Alapvető tanuláspszichológiai tény, hogy az az ismeret válik alkalmazható tudássá, amit a tanuló a saját élete szerves részévé tud tenni, azt a saját életéhez tudja kötni (Lásd. BS:GPSV).



/Részlet a "Tanulóraszabott Technikatörténeti Kutatómunka"(2006) című dolgozatomból/


Alapvető tanuláspszichológiai ténynek tekinthető, hogy AZ AZ ISMERET VÁLIK ALKALMAZHATÓ TUDÁSSÁ, AMIT A TANULÓ A SAJÁT ÉLETE SZERVES RÉSZÉVÉ TUD TENNI, AZT A SAJÁT ÉLETÉHEZ TUDJA KÖTNI (Lásd. BS: GPSV). A dolgozatban bemutatott feladatcsoport ezt demonstrálja – a személytelennek tűnő ismereteket hogyan lehet olyan módon kezelni, hogy a diák azokat összefüggésbe tudja hozni saját életével és így azokat tartósan meg tudja jegyezni.

A tanulóközpontúság legtisztább értelmezése a MAGÁNTANÍTÁS, ami mindig is virágzott és az egyetlen hatékony formának tekintették már a görög iskolarendszer megalapítása óta. Egészen a tankötelezettség általános elterjedéséig a kiváltságosok privilégiumának számított a beiskolázás, a tanulmányok folytatásának lehetősége, míg a tanulás kötelezettségé válása után a magántanulás kiváltságosságának fénye kissé megfakult. Lappangva ugyan, de továbbra is működött, és ismét erőre kapott, amikor már a közoktatás is olyan szintet ért el, ami lehetővé tette az általános keretek között szinte mindenkinek előbbre jutást.
A tiszta magánoktatás hatékonyságának (ami sokszor törvényszerűen alakult úgy, hogy több oktatót is kipróbáltak egy-egy diákkal a szülők, vagy a mecénások, míg megtalálva a megfelelőt, maximális hatékonysággal folyhatott a munka) és a csoportos közoktatásban a hatékonyságra való törekvésnek a dimenzióján találkozott össze a két terület, és ennek kereszteződése nyomán alakult ki a csoportban folytatható tanulóra szabott munka, vagyis a tanulóközpontúság elképzelése és gyakorlata.

A tanulóközpontúságot azonban sokszor nagyon különbözőképpen értelmezik.

Többnyire azt értik alatta, hogy a tanulócsoportok egyéni képességeiknek, hajlamaiknak, felfogóképességeiknek és személyiségüknek megfelelő módon és formában kapjanak feladatot és nevelést.
Elemi szintre leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk, hogy a cél a
„Hogyan jó a diákoknak?”
kérdést minél hatékonyabban tudjuk megválaszolni.

A szigorúbban értelmezett tanulóközpontúság azonban hatékony formájában úgy módosítja a kérdést, hogy
„Hogyan jó az egyes diáknak - még csoportos munka esetén is?”!

A fogalom tehát a jelenlegi oktatáspolitika és szervezettség mellett azt kívánja meg, hogy csoportszinten lehessen megvalósítani azt a hatékonyságot, amit általában csak a tiszta magántanításban vélnek megvalósíthatónak. Általános keretek között mindez persze megvalósulhat, de csak akkor, ha a tanár elegendő időt tölt a diákcsoporttal ahhoz, hogy tüzetesebben megismerhesse a diákok olyan tulajdonságait is, hogy a sokszor erősen heterogén csoportban is megfelelő ritmussal és módon képes a munkát úgy megszervezni, hogy a diákok a munkát a magukénak érezzék, élvezettel hajtsák végre, és annak tekintsék, ami eredendően a rendeltetése lenne: önnön fejlődésük realizálásaként.

Többnyire azonban ez nem valósítható meg, csupán alsó tagozatban, hiszen ott elegendő időt töltenek a tanárok a diákokkal, a diákok még nyíltak és nem terhelik őket olyan stresszek, amik a felső tagozat életkori sajátosságai között már megjelennek, és amik gátolják az önfeledt egyéni belemerülést a feladatokba. Ha azonban ez az egyéni feloldódás nem történik meg, akkor ez erősen rontja a teljesítményt. A csoportmunka (és ez minden osztályszintű, de még csoportszinten történő órán is így van) éppen személytelenségével vált ki érdektelenséget, vagy olyan viszonyulást, ami az óra témájával szemben önön magát akarja a figyelem valamilyen formáját magára vonni. Többnyire a tanárnak van feladata az órákon, ez pedig az óra megtartása, és ezt a diákok általában nem támogatják. A személytelennek érzett témafeldolgozás egyöntetűen váltja ki az ellenállást az órai munkával szemben, és ez nem a tanárnak szokott szólni, hanem a feladatnak.

A 10-18 éves korosztály egyre aktívabban és erőteljesebben viszi (vinné!) bele saját személyiségét az oktatási folyamatba, mivel ez életkori sajátossága is, mert ösztönösen érzi, hogy mindezt egy természeti törvény kérlelhetetlensége kényszeríti rá – sokan nem tehetnek róla, természetük kényszeresen megnyilvánul vagy erőteljességük (ambiciózus vezetői hajlam) miatt, vagy mert más körülmények között erősen légátlódnak személyiségének bizonyos aspektusai (erőteljes szülői szigor, stb.).

A tanulóközpontúságot előtérbe helyező törekvések éppen azt célozzák,
hogy maguknak a kiadott a feladatoknak a jellege, szervezettsége, felépítése legyen olyan, hogy ezeket az aspektusokat eleve a feladatok részévé tegye;
hogy a legheterogénebb nagycsoportban is a tanulók egyénre lebontott differenciáltsággal érdekesnek és élvezetesnek tarthassák a kapott feladatokat;
hogy a legkülönfélébb személyiségjegyek érvényesülhessenek a maguk egyéni módján, és amennyiben ezek produktívak, akkor szabadon kamatoztathassák tehetségüket.

Ezen törekvések egyik remek működési terepe a projektmódszerrel feldolgozott témafeladatok adása, amik megfelelő szervezés és tervezés esetén hatékonyan fejleszthetik a tanulók legkülönfélébb személyiség jegyeit a megfelelő tartalmi produkciók mellett.

(Részlet a „Tanulóraszabott technikatörténeti kutatómunka” (2006) dolgozatból. A teljes dolgozat nyitólapja a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/04100/04182/index.phtml )

Szerző: Brain Storming  2007.05.05. 23:34 1 komment

Címkék: tudomány tanulás technika

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr9171419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

donofrio 2007.05.06. 07:27:55

A tanár bemegy "leadja" az anyagot és passz. Érdekli is őt a tanuló személyisége! (Tisztelet egy-két megszállottnak.)Ha azt akarom, hogy gyermekem jó legyen valamiben és egyéniségének megfelelően haladjon,jön a magántanár.S láss csodát,az eddig utált tantárgy már nemis olyan utált és unalmas!Cikkek prsze megjelennek,de inkább tanáregyéniségeket kellene képezni.De ma futószalagon gyártják Őket ,mindegy,hogy alkalmasvagy nem.Lényeg,hogy legyen egy felsőfoku végzettséget igazoló papirja.