(… ) az Arany Rózsakereszt (…) valóságtorzító módszerekkel eszközli ki egy ÖSSZERÓTARTÓ CSOPORT fenntartását, (…)  A TAGOKNAK A BIZTOS TUDÁS, A HATÁROZOTTSÁG, A CSOPORTOHOZ TARTOZÁS ÉRZÉSÉT(!!!) ADJÁK EL.

 


1996. XI. 19-én egy LECTORIUM ROSICRUCIANUM  (Arany Rózsakeresztes) előadáson vettem részt…

 

Részlet a „Lilac Notes” naplómból, melyet 1996, december 17-én, vasárnap nyitottam:

 

„Mivel már valamennyire „ismertem” a tant, így némileg fel voltam készülve azokra a fogalmakra, amikkel találkoztam.

Annakidején egyetlen este olvastam el a 12 bevezető levelüket és – éppúgy mint akkor – most sem értettem meg azt, amit hallottam. Igazából az előadás főtémáján majdnem elaludtam (ami érthető, hisz’ mostanában keveset alszom és eléggé feszített az időbeosztásom).

Most, akárcsak a 12 bevezető levél olvasásakor – inkább a rábeszélési motívumokat kerestem.(1)

Az előadás anyaga nem bővelkedett ilyenekben, a célja nem is ez lehetett, hanem – gondolom – az elkápráztatás.

 

A megérkezésemkor kb. 19:05-kor, amikor azt kérdeztem az ajtóban álló középkorú, alaposan kicsinosított hölgytől, hogy „Elkéstem?”, a válasz az volt: „Nem, pont Ön az, akire várunk!” – Ezzel rögtön bevezették a személyes légkört.

 

Az előadás alatt az előttem ülő 3 lány közül egy kb. 15 perc múlva felállt és elment, miután többször megkérdezte a mellette ülőket, hogy értik-e, amit az előadó mond. A többiek ingatták a fejüket.

 

Az előadás egyhangúságát azonban a kérdezés lehetőségének megadása izgalma váltotta fel.

 

Megvolt a kérdés a fejemben, de megint rám tört az a szívdobogás, mint mindig, amikor a mások előtt való beszéd elején ez rövid ideig fennáll nálam.(2) Ennek ellenére mégiscsak kérdeztem.

 

Legnagyobb csodálatomra sem a hanghordozásomat, sem gondolkodásomat nem zavarta a szívdobogásom. Azt hiszem ezzel az élménnyel nagyot léptem előre a közszereplés „elviselése” felé.

 

Mivel semmiféle feljegyzési alkalmatosságot nem vittem magammal, így most nem tudom felidézni sem a kérdéseket, sem a válaszokat. Sajnos csupán az élmények erősen szubjektív képe maradt meg a fejemben.

 

A leglényegesebb, amit tapasztaltam, az az volt, hogy mind a kérdések, mind a válaszok más fogalomkörben mozogtak.

 

Magyarán – aki kérdezett (én), az teljesen mást akart tudni, mint amire a válasz elhangzott attól, aki válaszolt.

 

Durván fogalmazva – én csupán a tan fogalmaira való visszavezetést hallottam ki a válaszból. A fő előadás tartalmát nem értették (?) a hallgatók, így értő kérdéseket nem is tudhattak feltenni. Az egész tan nem definiált fogalmai olyan homályosak, hogy bármilyen rájuk vonatkozó kérdésre lehet velük válaszolni. /A filozófiában és a logikában ismert tétel, hogy a semmiből bármi levezethető./ A kérdést az előadó átfogalmazta a saját fogalmaival, s ezután azokkal magyarázott. Tehát a kérdést saját fogalomkörében magyarázta, nem pedig a kérdés fogalomkörében. Bár ez így van rendjén.

 

„Mellébeszélés” – ez jutott az eszembe.

 

A másik, amit megfigyeltem, az az, hogy az előadásból sugárzott a határozottság. Mindenre tudott okot adni.

 

Valahol itt lehet a trükk.

 

Ha „két természetrend” létezését feltételezzük, amelyikből csak az egyiket érzékeljük és értjük, a másikat pedig nem, akkor a másikre mindent „ráfoghatunk”, amit nem értünk.

 

S most megint ott vagyunk, ahová régen(3) mindig kilyukadtam: a bizonyosságra törekvésnél! Ez a lényeg.

 

Én azt szűrtem le, hogy az emberek azért vonzódhatnak az „Arany Rózsakereszt” tanhoz, mertb annak a fogalmaival bármit meg tudnak magyarázni.

 

Viszont! Ezt csak a szervezeten belől értik meg és fogadják el – lévén a hétköznapokban nem létező fogalmakkal dolgoznak. Ha valaki ezt „kint” próbálná előadni, akkor a „kintiek” ezt nem értenék meg. Ez arra sarkalja a tagot, hogy minél többet legyen a csoporttal, hiszen ott teljes az egyetértés és a harmónia.

 

Az, hogy valaki előadásokat tart, az óriási dolog; azt tudja mindenki, akinek alkalma volt ilyesmire. Az ember beszél, a többiek hallgatják, és nem szólnak közbe. Kevesen utasítanának vissza egy ilyen lehetőséget.

 

Igen, az előadónak igaza lehet abban, hogy „a fogalomrendszer elsajátítása nem könnyű munka”. De ez határozottságot ad az embernek, és éppen ezért megérheti.

 

A tudományt változónak, ezért tökéletlennek ítélik – szemben az ő változatlan és egyetemes ismereteikkel. A „fejlődés” fogalmát azonban ők is használják.

 

És hogy ezek után mi a konklúzióm?

 

Feltevésem, és eddigi tapasztalatai szerint, az Arany Rózsakereszt szintén valóságtorzító módszerekkel eszközli ki egy ÖSSZERÓTARTÓ CSOPORT fenntartását, ugyanúgy, mint bármely szekta. Látszólag nem anyagi haszonra „mennek”, A TAGOKNAK A BIZTOS TUDÁS, A HATÁROZOTTSÁG, A CSOPORTOHOZ TARTOZÁS ÉRZÉSÉT(!!!) ADJÁK EL.

 

Sajnos a csoporthoz tartozás feltétele egy, a valóságot erősen torzító fogalomrendszer alkalmazása és elsajátítása, amely eltávolítja a hétköznapi környezetétől, és szinte beszívja a csoportba.”

 

 

***

Megjegyzések

(1)

Ekkor már túl voltam több rábeszéléssel és manipulációval foglalkozó irodalom áttanulmányozásán, jegyzetkészítésen, saját fejtegetések kidolgozásán.

(2)

Szokásos stressz reakció – szívdobogás, ami valósággal rángatja az ember mellkasát, szájszárazság, hirtelen kialakuló rekedtség, hangelcsuklás, stb. Az elmúlt 12 év során sokat változtam ezen a téren.

(3)

1996-ban már régen túl voltam az ún. inverz-Pálfordulásomon: lelkes, erősen és értően hinni akaróból ugyanolyan lelkesedés fűtött a szkepticizmus iránt, és a felvilágosítás mellett köteleztem el magam – ezt tükrözi a pedagógiához és humanizmushoz fűződő szenvedélyes ragaszkodásom, a valóságtorzításokra való figyelemfelhívás és a tapasztalatok értékelésének és átadásának fontossága a munkáimban. Ebben a „végső lökést” talán a KRSNA-tudatú hívők egyházának gyakori látogatása tette meg: első ex-nejem nem kapott vallásos nevelést, semmifélét, de a sorsa úgy hozta, hogy vonzódni kezdett az ilyesmikhez – többek között ezért is akartam hinni a magam fatalista módján. Lenyűgöző meggyőzöttséggel és meggyőzéssel beszéltek az előadásaikon. Még az akkori debreceni templomukban is voltunk egy hétvégét… talán a „boldog és vidám” szektaléttel való szembesülés térített el végleg a végletességektől.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Brain Storming  2008.07.06. 12:37 11 komment

Címkék: kritika tudomány vallás filozófia manipuláció meggyőzés arany teizmus valláskritika vitakultúra rózsakereszt

A bejegyzés trackback címe:

http://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr70555618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

GRÁLKERESŐ 2010.10.01. 00:36:43

Azt találtad, amit kerestél ;)

Mindenki azt találja, amit, és AHOGYAN (amilyen minőséggel) keres.

Itt lehet velük beszélgetni, nagyon jóhírű, rózsás társaság :) Felkészült, elmélyült belső-vallásos emberek. Tisztaszívű gnosztikusok:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9112017&la=103835218

tomtyi 2011.05.19. 22:20:21

Üdv!
Látom pörög a blog! :P
Azt ugyan hadd kérdezzem már meg, hogy elgondolkodtál-e azon, mi vezethetett el téged 12 év után addig, hogy megírd ezt a cikket?
Milyen esélye van, hogy olyan körülmények között, mint te magad írtad, mikor alig maradt meg akkor is valami (fáradtság, értetlenség az ismeretlen gondolatrendszer nem kevésbé ismeretlen fogalmai világában), igazán csak némi érzés, szóval hogy milyen esélye van - szerinted - bármiféle értékelhető véleményt alkotnod?
Vagy inkább az lehet, hogy a "lelkesedés fűtött a szkepticizmus" okán másfajta, de ugyan úgy előre gyártott sablonokba próbálod belesajtolni az általad tapasztalni vélt történéseket, csak azt ítélve valóságosnak, ami még belefért a dobozba. Ami nem fért bele, arról meg elegánsan tudomást sem veszel.
Ilyesfajta "kritikával" - bármiről írtad volna - csak magadról mondtál bármit is.
Üdv
T

Brain Storming 2011.05.19. 22:59:24

@tomtyi: Sztem leírtam a cikkben, amire kíváncsi voltál - és a megjegyzést a cikk végén a publikáláskor írtam bele.

Látom, tévedésben vagy - az akkori értékelési szempontjaim ma sem mások, mint akkor: magasabb szintről értékelem ezeket a gondolatrendszereket és a ezeknek a szervezeteknek a megjelenésmódjait, mint amilyenen ezek működnek. A valóságtorzító módszerek és a vélemény-manipulációs eljárások ezeknél a társaságoknál nagyon hasonlóan működnek.

... No, és szted mit "mondtam magamról"?

tomtyi 2011.05.20. 08:46:00

Az időt benéztem.
Ezzel együtt is fenntartom a véleményemet. Már csak olyan apróságokból kiindulva, hogy mi is lenne az a valóság, aminek torzító módszereit alkalmazhatná egy ilyen szervezet. Mondjuk nem jobban, csak annyira, mint bárki, bármi más a Földön. Egy egyszerű tesztnél kiderül, hogy ugyan arra az eseményre nemhogy két ember nem emlékszik ugyan úgy, de kis idő elteltével ugyan az az ember is egész másképp emlékszik. A valóságtorzítás az egyik legfőbb meghatározó tulajdonsága pl. az emlékezetnek.
De mihez képest is kellene nem "valóságtorzító" módon beszélni, gondolkozni? A te valóságodhoz képest? Vagy azt állítanád, hogy van egy objektív, mindenki számára ugyan úgy megjelenő valóság? Utóbbit nem hiheted!
A következtetéseidet igen kevés tapasztalatból, viszont igen nagymértékű prekoncepcióval gyártottad. Ezzel semmi baj, mindenki így csinálja. Csak ne hidd, hogy ha te teszed, az objektív, helyes, egyedül üdvözítő, ha más, akkor meg szektás, stb.
Magasabb szintről nem értékeled. Egy kivonat csomagot gyártottál magadnak, és minden új tapasztalatot ehhez mérsz.
Ezt írod:
"A valóságtorzító módszerek és a vélemény-manipulációs eljárások ezeknél a társaságoknál nagyon hasonlóan működnek."
Szerinted az előadók mi módon vannak válogatva, képezve? Vannak-e egyáltalán? Milyen sablonok alapján adnak válaszokat? (Mert mint írod, a saját szája ízére alakította a kérdést, és "a válaszok más fogalomkörben mozogtak".)
A kérdés akkor így fogalmazódik át: mi vett rá arra, hogy 12 évvel az esemény megtörténte után foglalkozz ezzel a kérdéssel? Avagy 12 évnyi emésztés után hozd nyilvánosságra a véleményedet?
Üdv
T

tomtyi 2011.05.23. 08:00:30

(Mivel rettentő hosszú, és igazából csak szócséplésnek tűnik, egyelőre csak) beleolvastam az Isten teszt linkbe és a hozzá tartozókba. Szerintem igen jó megközelítés az "Általános Isten definíciója - 2. fejlesztett verzió" bejegyzéshez tartozó második hozzászólás. Különösen Ateista utolsó előtti hozzászólása, ebből is az első mondat:
"Valóban, és ott az is kiderült, miért „életképes” mégis, illetve miért nem zavarja az „istenhit köreit” az ateista világkép és fordítva."

Kicsit kitérve a logikára:
az a baj, hogy az arisztotelészi kétértékű (vagy az arra felépült) logikát használjuk csak, ezzel máris rengeteg létező jelenséget kizárva vizsgálódásaink köréből. Mi van a többértékű logikákkal?

tomtyi 2011.05.26. 01:00:23

Elmaradnak a válaszok?

tomtyi 2011.05.30. 03:47:44

Én kérek bocsánatot! Megnéztem a bsstudio.virtus.hu "oldalt". Kicsit bővebb a kép. Nem várok választ sem erre, sem a korábbi véleményeimre.

komplikato 2012.03.11. 01:08:06

"Ha „két természetrend” létezését feltételezzük, amelyikből csak az egyiket érzékeljük és értjük, a másikat pedig nem, akkor a másikre mindent „ráfoghatunk”, amit nem értünk.

S most megint ott vagyunk, ahová régen(3) mindig kilyukadtam: a bizonyosságra törekvésnél! Ez a lényeg"

Eme két mondat teljesen és tökéletesen üti egymást. Miért egy zsenge bevezető levélsorozat után mentél előadásra? Én anno 17 évesen egy hangot nem értettem az előadásból, kellett 20 évnyi olvasgatás (igaz nem intenzív) sokfelé, hogy halvány lila fogalmam legyen bármiről. Aztán nézzük csak ez ugye egy keresztény ezo részleg, azt állítod a fogalmaik nem működnének máshol. Érdekes módon kicsit belepislogva pl. Buddhista ezo anyagokba, vagy teszem azt Kabbalába nem hinném ezt gondolnád.
ja és egész mondani való lényege, hogy valós megtapasztalás nélkül az összes fura és ismeretlen kifejezés az is marad. Egy előadást meghallgatni ilyesmiről meg sok minden, csak nem tapasztalat.

Brain Storming 2012.03.11. 12:37:02

Akkor talán úgy kellett volna hirdetniük az előadást, h "Azoknak, akik legalább 20 éve olvasgatják az írásainkat", nem?

Kifejthetnéd (bővebben), h a fenti két mondat miért üti egymást.

Rózsaszín Lódenkabát 2012.12.20. 00:06:17

Úgy gondoltam, hozzászólok, mivel úgy érzem, jól ismerem a rózsakeresztes társaságot és az általuk közvetített filozófiát (bár hozzáteszem nem vagyok tag és amit írok szintén saját vélemény).
A probléma először is ott kezdődik, hogy bár biztos jó tapasztalat volt számodra részt venni egy ilyen előadáson, de bizony ez nem neked szólt.
Aki bizonyos szinten már "kész" a belső út megkezdéséhez, intellektuálisan (már sokat olvasott ezotérikus, gnosztikus témában), illetve "más módon" is kész, úgymond, már "keresi" a hozzá hasonlókat, az hidd el, értette amiről ott szó volt - sajnos többnyire a társaság 1%-a, de ez nem is a nagy néptömegnek szól. Az ilyen előadás 100-ból 1 embernek szól, sajnos ez benne van a pakliban.
Az hogy a rózsakeresztesek valami hülye csoportegységet építenének ilyen olyan pszichológiai módszerekkel - ez egyértelműen egy teljesen kívülálló ember véleménye, aki még csak az egész dolog felszínét sem sikerül átlátnia, nemhogy a belsőt feltérképezné.
Igazából kétfajta embernek nagyon nehéz megérteni a lényeget és az útra lépnie: aki túl buta, vagy aki túlművelte magát.
Én ezt a két végletet "GáspárGyőző" és "VágóIstván" típusnak hívom.
Az előbbi ésszel sem fogja fel hogy mit is akar a rózsakeresztes, az utóbbival meg az a baj, hogy annyira túlműveli magát, teletömi magát lexikális tudással, úgymond annyira "öntelt" lesz, hogy úgy gondolja, neki, saját magának már van annyi sütnivalója hogy az egész világot képes intellektuálisan felfogni és megérteni. Az ilyen típusú embert már nem lehet megérinteni, mivel (szerinte) már jól ismer minden ideológiát, jól ismer minden "rábeszélő trükköt", minden átverés ellen felvértezi magát (hiszen ő már nagyon okos)minden új információt egy magában már megismert séma szerint rendez.... és ezzel sokszor élete nagy lehetőségeit szalasztja el, vagy csinál orbitális ostobaságokat.
Az egyik legnagyobb szellemi méreg, amikor túlkombinálunk dolgokat, túlokoskodunk valamit és egy felületes ismerkedés (néhány tájékoztató levél elolvasása és egy előadás meghallgatása után) vagyunk annyira önteltek, hogy levonjuk a konklúziót - ez ugyanaz a szar mint a többi, hiszen lám a módszerek ugyanazok.
Egy valamit ne felejts el: ha valaki valami fontosat akar neked mondani, az esetleg ugyanúgy csönget az ajtódon, mint a késes cigány, jehovás agresszor vagy a villanyszámlás. Neked kell felismerned ki áll előtted és mit akar mondani, mielőtt rávágnád az ajtót.
Azt, hogy a rózsakeresztes társaság szekta lenne, már csak azért is utasítom el, mert egyrészt nem vallásgyakorlásról van szó hétköznapi értelmében, másrészt a szekta szónak manapság pejoratív értelme van, ennek a társaságnak a működésében pedig nincs semmi olyan momentum, ami miatt szektának lehetne minősíteni.
Ilyen szempontból talán a bárgyú és galamblelkű filozofáló társaság jobban illik rá. Persze a mélyben ettől több van, de ezt nem kötik senki orrára, legalábbis a kezdetekben.

Ez a dolog még nem neked való - egyelőre.

Lantos Éva 2017.04.02. 01:51:10

@GRÁLKERESŐ: Hát pedig ŐK nem mással foglalkoznak, mint (tudvalévő, hogy a 3 Dben minden rezgés, az anyag, a lélek, a szellem, különböző frekvenciákon rezeg, így az öntudat, az értelem, a tudat is meghatározott rezgésszámon rezeg) a tudat rezgésszámának feljebb emelésével, általunk, hétköznapi emberek számára nem ismert kozmikus energiákat használva. Tehát nem az a fontos, hogy mi a SZÖVEGÜK, mi a TE SZÖVEGED, véleményed, hanem az energia megkapása, mit megkaptál, mikor közölték veled: "Éppen Önre vártunk" a 3D-ben nincsenek VÉLETLENEK, minden velünk történő dolog sorsszerűen meghatározott, tehát minden "ember", azaz lélek, emberi testben megjelenő lélek, az öntudat által irányítva van. Az igazság akkor is igazság marad, ha nem fogadod el. Pussz: Éva