***

(Az alaptanulmány 1995-ben készült, az „Amiel” című esszé-naplómban; jelen publikálása előtt formáján kismértékben változtattam, és a végén kiegészítettem.)

***

Van olyan, aki egyszer csak felismeri, még fiatalon, hogy neki pl. a fizikalitás milyen jól megy, mindenben jól fejlődik, stb., és még ekkor elkereszteli magát ezzel, azonosul vele és nagyon magas fokra is kifejlesztheti. Általában ez az igazi élsport receptje, amit a tehetségkutatással néha meg is gyorsítanak, vagy „kitenyésztenek”. Ez sokszor magától alakul ki, teljesen észrevétlenül, előfordul azonban, hogy korán beleszövődik az értelem is, s így később már tudatos vonzódásként működik, nem pedig csak úgy, mint mindig jelenlevő lehetőség.

Ez egyfajta látásmód, sok profizmussal kapcsolatos szemlélet épült erre.

Éppen emiatt képzelik sokan, hogy igazán profi csupán egyvalamiben lehet valaki. Főleg azok mondják ezt, akik már elsajátítottak, vagy megpróbáltak elsajátítani egy bonyolult rendszert, ami általában nem kapcsolódik szorosan a megélhetésük (nyelv, művészeti ág, zene, akrobatika, stb.).

Ez azonban csak egy fajtája a profizmusnak!

Egy másik kategória egy nagyon sajátos polihisztor meghatározásra épül.

Korábban is az volt a véleményem, hogy ma is léteznek polihisztorok, holott ezt ma kedvelik elutasítani. Ehhez még az is hozzátenném, hogy régen is csupán olyan polihisztorok léteztek, amit ez a felfogás kifejez.

Ez pedig a HUMÁNUM POLIHISZTORA fogalma.

Ez nem a tárgyi tudást, annak teljes meglétét feltételezi egy emberben, hanem …

… A LEHETŐSÉGET BÁRMILYEN TÁRGYI VAGY

KÉPESSÉGBELI TUDÁS ELSAJÁTÍTÁSÁRA!

Tehát ez a szemlélet nem a tudás szempontjából, hanem a humánum szempontjából ítéli meg a polihisztorságot.

Nem MINDENTUDÓKRÓL, hanem mindent tudhatókról beszél.

Úgy képzelhető ez el, mint egy- és többsíkúság.

Aki egy bizonyos területen profi, az egy adott síkon (=tudásterületen) óriási területet képes belátni.

Aki több dologban profi, az képes átjutni egyik síkról a másikra. Mintha egyik emeletről a másikra vezető lépcsőről beszélnénk, és azt találnánk meg.

Nem egysíkú képességről, hanem egy komplex dologról szól tehát a humánus polihisztorság.

Kronológiailag különböznek egymástól.

Az egysíkú profizmus hamar nagyon magas szintet képes elérni, anélkül azonban, hogy ezzel humánumát gazdagította volna. A képesség előbb a maga alakjára formálja a személyiséget. Kívülről dolgozza meg a természet az embert. Ez az egysíkúság is elér(het)i egyszer azt a szintet, hogy a síkok között megtalálja az átlépés lehetőségét és felismerje az analógiákat. De ennek elég csekély a valószínűsége. Ennek ugyanis egyfajta gondolkozóképesség az alapja… mármint az analógiák megtalálásának. Nagy dolgokat alkothat, de humánusság nélkül (is akár).

A többsíkú profizmusban elsődleges a TÖBBSÍKÚSÁG megléte. Ennél pedig az a helyzet, hogy míg képes hamar az analógiákra, azért mégiscsak ez az alapfunkciója, s így magas szintű készségfejlődés nála nem jelentkezik hamar.

Mindkettő keresztezi a másik útját, és fogja is, ha teljesül ennek a legfontosabb feltétele:

… az állandó, mértékletes gyakorlás!

Következtetésünk tehát, hogy a többsíkúság feltételez egy ún. humánus polihisztorságot, ami képessé teszi a humánumot a szellemi, lelki, stb., dimenziók – kiterjedések – síkok közötti mozgásra, vagy ha erre nem is, hát az ezek közötti kommunikálásra igen. Most azonban nézzünk meg egy olyan gondolatot, ami pontosabbá teheti a képet.

Az egysíkúság profizmusa azon alapszik, hogy kitartóan képes koncentrálni egy adott tárgyra, folyamatra, cselekvésre stb.. Képes huzamosabb időn keresztül olyan intenzitással figyelni, hogy az információk végül is nagy variációssággal tódulhatnak/juthatnak az agyba, s ezáltal egyik a másikat erősítve vagy kiütve hamar a megfelelő helyre kerülhetnek. Az egysíkúságnál a szemlélet és befogadás-mód változik.

A többsíkú profizmusban azonban a többsíkúság nem feltételez kitartó koncentrációs készséget EGY ADOTT TÁRGYBAN. Viszonylag rövid ideig képes csak fenntartani a koncentráció magas fokát; gyorsan telítődik és lelkileg ezzel motiválatlanná válik. Azt, hogy mégis profizmussá fejlődhet, azzal éri el, hogy AZ ADOTT TÁRGYAT VÁLTOGATJA.

Úgy is fogalmazhatnánk ezt, mintha a többsíkúság egy szűrőrendszerekkel felszerelt MEGFELELŐ MÉRETŰ TARTÁLYOK HALMAZA lenne. Ha az egyiket csurig töltöttük, akkor várnunk kell, amíg az szépen, egyenletesen ár nem halad a szűrőrendszeren, és csak azután tölthetünk megint bele. Addig egy másikba töltünk (=mással foglalkozunk). Ezt talán úgy is értelmezhetjük, hogy mondjuk valaki a nyelvekre 30 percen át tud koncentrálni, a futballra 80 percig, stb., de addig nagy figyelemmel. Az ezidő alatt befolyt információk nagy tisztaságban maradnak meg a memóriában; ha véletlenül szükség van rájuk, akkor is nagy tisztasággal és pontosan merülnek fel. Az egysíkúság pedig – ezen analógiánál maradva – olyan, mint egy óriási, szinte feneketlen tartály, amely mindenféle információt befogad és azt mind a koncentráció tárgyához köti. Ami nem felel meg neki, azt nem raktározza. Nyitott edényekbe vezeti, ahol idővel elpárologhatnak. Továbbá – az egysíkúságot zavarja egy második tárgy a koncentrációban. A többsíkúságot nem, mert amíg regenerálódik a koncentrálóképessége, addig is van hová fordulnia.

A konklúzión az lehet, hogy vannak, akik kitartóan tudnak koncentrálni, és egy adott területen sok tudást szerezhetnek – amivel azonban nem feltétlenül fejlődik ennek az adott területnek a többi területhez való kapcsolási képessége … ők az egysíkú profik; míg vannak olyanok is, akik ugyanúgy tudnak koncentrálni, csak éppen sűrűn váltogatott ismeretanyaggal kapcsolatban – ezzel tárgyi tudásuk lassabban nő, de szélesebb spektrumban, és a különböző területek között hamarabb találnak kapcsolódási pontokat, vagyis egyre kreatívabbakká válnak … ők a többsíkú profik.

A közvélekedés általában az egysíkú profizmust tudja felismerni, mivel az könnyebben azonosítható – csak meg kell nézni az illető személy legfőbb ismereti területeit; továbbá maga az oktatási rendszer is ezen alapul, különösen a felsőoktatásban.

A többsíkú profizmus általában „megbújik” a hétköznapokban, és elsősorban az adott személy kiegyensúlyozottságának biztosítékaként létezik – ezt nehéz azonosítani, többek között azért is, mert az ilyen személyek általában nem kerülnek a rivaldafénybe, nem lesznek követendő példák, érdemeiket nem ismerik el hivatalosan.

***

A „polihisztor” meghatározása különböző forrásokban:

http://www.kislexikon.hu/polihisztor.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Polihisztor

http://www.idegen-szavak.hu/keres/polihisztor

***

Profizmusról lásd még a Pszichológia/Mentálhigiéne Rovat a BS-Studio –ban:

A kreativitás árnyékos oldalán - "A zseni átka" c. versem nyomán

Brain Storming - 2006.09.09 23:12

http://bsstudio.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=7408

Van, aki tudja, hogyan kell többet látni a világból a lángelmék fényénél, a többség azonban inkább csak melegedni akar mellette, de közben óvatlanul megégeti magát ...