3. találkozás a „négykerekű, 2-hengeres öszvér” segítségével; „serpaként-csak-a-csúcsig!”; 4. találkozás: merőben intellektuálisan! ------ Képen: Magyar Kikerics (fotó: Dr. Endrédi Lajos)



Képen: Magyar Kikerics (fotó: Dr. Endrédi Lajos)/Részletesebben védett növényünkről, a cikksorozat 1. részében lehet olvasni!/




3. rész. TARTALOM:

I. A harmadik találkozás
1. A „négykerekű, 2-hengeres öszvér” – a „jármű”!
2. A hegynél - 2001. május 1.

II. Egy további, meglepő találkozás



I. A HARMADIK TALÁLKOZÁS

2001-ben vettük meg az első Polski Fiatunkat. Friss jogosítványosként, és a klasszikus naiv technikába vetett bizalommal még azon a nyáron neki is vágott a család a Szársomylóra tartó 200 km-es útnak.

A fiam és az elemózsia hátul kapott helyet – ami jó párosításnak bizonyult. Remekül elvolt a majd 3 órás odaút és a visszaút alatt is.

***

1. A „NÉGYKEREKŰ, 2-HENGERES ÖSZVÉR” - A „JÁRMŰ”!

Rettentő sok félreértés kering a kis Polskikról, így itt úgy érzem „kötelességem” néhány védelmező szót, és érdekes tényt is leírni eme nagyszerű SZERKEZET érdekében!

Egy internetes forrás szerint (1) az utolsó kispolák, hivatalos nevén: Polski Fiat 126p 650E, 2000, szeptember 22.-én gördült le a lengyelországi gyártósorról… fura: három nappal az után, hogy a fiam megszületett. A legfurább azonban mégis az, hogy a sorozatgyártását 1973-ban kezdték: vagyis abban az évben, amikor én születtem! Nem tudni, bármikor is felmerült a „limitált széria” kifejezés a kispolákkal kapcsolatban, hsizen a sikerét talán híven jelzi, hogy több mint 4.5 milliót gyártottak belőle.

A léghűtéses verzió annyira sikeres volt, hogy még a vízhűtéses variánsát, és még Cinquecento-t is túlélte. A nem csak Lengyelországban, hanem Olaszországban is gyártott „Nagy Öreg” egyedülállóan jelképezte azt, ami kifejezi az autózás lényegét: a személyautózás nem flancolásra való, hanem közlekedésre; nem esik bele az eső (és az útról sem csapódik be!); és hogy a városi közlekedésben a „negatív méret a lényeg”! Nem egy alkalommal sikerült vagy leparkolnom egy nyugati autócsodának szűk helyen, vagy kijutnom egy problémás közlekedés szituációból, vagy egyáltalán – még a hóban elakadás sem volt probléma, hiszen szabad kézzel könnyűszerrel ki tudtam lódítani akárhonnan!

Az Euro 4-es károsanyag-kibocsátási norma azonban meghaladja a kisautó képességeit – ami némiképpen talán aránytalan igazságtalanság, hiszen egy kispolszki típusú minicsoda nem bocsát ki annyi károsanyagot egész élettartama során, mint a nagy, nyugati cirkálók, amikkel sokkal többet futnak, fellegesen is – a kispolszkival nemigen jut senkinek az eszébe, hogy „csak úgy autózgasson”, hanem ha beül, akkor mindenképpen mennie kell valahová – vagyis a kispolszkival való közlekedés nem szórakozási kategória (lásd. Zappe Gábor: „aki kispolszkival csajozik, ne egy női kosárcsapat tagjai közül válogasson”), így a használatával nemigen lehet túlzásokba esni!

Egy másik oldalon(2), a már idézett Zappe Gábor így ír: „Az alapkivitel érdemleges tartozékai az 1980-ban gyártott járgánynál a következően alakultak: vákuumos ablakspricni, bowdenes önindító, jelképes fűtéskapcsoló a hátsó ülés előtt, baloldali tükör, krómozott ablaktörlő és lökhárító. Viszont már a kezdetektől széria a központi zár, elöl ugyanis olyan kicsi a hely, hogy a bal első ülésről is nyújtózkodás nélkül el lehet érni a jobboldali ajtó gombját, akárcsak az ablaktekerőt, amivel a klimatizálás is megfelelően szabályozható.”

Talán megérne egy külön írást, hogyan alakult a viszonyom a kisautóval, de éppen az előbb idézett lehetőség miatt, még mazsola-koromban én is le akartam tekerni a túloldali ablakot, mire sikerült úgy belengetnem a kis dobozt, hogy majdnem fejre álltam a kétsávos út közepén – azóta már virtuóza lettem a menet közbeni „online-manuális” légkondicionálás művészetének.

Szó mi szó – városi, és mértékletes helyközi közlekedésre nem tudnék jobbat elképzelni…, igaz, már csak azért sem tudnék elképzelni, mert eddig semmilyen más típust nem vezettem! Érdekes módon, nem is vágytan nagy, csili-vili autóra, mert a kisautó az autózásra tanított meg, nem pedig az autóval való önkifejezésre. (Talán ezért is van az, hogy egyik készülgető regényem főhőse is éppen egy kisautó kapcsán bonyolódik bele élete legnagyobb kalandjába!)


***

2. A HEGYNÉL – 2001. május 1.

Itt kezdődtek a gondok – amire számíthattam volna. A hegy sokkal népszerűbbnek bizonyult, mint korábban hittem: kisbusznyi kisiskolás lebzselt a szoborpark területén, és a hegygerincre vezető út lábánál. És ami a „legrosszabb” – volt ott néhány tanárforma ember is, akik a hegy felé mutogatottak, miközben más, tanárforma emberekhez beszéltek. Tudtam, hogy természetvédelmi területről van szó, így feltételeztem, hogy csak úgy, pláne ott és akkor, nem lehet felsétálni, még ha más terve nincs is az embernek.

És úgy is lett!

A kisautót hátrahagyva, fiamat egy hátitartóba bemálházva elindultunk egy kevésbé feltűnő utat keresni, ami elvezethet a gerincen kanyargó ösvényre – arra gondoltam, hogy ha a vezetett csoportok előtt vagy mögött vagyunk pár száz méterrel, akkor van időnk elkerülni a túravezetőket és a kellemetlen kérdéseket is: 200km-es szardíniásdobozos autózás után nem esett volna jól, ha egyszerűen visszafordítanának. De ez történt! Amikor megtaláltuk az ösvényt, éppen belefutottunk az éppen lefelé tartó csoportba, aminek a végén ballagott a túravezető, és közölte, hogy „csak 5000Ft-os engedéllyel, kb. két héttel korábban egyeztetve, stb., stb.…”. Így lesétáltunk, eléggé elkenődve.
(Mint később kiderült, lehettem volna erélyesebb is.)
„Szerencsénkre” azonban a túravezető szíve megesett rajtunk, és azt mondta, hogy csapódjunk a következő csoportjához.
No de… a szabályos túravezető igyekszik megdolgozni a pénzéért, és a szabadlevegős mozgás élményéhez, még ismereteket is igyekszik közölni: az első pihenőnél, ami a szoborpark felett van, meg is álltunk, és belekezdett az előadásába, ami jó 40-45 percig tartott. Hasznos volt, érdekes volt… lett volna, ha nem a fiammal a hátamon hallgatom, aki időközben elszenderedett, és csak valahol visszafelé ébredt fel!
Amikor végre elindultunk, akkor már csak arra volt energiánk, hogy a csúcsig eljussunk, holott azután még hosszan tart a turistaösvény, egészen a túloldali kőbánya elkerített részéig. Lefelé jövet már remegett a lábam, és a fiammal a hátamon egyre kevésbé voltam nosztalgikus hangulatban.
A hegy lábához visszatérve kissé lepihentünk, kicsit kóvályogtunk a szoborpark alkotásai között, és szem, valamit fültanúi lehettünk annak, hogy az EU-ban azért nem árt némi nyelvtudás, mert nehéz érvényesíteni a helyi szabályokat. Egy kisbuszban német, vagy osztrák siklóernyős csapat érkezett, és elkezdték összeszedni a szükséges holmijaikat, amikor megjelent a túravezető. Hiába hajtogatta, hogy „csak 5000Ft-os engedéllyel, kb. két héttel korábban egyeztetve, stb., stb.…”, a németül válaszoló sportemberek csak legyintettek rá.

A túrát kiegészítendő elgurultunk Siklósra, enni egy falatot, majd visszafelé jövet láttuk, hogy a paplanernyősök már javában eregetik szárnyaikat: legalább fél tucat, hangtalan madár módjára, termikezve keringő, parádés színű sárkány kerülgette egymást. Jómagam irigykedve nézegettem őket, hiszen másik nagy kedvencem a repülés – egy Szársomlyós kiruccanás is részben azért nagy élmény, mert a déli látóteret nem zavarja a növényzet (mint a többi, népszerűbb M.o.-i hegység esetében), hanem több tucat kilométerre szabadon el lehet látni, ami hatalmas élmény annak, aki általában csak a város házrengetegében éli hétköznapjait.

***

II. EGY TOVÁBBI, MEGLEPŐ TALÁLKOZÁS

2002-2006 között végeztem az SZTE Tanárképző Főiskolai Karán a technikatanári szakot – és a felvételin újból lényeges szempontból találkoztam Szársomlyóval!

2002-ben, az írásbelire egy eléggé forró nyári napon került sor – még a vizsgafelügyelők is rövidnadrágban, pólóban üdvözölték a jelentkezőket. A felvételi tájékoztatókban olyan felvételi témák szerepeltek, amiket tanultam középiskolában, de azért alaposan áttanulmányoztam mindent: irányítástechnika, energetika, dinamika, automatizálás, gépészeti alapismeretek, műszaki rajzi alapismeretek, stb. Volt azonban néhány eltérés: mivel nem volt külön leírva a felvételi tájékoztatóban, hogy rajzot kell készíteni, így nem is vittem magammal, csak tollat. Volt egy komolyabb rajzos feladat: egy háromnézeti vetületi rajzból kellett axonometrikus rajzot készíteni – tollal készítettem el, belejavítás nélkül, és a szóbelikor belelestem az írásbeli értékelésébe: a rajzomra maximális pontot kaptam!

Ez az egyik, amire az írásbelimmel kapcsolatban büszke vagyok, míg a másik dolog nem tűnik annyira nagyszabásúnak: volt egy tesztkérdés: „Hol található Magyarországon a Magyar Kikerics?” – természetesen azonnal bejelöltem erre a joker-kérdésnek tűnő feladathoz a helyes választ: „Szársomlyó”.

Az írásbeli felvételimből erre a két dologra emlékszem tisztán.

***

A közeljövőbe tervezem, hogy ismét meglátogatom a családdal imádott hegyemet, Szársomlyót. A fiam immár a saját lábán fog felkapaszkodni rá! Ha ez teljesül, akkor újra leírom, mi minden történt ezen a mesés helyen.


VÉGE


(1)
„Isten veled, Kispolszki!”
http://totalcar.hu/magazin/hirek/?main:2000.09.22&15476
(2)
Polski Fiat 126p 650E – tartósteszt
http://totalcar.hu/tesztek/kispolak

További információk a típusról: http://kispolski.lap.hu/

Szerző: Brain Storming  2007.05.28. 18:12 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: turázás kispolski magyar kikerics

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr1388333

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Check this out 2018.04.13. 06:24:19

Sziget 2015 – Világzenei ajánló - B-oldal

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.