BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye

2011. november 25. 00:52 - Brain Storming

Visszavonulási PR-javaslatok Matolcsy Györgynek – (nyílt levél, vagy amit akartok…)

Rajzoló: BRAIN STORMING

Tisztelt Miniszter Úr!

Ismeretlenül írok Önnek, és megoldási tippeket adok Önnek egy olyan problémára, amelyről Ön is tud, a felettese is tud, a beosztottai is, sőt – az egész ország tud. A probléma megoldása teljesen nyilvánvaló, vagyis a MI mindenki előtt világos, a HOGYAN azonban súlyos fejtörtét okozhat, és feltételezem, hogy mindezidáig azért nem történt meg, mert erre a HOGYAN-ra még nem találtak megoldást. Az említett probléma az ország gazdasági hitelességének javítása az Ön lemondásával, ám az Ön személy szerinti arculatvesztése nélkül.
Igyekszem nem hosszasan fejtegetni, miért vált mindez szükségszerűvé – elfogadom a tényt, amit gondolom már Ön is elfogadott. Azt azonban meg kell említenem, hogy erősen ellenzéki beállítottságú vagyok, így nyugodtan vádolhat elfogultsággal. Azt is meg kell vallanom emellett, hogy jómagam nem Önt tartom a jelenlegi gazdasági helyzet okozójának, sőt – következetesen nyugodt hangvétele még szimpatikus is. Számomra olyan kommunikátor benyomását kelti, aki valószínűleg igen népszerű előadó lehetne bármilyen témakörben; és biztos vagyok benne, hogy sokan szívesen is hallgatják, amikor érvel, magyaráz, vagy kifejti az álláspontját. Két évtizede gyakorló pedagógusként meggyőződéssel állíthatom, hogy Ön jó előadó. És ezért írom Önnek ezt a levelet.
Éppen azért, mert Önt érdemtelenül hurcolják meg, állítanák pellengérre, sértegetik, és még sorolhatnám. Érdemtelenül lett rossz híre az egész országban és egész Európában. Érdemtelenül tulajdonítanak Önnek olyan negatívumokat, amelyek valószínűleg az ezutáni pályafutását majd beárnyékolják.
Gondolom mindezt amiatt, mert napnál is világosabb, hogy egy olyan pártszervezetben, mint amilyen a Fidesz, Ön nem kaphatna szabad kezet. Egy olyan pártszervezetben, melynek a vezetője egyes kultúrpolitikai kérdésekbe is közvetlenül beleszól (másokban pedig látványosan hallgat); melynek vezetője megsemmisítő harcot folytat egykori legyőzője ellen, és személyesen harcol az EU Parlamentben egy olyan médiatörvényért, mely az egész ország megítélését éppen a soros elnökség idején teljesen beárnyékolta… és még hosszasan sorolhatnám: egy ilyen pártszervezetben egy olyan fontos poszt betöltője, akin az egész ország sorsa és a teljes közhangulat áll vagy bukik, nem kaphat szabad kezet. Gyermetegen naiv minden nyilatkozat, mely a mai magyar gazdasági helyzetért Önt teszi felelőssé, így naivak a „matolcsizmust” és a „wudu-gazdaságpolitikát” szajkózók is. Naivan azt feltételezik, hogy Ön bármit tehetne a főnöke legalább hallgatólagos beleegyezése nélkül. Mindemellett természetesen lehet, hogy én magam vagyok naiv, ám meggyőződésem, hogy Ön pusztán egy feláldozható bábú Orbán Viktor sakktábláján, ahol ő maga az önmaga által kikiáltott sakknagymester, és mindenki, aki mögötte áll, csak kibic lehet, mint ahogyan a tábláján lévő bábúk is. A hasonlatot tovább víve – valójában Ő az, aki lép, ám az egész országgal együtt az Ön bőrét viszi a vásárra.
Mindezek után kétségtelen, hogy a főnöke helyett Ön lesz az, aki majdan „elviszi a balhét”. Sokan hiszik azt, hogy az, aki Ön után következik majd, az más irányban fog tovább dolgozni, de sejthető, hogy ennek nincs sok esélye – az Ön utódja is ugyanazon a kényszerpályán fog/lesz kénytelen sodródni, amin Ön is tette eddig.
Nem posztom megítélni, hogy Ön milyen gazdasági szakember – sokan nevették ki Önt, amikor a saját magánnyugdíjpénztári tagságáról beszélt… és tette ezt a magyar férfitársadalom zöme úgy, hogy ők maguk is ugyanígy léptek be, akárcsak Ön. Úgy gondolom Ön azért került oda, ahol most van (még), mert megfelelt egy olyan vezető számára, mint Orbán Viktor – azonban, ha Ön olyan szakember, aki megfelel Orbán Viktornak, akkor ebből is az következik, hogy természetesen nem lehet(ett) szabad keze az Önnek tulajdonított döntésekben. Gazdasági miniszterként természetesen az Ön posztja bejelenteni a gazdasági lépéseket – de teljesen manipulatív az Ö főnökétől az, hogy sok esetben úgy nyilatkozik ezekről a lépésekről, aki mintegy megvédi az Ön által bejelentetteket, mintegy „kiállva Ön mellet”, mintha csak ő helyeselné az Ön elképzeléseit. Holott minden bizonnyal fordított lehet a helyzet. Nincs ugyanis az a miniszterelnök, aki akkor is ragaszkodna egy miniszteréhez, akinek a bejelentései sokszor okoznak közfelháborodást idehaza és az EU-ban egyaránt, sőt – még a saját padsoraikban is.
Annakidején Rodolfó azt írta az egyik bűvészkönyvében, hogy a jó bűvésznek fel kell készülnie arra, hogy ha nem sikerül a trükk, akkor ki kell találnia, hogyan mentse meg az előadást – akár egy humoros csattanóval, akár a trükk megismétlésével, akár egy másik trükk bemutatásával. Rátérnék most a bevezetőmben írt „arculatvesztés nélküli lemondás” problematikájára. Sértőnek tűnhet az Ön számára, ha azt tanácsolom, hogy nézze meg a sikeres szélhámosok módszereit, de kérem, ne értsen félre – mint említettem, nem tartom Önt felelősnek a jelenlegi helyzetért. Sajnos a cél szentesíti az eszközt, és egy globálisabban és egy mélyebb erkölcsiség alapján nem álnokság és bűn a csalárd módszereket felhasználni azokkal szemben, akik maguk is csalárd eszközökkel élnek. Jelen esetben persze Ön nem játssza ki a főnökét, hanem pusztán megmenti a személyes tartását, ha úgy tetszik: a becsületét.
Javaslataim a következők.

1.___ Ön abban a „szerencsés” helyzetben van, hogy Ön fölött egyetlen ember önkénye uralkodik – a Miniszterelnöké. Ha Ön véget akarna vetni annak a negatív kampánynak, ami az Ön személye ellen szól, és ezt a lemondásával akarná megtenni, a leghatékonyabban úgy „terelheti el” az ön személyéről a figyelmet, hogy „színt vall”: feltárja a nyilvánosság azokat a tárgyalásokat, megbeszéléseket, esetleg hangfelvételeket, amelyek alapján Ön a gazdasági bejelentéseket tette. Ezzel az Ön személyes felelőssége erősen csökkenne, és az indulatok nem Önre, végrehajtóra, hanem az Önt irányító Miniszterelnökre helyeződnének át. Még „fel is magasztalódna”, mivel eddig ilyet nem nagyon tettek.

2.___ Hivatkozhat a maga vagy családtagja egészségi állapotára, mint ahogyan az első kormányszóvivőjük, Nagy Anna tette. Ebben az esetben nem a gazdasági miniszterként való kudarcát hangsúlyoznák ki, hanem az emberi oldalát, és részvéttel gondolnának Önre, nem pedig bosszús indulatokkal.

3.___ Hivatkozhat „lelkiismereti okokra”, ahhoz hasonlóan, ahogyan annakidején Bokros Lajos is lemondott. Hivatkozhat mellékesen a társadalmi támogatottság hiányára, stb. Ebben az esetben az a legjobb módszer, ha minél szűkszavúbban nyilatkozik, esetleg azzal hárítja el a megkereséseket, hogy a titokvédelemre, személyiségi jogokra hivatkozik, esetleg megjelöl egy leendő választások utáni időpontot a teljes tényfeltárásra. Ebben az esetben az Öntől megszokott makacs, ám nyugodt hangvételű következetességre kell csak támaszkodnia.

4.___ Ha már kellő számú kormánypárti politikus is kritikával illette Önt, hivatkozhat a párton belőli konfliktusokra, akár úgy, hogy Ön személyesen kéri a leváltását.

5.___ Az előbbihez hasonló, arculatvesztés nélküli visszavonulási lehetőség a fenyegetettségre való hivatkozás: igaz, ez már a hatóságok félrevezetését sem nélkülözheti, fenyegető levelekre, esetleg az otthona ellen való támadásokra (vagy pusztán csak azok nyomaira) való utalással; vagy a családtagok fenyegetettségére való hivatkozással. Ezt általában nem az illető politikus szokta bejelenteni, ami által tovább nő a hitelessége: aki fenyegetettnek érzi magát, az nem szokott nyilvánosan mutatkozni. Feltételezem, hogy az internet világában sokféle módja lehet a lenyomozhatatlan, és a médiában közzétehető fenyegető film- vagy hangfelvételek készítésének és célba juttatásának is.

6.___ Minden bizonnyal Ön az egyik olyan kormánytag, aki sok mindent tudhat a kormánytagok „viselt dolgairól”. Amennyiben már a visszavonulást fontolgatja, ezekből „szemezgethet”, és a lemondó nyilatkozatát követően ezekből, akár közvetett úton is, a sajtó elé tárhat „szaftos” adatokat, titkos ülések jegyzőkönyveit, vagy a nyilvánosság előtt teljesen a magánéletitől eltérő módon megnyilvánuló politikusok magánéleti epizódjait. Mindez erősen csökkentheti az Ön amúgy is egyértelműnek vehető lépésének kellemetlen visszhangjait. A közvéleményt teljesen félreviheti a politikusok magánéleti botrányai, és ezeknek az oltárán szívesen feláldozzák a komolyabb és súlyosabb lépések utáni érdeklődést.

Mindezek természetesen tisztességtelen eszközök, de az is tisztességtelen, hogy egy nyilvánvalóan diktatórikus gondolatvilággal rendelkező vezető olyan mértékben tegyen ki valakit közutálatnak, mint ahogyan Önnel is tette. Azonban bármely módon is vonul vissza a jelenlegi posztjáról, minden bizonnyal nem kell sokáig kitennie magát a vádaskodó elmarasztalásoknak, mivel a politikában az aktuálpolitika mindig is maga alá gyűri a korábbi politikai szereplők személyével foglalkozó híradásokat.

Mint a bevezetőmben jeleztem, erősen ellenzéki beállítódású vagyok, így megértem, ha semmiben nem ért velem egyet. Ebben az esetben kérem, tekintse semmisnek a levelem.

Maradok Tisztelettel.

Egy magyar állampolgár, 2011. 11. 24-én.
 

Címkék: politika
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr803409831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye
süti beállítások módosítása