Kiegészítés: az Öreg Izomagár kerék-páros (és páratlan) számai – avagy: 38/38/38/38…

… Történt egyszer, hogy az Öreg Izomagár már hazafelé készülődött, de még az utolsó tiszteletkörét igyekezett letudni, amikor észrevette, hogy bizony húzónyúlnak nézik! A serényen pedálozó figura egy időre eltűnt az utat szegélyező fák és bokrok mögött, de amikor ismét egymás látóterébe kerültek, akkor az üldöző egyértelműsítette a szándékát: egyenesen az Izomagár után kanyarodott.  Az Izomagár nem lepődött meg túlságosan, hiszen azon a körpályán, ahol rendszeresen ő is jelen volt, mindenkinek ez volt a szokása: ha előtted van valaki, üldözőbe veszed, ha mögötted van valaki, menekülsz előle. Íratlan szabály volt ez talán, mivel aki ott megjelent, az azért kereste a helyet, hogy megmérettessen. Aki az állóképességét akarta fejleszteni, az nem vágyott egy kietlen és aránylag rövid pályán róni a köröket tucatszám, hanem nekivágott az országútnak. Az Öreg Izomagár is elsősorban „kergetőzni” járt erre a pályára. És most meg is kapta – a nyomába eredtek.

A korábbi napokban eléggé lazítóak voltak a lábainak (csak előző nap tett meg velük egy gyors 50 km-es távot), így arra gondolt, hogy egyszerre két legyet üt egy csapással: leméri egy körét (ami 5.8 km volt), és alaposan megdolgoztatja az üldözőjét is. A nekilódulás szakasza éppen szembeszéllel bélelt volt, így mérsékelten erős tempót diktált magának, miközben folyamatosan figyelte a sebességmérőjét: az járt a fejében, hogy ha az üldözője 34 km/h-s tempó fölé megy, akkor talán a közelébe kerülhet, de alaposan kimerülhet, amíg a hátszeles szakaszoz ér. A pofaszél azonban mindig többet hátráltat, mint amennyit hátszélként segít, így az ellenszeles tempó mérséklése a hátszél jobb kihasználását is jelenti.

Az üldözőt azonban úgy tűnt, hogy nagyon is megfogta a szembeszél, ami a „hivatásos tekergőknél” nem ritka eset, hiszen elsősorban a bojban élvezett szélárnyékra és az időnkénti, és rövid kitörésekhez vannak szokva. Nem úgy az Izomagár, aki az országúton töltött élete javarészében egyedül tekert, így sokkal jobban ismerte a szeleket és hogy hogyan kell hozzájuk igazodva a legjobban kihasználni a meglévő kondíciót.

Az üldöző tehát eltűnt mögüle, de az Izomagár ezt nem is bánta: jó lendületet adott neki a nehezebb szakaszon. A kört azonban bosszúsan fejezte be, mivel kiderült, hogy nem indította el a stoppert!

A megszerzett lendülettel kezdte végighajtani a következő kört, és ennek a ¾-énél ismét megpillantotta a korábbi üldözőjét, ezúttal húzónyúl helyzetben! Az Öreg Izomagárnak több se kellett: ismét üldözésbe és mérésbe kezdett.

A hajsza első szakasza egy hármas kanyarral kezdődött. A legtöbb kerekes ilyenkor igyekszik minél kisebb ívben kanyarodni, az Izomagár taktikája azonban itt is más volt: ő ilyenkor mindig kisorolt a külső ívre, hogy a lehető legnagyobb és leglaposabb íven tudja végigvinni a kanyart. Tudatos és egyénreszabott módszer volt ez: ő maga nem volt fürgelábú kerékpáros, és sem a fékeiben, sem pedig a gumija tapadásában nem bízott annyira, hogy kis sugárban kanyarodjon. A váltója is nehézkesen működött, így az alapállása az volt, hogy lehetőleg változatlan, és minél nagyobb sebességgel tudjon kanyarodni. A módszer egyedüli hátulütője az volt csak, hogy túl sok hely kellett hozzá. Jelen esetben azonban minden kerekező kellő távolságban volt, így kényelmesen használhatta a jól bevált koreográfiát.

Maga az üldözés ezután már nem tartott sokáig – az Izomagár alig egy kilométeren belül utolérte a nyulat. Kb. 15-20 méternyire maradt le mögötte – sosem állt be senki mögé „vonatozni”: ha valakit utolért, rendszerint kiállt mögüle, és úgy előzte meg… ha tudta. Most is ezt tette, a dolog azonban bonyolultabb stratégiát igényelt: alig 200 méterre derékszögű jobbkanyar következett. Az a kanyar, ahol a jelenlegi húzónyúl üldözőbe vette az Izomagárt. Úgy tűnt, hogy az Izomagár most a maga taktikája áldozatává vált: a húzónyúl a belső sávban, ő maga a külsőben, és jobbkanyar következett. Egy 36 km/h-val haladó kerékpár 10m-t tesz meg másodpercenként, így nem vághat be közvetlenül előtte, mert vagy összeütköznek, vagy leszorítja az útról, vagy a másik kényszerül olyan fékezésre, aminek bukás lehet csak a vége. Ők ketten azonban jóval gyorsabban száguldottak, úgy 40 körül. Az Izomagár beleerősített egy csöppet, majd jó érzékkel ütemezve vette be a kanyart, a periferikus látómezejében folyamatosan szemmel tartva a nyulat, nehogy túl közel kerüljenek egymáshoz. (A kerékpáros versenyek tömegbalesetei rendszerint a sprint-szakaszoknál, a befutókban és a bojban bevett kanyarokban történnek!)

Az Öreg Izomagár tehát megette a húzónyulat… legalábbis így gondolhatná bárki! Az előzés azonban korántsem jelenti egy „fogócska” végét! Az üldöző ugyan jobb helyzetben van az üldözöttnél, mivel a folyamatosan szemmel tartott húzónyúl mindig „lelkesítőbb mentális dopping”, mint a sarkunkban lévő „ragadozó”. Akár a természet „ragadozó-áldozat” játszmájában: a ragadozót pusztán az éhsége hajtja, és maga döntheti el, hogy meddig üldözi a prédát; míg a préda nem döntheti el szabadon, hogy meddig menekül a ragadozó elől – ő az életéért fut, míg a másik csak a jóllakásáért. Mindez szimbolikusan ugyanígy zajlik egy ilyen párharcban is. Az üldöző könnyen kihasználhatja az üldözött sebességingadozását, és egy megtorpanáskor beleerősítve könnyedén lehagyhatja. Ekkor azonban ő maga kerül üldözött pozícióba, és az üldözésbe fektetett energia hirtelen üthet vissza: a megszerzett első helyet mindig nehezebb megtartani, mint megszerezni! Azután, hogy az előzésben lévő kerekező a sikerélménytől még egy rövid ideig lendületben tudja tartani magát, és a leelőzött kissé megtorpan magától a leelőzöttség tudatától, az új felállás gyorsan átveszi az irányító szerepet. Ebben a játékban csak a teljesen azonos kondícióban lévő felek egyenrangúak. Az ilyen helyzetekben az éppen leelőzött fél általában azonnal felzárkózik a másik mögé, és a szélárnyékában haladva könnyen erőt gyűjthet egy „visszavágó rohamhoz”.

Jelen esetben úgy tűnt azonban, hogy az Öreg Izomagár „megette a húzónyulat” – a leelőzött kerekes nem tudott felzárkózni, és szép lassan leszakadt…

Az Öreg Izomagár az üldözés közben lemért köröket is aránylag jó idővel futotta: az első 5800m-t 9:48.46 alatt teljesítette, ami 9.856 m/s, vagyis 35.482 km/h-ás átlagsebességet jelentett. A második 5800 méter ideje 9:51.86 lett, ami 9.799 m/s, vagyis 35.278 km/h lett. A második kör mindössze kb. 0.6%-kal maradt el az elsőtől. Az első az üldözés miatt volt erősebb, míg a második azért lehetett gyengébb, mert a húzónyúl nem tudott felzárkózni, és az Izomagár a maga tempójában is előnyt verhetett rá.

A fenti egy rövidke epizódja volt csupán az idei szezonnak, ami még nem ért véget. A 2011-es év 38 alkalmával 2264 km-t sikerült megtenni 75 óra 23 perc alatt a szokásos 30 km/h-ás össz-átlagsebességgel. A tavalyi évben mindössze 33 alkalommal tudott nekiiramodni az országútnak, és az akkor teljesített 1686 km-t 54 óra 15 perc alatt tette meg, 31 km/h-ás össz-átlaggal – 2010-ben már szeptemberben 5-én befejezte a szezont a fájó térde miatt.

A 2003-as „feltámadás” után

2004-ben 2360 km / 88 óra 30 percet,

2005-ben 3400 km / 110 órát

2006-ban 1590 km / 51 óra 30 percet sikerült teljesítenie,

2007-ben azután őt is elsodorta a pénzügyi világ-, és az ennek következtében beálló magánéleti válsága.

A 2011-es év azonban bevezetőjévé válhat a „nagy visszatérésnek”, legalábbis, ami a kerékpározással kapcsolatos terveit illeti. Igaz, hogy mindeddig még csak a felét sikerült elérnie a 2 x 5 km-en 38 km/h-ás átlagnak, ami a 38. életév „tiszteletbeli” teljesítménycélja volt, de a jövő ennél sokkal nagyobb szabású lehetőségeket rejt magában... Sokkal nagyobbak, mint pl. az idei év legforróbb napján, 38 fokban és gyors tempóban megtett 100 km… De ezekről majd egy év múlva lesz érdemes olvasni…

Folyt. köv.