulni azt amit mi is csinálunk, így nekik is lesz elég pénzük ahhoz hogy megvalósítsák a céljaikat. Szerintem ez egy jó dolog.

Ferikeee 2011.07.19. 06:33:23

"BS: Én meg most is hangsúlyozom – éppen azért épül az egész az ellenőrzött és tervezett manipulációra, mert így lehet valamennyi ideig bent tartani az emberek a rendszerben, és rövid idő alatt pótolni a kiesőket, h megfelelő szinten lehessen tartani a fluktuációt. Ha gyarapodni akarsz benne, akkor fel kell, h áldozd magad az Amway-rendszer számára."

Tehát továbbra is azon a véleményen vagy, hogy ez az egész egy átverés, és olyan eszközök kellenek a cégnek, ami késlelteti az emberekben lappangó kilépési szándékot, illetve gyorsan pótolja az elkerülhetetlen kilépések okozta hiányt.

Ismét érdeklődni szeretnék nagyra nyílt szemekkel, mire alapozod ezt, talán birtokodban van az Amway összes évi eredménykimutatása az elmúlt 20 évről? Minden cinizmus nélkül kérdezem, mert én magam is nagyon kíváncsi lennék rá, még kíváncsibb mint te magad, gondolom ez érthető, hiszen míg te csak okoskodsz az ammwayyel kapcsoaltban, addig én azon töröm a fejem, hogy hamarosan üzletet fogok építeni benne és mint mondtam nem szeretnék átverni senkit, ehhez azonban előszőr oda kéne eljutni hogy magamat ne verjem át :)

Érdekes módon én ismerek olyan embereket, akik 3-4 éve vannak az üzletben és eszük ágában sincs kilépni. Ismerek olyat, aki nem rég kezdte és 2 hónap alatt elérte az 500.000 ftos havi jövedelmet, ez nagyon bíztató. Ismerek olyat, aki nagyon régóta van benne és még mindig előadást tart, mert szereti csinálni. És ismerek olyat, aki elérte a gyémánt szintet, majd birtokában az üzlet során felhalmozott kapcsolatrendszerrel, tudással és tőkével, angolosan távozott. Mindenki másképp csinálja, és nem haragszanak egymásra, mert ez jelenti a szabadságot. Egyedül te haragszol egytől egyig mindenkire.

Ferikeee 2011.07.19. 06:53:58

@Brain Storming:
F: „Biztos sokan rosszul vélekednek és sok hibát elkövetnek. Mert emberek ők is, akárcsak mi. Ha valaki Amwayezik, és lenézi azt, aki a DM-ben vásárol kozmetikumokat, attól még lehetséges, hogy az amway kozmetikumok jobbak. És igen, az amwayező mufurc hibát követett el.”

"BS: Szóval szerinted teljesen helyénvaló és érthető, ha esetleg vki azért nézne le vkit, mert nem az ő termékeit használja? Vagyis azt vallod te is, h „Az vagy, amit van.”? Kb ez lehet a fogyasztói társadalom legalja – amikor az embert az általa használt termékek márkája alapján ítélik meg. És aki belép az Amway értékesítési rendszerébe automatice felveszi, FEL KELL, H VEGYE ezt az attitűdöt. Ahogy Bob Andrews is mondta: „Ha X autógyártó tulajdonosa vagy, akkor nem fogsz Y-márkájú kocsival közlekedni.” Vagyis a kulcsemberségben már szó szerint folyik az „agymosás”, mivel minden háztartási vegyi-termékbe bőven belefér az a 25-féle termék, amit használni kell, mivel az alapkövetelmény, vagy tévedek? Egy Amway-ező nem mondhat rosszat egy termékre sem, mert mindenkiben potenciális ügyfelet kell h lásson, mivel ez kell az üzlete gyarapodásához. … és még sokmindet hozzá lehetne fűzni ehhez a gondolatkörhöz…"

Ennél a pontnál úgy érzem hogy kezd egy kicsit ellaposodni a vita színvonala, ha egyáltalán volt neki :D
Kérlek olvasd már el még egyszer az általad idézett mondatot, rá fogsz jönni, hogy pontosan azt írtam le hogy NEM helyénvaló az, ha valaki elítél másokat azért mert másmilyen terméket használ. Ő is csak ember, és hibákat követ el, amiket rosszul tesz! Ezt írtam le.

Ettől függetlenül egyetértek azzal hogy törekednünk kell arra hogy minőségi dolgokkal vegyük körül magunkat. Az írásod alapján te az az ember vagy aki hajlamos azt mondani hogy "ez csak egy kiló kenyér", vagy "ez csak egy pucolószer, mindegy milyen" vagy "ez csak egy nyaralás, nembaj ha csótány van a sarokban, úgyis majd kiülünk a tengerpartra, óccsó legyen, idevele".
Nem tartom ezt helyesnek, mert az életünknek szerves részét képezi az a sok minden, amivel körülvesszük magunkat, ez jelenti az életszínvonalunknak egy részét.
Ha lehetőségünk nyílik gazdaságosan minőségi termékekkel körülvenni magunkat, miért ne? Könyörgöm mondd már meg hogy ebben mi a rossz. És főleg azt, hogy mi az átverés azon a néhány kisiklott MLM-es dumán kívül, hogy a "legjobb helyen vagy" stb.

Ez miért agymosás? Az az agymosás amit a TV reklámokon keresztül kap az ember. Ez pont hogy tudatosságra nevel, úgyhogy ezt csúnyán benézted.

Az hogy 25 féle terméket kell használni, elég hülyén hangzik. Én pl pesten a srácokkal az albérletben szerintem nem is használok 25 féle háztartási terméket, még a vitaminokkal együtt sem, amiket beszedek, meg a kozmetikumokkal együtt sem. Anyám használ még több félét is szerintem csak tisztítószerekből, de ez egy másik eset, ő egy háziasszony. Nálunk a háztartási szerek 3 féle mosószerből, egy wc illatosítóból meg 2-3 féle tisztítószerből állnak. Mondj egy értelmes okot arra, hogy ezeket ne az amwaytől vásároljuk meg, ha az amway termék éri meg a legjobban? Ha kiváncsi vagy rá, kifejtem hogy miért, ha nem, akkor meg lásd be és hidd el, mert különben értelme nincs ennek az egész vitának.

"Egy Amway-ező nem mondhat rosszat egy termékre sem, mert mindenkiben potenciális ügyfelet kell h lásson, mivel ez kell az üzlete gyarapodásához."
Nem is tudnék nagyon rosszat mondani. Egyedül az olívaolaj árát sokallom, meg a proteinkészítményükben szúrja a szememet a szója (a szója tudtommal az egyik legrosszabb felszívódású és hasznosulású fehérje), de mivel én ektomorf testalkatú vagoyk és folyton csak hízni szeretnék, nem olvastam utána, mennyire jó lehet mondjuk egy olyannak a szója aki fogyókúrázni szeretne. Nem vagyok csukott szemekkel járó ember, és mégis csak ezt a két ellenérvet tudom felhozni az amwayyel szemben.

Ferikeee 2011.07.19. 23:33:23

Remélem nem csüggedsz kedves Brain Storming, mert én még csak most kezdek belejönni ;) :DD
Hello. My name is Menés. Agy Menés. :AS:D:ASD:

Brain Storming 2011.07.20. 00:36:42

@Ferikeee:
BS: "De, jómagam nagyon is ismerem a céget, és nagyon jól ismerem a Network-21 szisztémát is - és emellett nagyon jól ismerem a szekták működési mechanizmusait is."

F: „Javaslom alapíts egy szektát, úgy látom ez a szakterületed”

BS: Végre feltűnt…? 

F: ”Kételkedem benne, hogy nagyon jól ismernéd az MLM környezetet, az Amwayt, vagy a n21-et.”

BS: Kételkedhetsz, nem tilos – attól én még elég jól ismerem. Gondolod, h nekifogtam volna egyéb teendőim mellett egy ekkora tanulmány összeállításához, ha csak félre akartam volna beszélni benne? Ha beírod a „Sipka János István network 21”-et vmeik keresőbe, láthatod, h úgy általában ismert az anyagom a neten, marketing körökben is. Mellesleg ebbe az anyagba annakidején nem is került bele egy terjedelmes elemzés a network 21 korabeli könyvéről. Tudod, az „A siker útjá”-ről. Annakidején nem fért bele a terjedelembe, de látom, h még ma is aktuális. Nem ártana egy alapos szakmai vita róla…

F: „Mondom, én ugyanilyen szkeptikus voltam az MLM-mel kapcsolatban, de mégis valami hajtott, úgy gondoltam ez mellett nem lehet elmenni. És mostanra kitisztult a kép. Egyszer neked is ki fog, lehet hogy egy rokonod nagy sikereket fog elérni, vagy a tulajdon gyereked lesz gyémánt, és akkor, de egyszer ki fog.”

BS: Látom, még mindig nem érted, miről szól az elemzésem. Ha vennéd a fáradtságot és egyszer tisztességesen végigolvasnád, akkor megértenéd, h az elemzésem azt fejtegeti, h az Amway és a NET21 módszere MITŐL MŰKÖDIK. Azt gyanítom, h te csak azt látod, h itt manipulációról van szó, meg olyan meggyőzési trükkökről, amik az emberek szokásos reagálásait szervezi meg aprólékosan, olyan szerves egésszé, aminek a végén egyesek milliomosok lesznek – és persze h lesznek, ám a túlnyomó többség nem. A tanulmányomban igyekeztem értékítéletmentesen elemezni a meggyőzési technikák Amway és NET21-beli szervezését – éppen ezért hiteles. No meg attól, h én tkp nem teszek mást, mint a már felfedett manipulációs és meggyőzési módszereket mutatom ki ebben a rendszerben. Megismétlem: ez a rendszer ettől működik a ritka kivételek esetében a milliomossá válásban, és összességében az anyavállalatnak a milliárdossá válásban. Szóval, ha végigtanulmányozod az anyagot, igen sokat tanulhatsz belőle: azt, hogyan tudsz úgy meggyőzni másokat, hogy azok ne érezzék direkt meggyőzöttnek magukat. Ebből a szempontból az elemzésem sztem végig megtartja az alcímben foglalt kijelentés érvényességét, miszerint: így lehet milliók álmaiból milliárdokat csinálni.

Egy kis mellék adalék rólam:

Magántanár vagyok, angolt és matekot, meg néha mást is tanítok. Elvből nem tanítok általában családtagot, barátnőt, barátot, stb. Az oktatási rendszert úgy ahogy van eléggé szarnak tartom idegen-nyelv is matematika oktatás szempontjából, a nyelvvizsga diplomához kötését a lehető legrosszabbnak tartom, a jelenlegi tanárképzést szintén. Tisztán a tudásomból élek, de úgy, h tkp nap-mint-nap meg kell szerveznek a munkámat, sőt: ugyanúgy folyamatosan új tanítványokat kell szereznem, h ezzel biztosítsam a folyamatos fluktuációs lemorzsolódást és persze lépést tartsak a konkurenciával, ami nem nehéz, mert míg én már 20 éve vagyok ezen a területen úgy, h már 15 éve a magántanításból éltem, amikor elvégeztem egy technikatanári szakot. A konkurencia nagy része a normál oktatásból kiesett, v mellékesként működő tanárit végzett tanárokból áll, akik ugyanazt a módszert alkalmazzák magánban, mint az iskolában, ergo akinek szerencséje van, az nálam köt ki, mert én azt tanítom, amire szükségük van. Ugyanígy a nyelviskolákból is sokan nálam kötnek ki, mert ott is általában a közoktatási rendszer módszereit használják, amit néha csak azért éreznek hatékonynak, mert fizetnek érte, és mert akkor éppen nem kell mást tanulniuk. Profi fordító vagyok, de nem csinálom, mert nem fizetik meg. Csináltam, de olyan mértékű a belterjesség, h nem éri meg egyedül fellépni. Stb. Amit ebben a tanulmányban olvashatsz, az szellemi kihívást, hobbit jelent – tkp szellemi sport. És emellett még sokminden mást is így művelek – de ezt a blogomban láthatod (amiben csak töredéke van a „munkásságomnak”:) A NET21 témája mellett sztem sem lehet elmenni szó nélkül, mint pl az istenhit mellett sem, de nem úgy kell foglalkozni vele, h közben hívővé válik az ember, mert attól kezdve lőttek a hitelességnek! Ismerem a szektákat, sokban megfordultam külsős tagként, persze úgy, h a szektatagok beszervezhető belépőként kezeltek, ugyanígy voltam az Amway-jel is – ebben a pillanatban is van vki, aki szeretne beléptetni. Kicsit hitegetem, lekötöm az idejét és a figyelmét, és kap tőlem egy leckét kudarcból – legfeljebb ennyit róhatnál a szememre…

Jelen kis kitérő után annyit mondhatok, h én elvárásmentesen, egyéb szakterületekről (pl. szociálpszichológia) jelentős tudással felvértezve, a külső hatásokra reagálva alkottam meg azt a képet az Amway rendszeréről és a NET21 módszeréről, amihez sok területről hoztam ebben a tanulmányban független igazolásokat. Nekem nincsenek reményeim ebben a rendszerben, nem helyezem a jövőmet egy másolható séma lendkerekébe – ellentétben veled, aki ebből reméli a jövője felvirágoztatását.

És most esetleg tedd fel a kérdést, h kettőnk közül melyikőnkben alakulhatott ki tisztább kép erről a rendszerről, és melyikőnk mi alapján hiheti, h a másikénál tisztább kép alakult ki benne…

Brain Storming 2011.07.20. 01:00:44

Javallom figyelmedbe ezt a részt is - ez is jól sikerült:)))

Amway és a Network 21 - VIII / V. - Dale Carnegie "Sikerkalauz"-a a Network 21 nyelvén

És nyugi - minden bejegyzésedre választ fogsz kapni - csak tudod, reneszánszember vagyok, sok egyébbel is foglalkozom...

Ferikeee 2011.07.20. 02:14:24

Egyre több dologban értünk egyet :D Csak gondolj bele, hogy ha egy tanár kollégád havonta 100 ezer forintból gazdálkodik és kiutat keres a mindennapok felemésztő fostengeréből, és épp az Amway adná meg neki a lehetőséget hogy ebből kiutat találjon (Aminek a módszere nem tökéletes, ebben egyetértünk, viszont lehet hogy ettől függetlenül nincs benne átverve senki, mivel elsőre a Jóisten se tudná megmondani hogy ő sikeres lenne-e vagy sem, és a féléves garancia amivel kezdtem, megszünteti az anyagi kockázatait, és az általa beszervezetteknek szintén, mivel minden belépőre vonatkozik, nem csak a leendő gyémántokra), majd a lelkesedését követő kételyekkel teli időszakban az internet adta lehetőséget kihasználva gyors választ keresve rátalál a Te oldaladra, hamarkodottan ítélkezhet: néhány kulcsszó kiolvasásával (szekta, manipuláció) azonnal elretten ettől az egésztől, különös tekintettel a kételyei meglétére. Ergo már el sem fogja olvasni a cikkedet és a hozzászólásokat, mert értelmetlennek tartja a további időráfordítást, ergo megfogadja hogy soha többet nem veszi fel a telefont az Amway disztribútorának, és csalódottságában, "át lettem verve" érzéstől átitatva megpróbálja minél előbb elfelejteni az egészet.

Ennek nem biztos hogy minden esetben meg kéne történnie, ezért számomra az a következtetése a vitánknak, hogy az Amwaynek is és a Brain Stormingnak is van miben csiszólódni :)

Nagyon nagyra becsülöm az önzetlen munkádat, most hogy már egyre inkább azt gondolom hogy nem a rosszindulat vezérelt. Remélem Te sem feltételezed ezt rólam.

El fogom olvasni az általad ajánlott írásokat, és izgatottan várom a korábbi hozzászólásaimra a reakcióidat! Bízom benne hogy egyet sem fogsz kihagyni. Ez a lényeg, mert ha valamit félre értesz, azt később úgyis tovább vitatjuk.

Ferikeee 2011.07.20. 02:33:36

www.scribd.com/doc/57193130/Randy-Gage-MANIFESTO-Kialtvanypdf

én ezt a dokumentumot ajánlom addig is figyelmedbe. Randy Gage egy hatalmas egyéniség az MLM üzletben, igazi példakép emberek tízezreinek vagy talán százezreinek is. Számára hitvallás a bizalom, amelyet sosem játszott el az emberei szemében és ezért jutott el oda ahová.

Ebben a kiáltványban számos olyan hibára világit rá az MLM szakmában, amik nekem is szemet szúrtak ösztönös félrevezetés-undorom miatt, és számos olyanra amik szinte felkapcsolták a villanyt az agyamban, igazi felismerést jelentettek.

Biztos neki sincs mindenben igaza, de úgy érzem a vitánkban még fontos szerepet játszhat ez a dokumentum!

Ferikeee 2011.07.20. 03:32:34

Továbbá szeretném továbbra is ha belátnád, hogy nem azért lesznek kevesen milliomosok, mert ez a rendszer egy rejtett hiányossága, és azt is hogy nincs átverés a termékeket illetően.

A legtöbben azért hagyják abba mert nem elég kitartóak, vagy mert jobb dolguk akad. Ha valaki éveken keresztül minden egyes nap rászán néhány órát, a szponzora segítségét nem szégyelli igénybe venni, olvas és fejlődik közben, egész biztosan komoly jövedelemre fog szert tenni. Ez a meggyőződésem.
BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye
süti beállítások módosítása