BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye

2007. december 07. 00:19 - Brain Storming

BS-különvélemények – Ancsel Éva egyéb bekezdéseiről… (I./12.)

Ancsel: Nekem is van elméletem a húsvét-szigeteki kőszobrokról: talán a sziklák hordták ki őket vértelen vajúdással. - BRAIN STORMING: Ez legalább annyira hihető, mint hogy UFOnauták készítették őket!

 

***

Jelen anyag forrása:

Ancsel Éva összes bekezdése, Kossuth Kiadó, Bp., 1999.

***

I./12. Száznyolcvankét új bekezdés az emberről, 1987-1991

(Hibiszkus Könyvkiadó, 1991)

 

***

Ancsel Éva:

„Akit szeretünk, azt ismerjük, de nem tudjuk és nem is akarjuk tudni a titkait. A szeretet nem ismer nyomozást.”

BRAIN STORMING:

A szeretet azt is jelenti, hogy ha olyat tudunk meg, amit a szerettünk velünk közölni nem akar(t), úgy teszünk, mintha nem is tudnánk róla – a szerettünk elhallgatja előlünk, így ha szeretjük, mi is elhallgatjuk előle, hogy tudjuk.

***

Ancsel Éva:

„Nem véletlen, hogy Mózes egy hegyen vette át a kőtáblát és Jézus is egy hegyen tartotta meg ama beszédét. Aki ugyanis – legyen bár isten – egészen közel áll az emberekhez és hallja szuszogásukat, érzi verejtékük szagát, az nemigen tud szent igéket hirdetni nekik.”

BRAIN STORMING:

Csak az hihet istenekben, ki önmagát sem az emberek, hanem inkább az istenek körébe számítaná magát.

***

Ancsel Éva:

„Az istenek nem halnak meg, de lehet, hogy világgá mennek.”

BRAIN STORMING:

Az istenek nem halnak meg, mivel mindig akad élet, amin élősködhetnek!

***

Ancsel Éva:

„Hegyeket nem lehet szeretni, mivelhogy nem tudnak viszontszeretni. Egy folyó az más, az legalább odacsobban a lábunk elé.”

BRAIN STORMING:

Jómagam nem értek azzal egyet, hogy hegyeket nem lehet szeretni, mivel amennyire ember szerelmes lehet természeti képződményekbe, úgy én is szerelmes vagyok egy aprócska hegybe, mely emberi léptékével nem gyűri maga alá az embert – ez a hegy SZÁRSOMLYÓ, a Mecsektől délre fekvő Villányi-hegység déli csücskében. Ha valaki szeretnivaló hegyet keres, keresse fel és élvezze, amit a hegy bájaival nyújtani tud! Nem leszek féltékeny!

***

Ancsel Éva:

„A kövekről azt mondják, hogy élettelenek. Nem hiszem, de még ha így lenne is, az életről rengeteget tudnak, ha nem is fecsegik el.”

BRAIN STORMING:

A kövek lehet, hogy élettelenek, de kövületként, vagy az őseink által használt kőeszközökként igenis beszédesek!

***

Ancsel Éva:

„A kövek nem feledékenyek. Nincs az a zuhatag, amely kimosná belőlük az időt.”

BRAIN STORMING:

Hosszú idő alatt azonban egy ártatlan csepegés is szétmállaszthatja a legszilárdabb memóriájú követ is.

***

Ancsel Éva:

„Fiatal kövek nincsenek, ami mégiscsak bámulatos, hiszen még fiatal, sőt újszülött csillagok is vannak.”

BRAIN STORMING:

Vannak fiatal kövek – a vulkános milliárdszám szülik őket minden kitöréskor!

***

Ancsel Éva:

„Nekem is van elméletem a húsvét-szigeteki kőszobrokról: talán a sziklák hordták ki őket vértelen vajúdással.”

BRAIN STORMING:

Ez legalább annyira hihető, mint hogy UFOnauták készítették őket!

***

Folyt.köv.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr19255121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye
süti beállítások módosítása