BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye

2007. június 07. 21:19 - Brain Storming

Valóban „Isten-e Jézus?” (J.Maisel) – avagy: Keresztény „észérvek” vizsgálata III.

John Maisel: „Isten-e Jézus?” hittérítő előadásának (1990, Moszkvai Állami Egyetem) elemzése (1996) III.


KERESZTÉNY „ÉSZÉRVEK” VIZSGÁLATA (III.) -

John M Maisel: „Isten-e Jézus?” előadásának átdolgozott anyaga alapján

/John Maisel: PO.Box: 795361, Dallas, Texas, USA – 7539-5361; Az elemző kritika alapjául szolgáló írás könyv formában is megjelent, az INTERNATIONAL CHURCH OF BUDAPEST (Budapesti Nemzetközi Egyház), (1525 Bp., Pf.:44) gondozásában, Szűcs Attila fordításával. - Az elemzés begépelése idején bukkantam rá az írás interneten is megtalálható helyére, így javaslom, hogy az elemzés elolvasása előtt érdemes talán azt átfutni:
http://maranatha.uw.hu/kijezus.htm
Az írás elemzését 1996-ben végeztem, (10 évvel ezelőtt, 23 évesen!), és a munkám nem terjedt ki a teljes anyagra, csak kb. egyharmadára. Szándékomban áll a mű eddig nem megvizsgált maradékát is alaposabban áttanulmányozni, de addig is közreadom, amit belőle elkészítettem./

***



Térjünk vissza Jézushoz, akitől a bibliában nem szerepel írásmű, és nem jegyezték fel, hogy írt volna. Természetesen nem erős érv ez, csupán kérdőjel, mint a többi logikai felvetés is.
Jézusnak, ha nem hosszútávon gondolkodott, és nem volt miért hosszútávon gondolkodnia, hisz’ az ő korában is a közeli világvégéről beszélt, - és ha a világvége közel, akkor miért írnának az utókornak – akkor esetlegesen feltételezhető, hogy ő nem is akarta szavait megörökíteni. Utal a Biblia arra, hogy ő esetleg tudatában volt annak, hogy bárki is megírja a történetét? /Ha így volt, ennek benne kellene lennie a bibliában./ Ha nem volt tudatában tettei megörökítésének, sem beszédei rögzítésének, akkor nem is tervezhetett hosszútávra. Ez azt jelentené, hogy az ő szavai akkor és ott számítottak NEKI, és az, hogy ő azokat elmondta. Eléggé rövidtávú tervezés ez egy Istenségtől! Ha tudatában volt szavai és tettei rögzítésének, akkor miért nem koncentrált ezekre? Esetleg nem volt ez fontos neki? Esetleg azért, hogy ezzel is mutassa, hogy ő igenis az „itt és most”-ról beszél, nem pedig üzenni akar az utókornak?
Ezen okfejtés Jézust – bármit mondott is – olyannak festi le, mint aki „itt és most”-ra koncentráltan akarja a figyelmet felkelteni, és önmaga iránt. Így nem különbözne a sok korabeli szélhámostól. /Csupán abban, hogy ő módszereiben volt talán hatékonyabb és esetleg humánusabb, emberközelibb dolgokat mondott./
Lehet, hogy az isteni eredetre való állandó utalás csak afféle retorikai fogás volt akkoriban a mondanivaló aláhúzására? /… és a saját igazság hangoztatása érdekében?/ Mivel a világvégének szagát terjesztette Jézus, így hogyan juthatott az apostolok eszébe tollat ragadni és írni, amikor nyilvánvalónak tűnt, hogy ott és akkor a gyakorolt hit a lényeg. Mit számít(ott) akkor az események feljegyzése? /A modern Biblia-tudomány már bebizonyította, hogy a kereszténység alapjául szolgáló írások sokkal később íródtak, mint ahogy azt az Egyházi hagyomány tartja!/ (21)
Jézus nem csak eszköz lehetett csupán arra, hogy egy legendát(?) feltámasztva ideológiai alapot lehessen nyújtani az akkori kemény társadalmi mozgalmak csatározásaiban a saját tagok lelkesítésére?
Ha összegezzük az utóbbi okfejtéseket, akkor súlyos megválaszolatlan kérdéseket találunk abban, hogy mit hittek az evangéliumokban és mit hittek azzal kapcsolatban, hogy Jézus üzenete ugyan az egész emberiségnek szólt volna, mégsem az írást választotta ennek eszközéül, stb. A „KINEK MOND ENGEM A VILÁG?” tehát Jézus idejében szűk körű kérdés volt, hiszen csak azokra vonatkozott, akik valamennyire akkoriban megismerték. /Valószínűleg nem nőtt ki nagyon az ő élete és tettei az akkori eseményekből, és az emberek nem fordítottak akkora figyelmet Jézus ügyének egyéb dolgaik mellett./ A „VILÁG” itt azokra vonatkozik, akik egyáltalán figyelemre méltatták őt. /Tegyük hozzá, ha egyáltalán létezett!/
A „KINEK MOND ENGEM A VILÁG?” akár valós, elhangzott kérdés, akár kitaláció, akkor is enyhe túlzás az akkori „Jézus-ismereti/ismertségi”-viszonyokhoz képest. Maga a „VILÁG”szó felvétele univerzálissá teszi a kérdést, mintha akkoriban a világon mindenkinek lett volna róla fogalma, hogy Jézus egyáltalán létezik, és hogy miket tesz? /Akkoriban még sem Amerikát, sem Ausztráliát nem ismerték, stb./ A „Kinek mondtok engem?” kérdésre pedig nem mérvadóak, sem bizonyító erejűek a válaszok, mint ahogyan látni is fogjuk!

De nézzük, mivel folytatja Maisel!
Előbb az 1. kérdést taglalja.
Van ebben egy simogatóan torzító fordulat: „valószínűleg egyetértenek a legtöbb gondolkodó emberrel abban,” – és ezután ismert magasztaló szólamok. „Még ateisták és szkeptikusok is elismerik Jézus egyedülálló voltát.” – szól ezután. Igen, igaz hogy az ateistáknak és szkeptikusoknak „nagy véleménye” volt Jézusról és van ma is. „A történelemben játszott páratlan szerepéről”, jól tudjuk, nemcsak pozitív, hanem negatív személyeknek is lehetne beszélni. Hitler is „egyedülálló személy” volt és a „történelemben páratlan szerepet játszott”.(*)

RENAN, francia gondolkodó és ateista véleményét, miszerint „Jézust senki sem fogja felülmúlni”, lehet negatívan is értelmezni. Miszerint míg a zsidók megmaradtak eredendő hagyományaik mellett, addig a Jézusnak tulajdonított kereszténység akadálytalanul rombolta a korabeli nem keresztény kultúrát, társadalmat, stb. Arra is gondolhat, hogy az emberiségre gyakorolt negatív hatásaiban „nem fogja senki felülmúlni Jézust.” RENAN kijelentése tehát csupán a Jézus-kép hatékonyságát jellemzi, ami valódi, történelmi létét nem bizonyítja.(*)

Fura, hogy ROUSSEAU-t segítségül hívják egy kijelentésében, hogy Jézus hatásait alátámasszák, viszont pld nevelésről írt munkáit nem használták fel oktatási módszereikben.
Viszont ROUSSEAU még ezeket is mondta: „… az igazi keresztények társadalma már nem emberek társadalma.” Vagy: „A kereszténység csak rabszolgaságot és behódolást prédikál. Szelleme túlságosan kedvez a zsarnokságnak, semhogy az valaha is elmulasztaná a maga javára fordítani. Az igazi keresztények rabszolgának születnek…” Arról sem beszél Maisel, hogy ROUSSEAU két művét, a „Társadalmi szerződés”-t és az „Emile”-t betiltották – mivel vallásellenes nézeteket fejtettek ki.

NAPÓLEON azt is mondta: „Jobb egy birkából összeverődött hadsereg, amelyet oroszlán vezérel, mint egy birka parancsnoksága alatt álló oroszlánhadsereg.”
NAPÓLEON hatalmas sereget vezetett, feltehetőleg keresztényeket is. Ismeretes, hogy milyen hatásosan képes volt megszédíteni a katonákat a „minden katona a tarsolyában hordozza a marsallbotot” kifejezésével, s ahogy mondta: „Egy népet csak úgy lehet vezetni, ha jövőt mutatunk neki; a vezető: reménységmondó!”

BYRONRÓL és a költészetről jól tudjuk, hogy az a valóságot próbálja megkapóan, érzékletesen kifejezni nyelvi eszközökkel, de mind–mind az egyéniségből fakad. A költők élete a hatás tanulmányozása.

E pár kiragadott mondással a háta mögött mondja Maisel azt, hogy „Jézus Krisztust tehát a szkeptikusok és azok, akik ismerték életét, a valaha élt legegyedülállóbb sze¬mélynek tartják.” elintézve ezt a kérdést, ilyen gyenge érvekkel.

Maisel ismét felteszi a kérdést, majd beszúr egy mondatot, amire nem is ad választ: „Néhány ember azt mondja, hogy Jézus csak legenda, vagy mítosz volt, hogy igazából sohasem létezett.”
Ezután előbb Philip Schaff, történész kijelentését említi fel (talán érvként?): „Jézus bizonyossága olyan biztos, mint az én személyazonosságom.” Természetesen a „BIZONYOSSÁG” alatt itt Jézus létére gondol, viszont összekeveri a „RÓLA SZÓLÓ ÍRÁSOKAT” a „LÉTÉVEL”.
Dr.F.F Bruce: „Néhány ember ELJÁTSZIK a Krisztus mítoszi, - legenda – eszményképével; akik így tesznek, nem történeti kutatás alapján teszik.” Bruce, az „eljátszik” kifejezéssel semlegesíteni próbálja a mítosznak tartás homályosságát, azt gyerekes dolognak titulálva. Azután azt sugallja, hogy mindazok, akik valótlanságnak tartják Jézus létét, azok járatlanok a történelemben, vagyis olyasmiről tesznek kijelentést, amit meg sem vizsgáltak. Ezzel kövezetlennek festi le őket. Elfelejti, hogy ha az ember még be is ásná magát a történelembe, akkor sem kapna egyértelmű választ rá. És még mindig itt van az, hogy ha Jézus léte igazolt is, hogy ti. létezett egy Jézus nevű próféta, és megtette azokat a „drámai kijelentéseket”… még ezek sem bizonyítják kijelentéseinek helyességét!
Majd FLAVIUS Josephus. Vele kapcsolatban J.A.LENCMAN: A kereszténység eredetében azt írja (55.o.), hogy a kereszténységről nem írt; s azt is megemlíti, hogy FLAVIUS nem Jézust, hanem VESPASIANUST nevezte messiásnak. Amit „Origenes és Celsus vitájában” is felemlítenek, szemrehányásként. Cornelius TACITUST is felemlíti, azonban róla tudni kell, hogy eléggé nem szívlelte a kereszténységet. Ezután WELLS kerül fel, mint a „Történelmi áttekintés” írója, aki ebben a művében Jézus létét és halálát történelmi nézőpontból bizonyítja.
A következőkben Maisel arra figyelmeztet, hogy „senki se kérdőjelezze meg az Evangéliumokat, ha nem gondos kutatásra alapozva teszi”. Természetesen itt arra az érvelési sorra gondolhat, amely Jézus léte mellett teszi le a voksot. A „KUTATÁS” alatt ő valószínűleg a Jézus létét alátámasztó érvek kutatását értheti, amelynek alapkérdése ugyanúgy szól, mint a bevezetés kérdése: „MI TÁMASZTJA ALÁ JÉZUS LÉTÉT ÉS HALÁLÁT?”, ahelyett, hogy helyesen tennénk fel a kérdést, amely érv-ellenérv módon szól: „MIK SZÓLNAK JÉZUS ÉLETE ÉS HALÁSA MELLETT ÉS ELLENE?”
Az első kérdés előfeltételezése az, hogy „TUDOM (=BIZONYOSNAK TARTOM), HOGY JÉZUS ÉLT ÉS MEGHALT – DE HOGYAN BIZONYÍTHATOM BE (=NEM MAGAMNAK, HANEM MÁSOKNAK!)?”

Maisel következő kijelentése: „Ami azt illeti, a 4 evangélium megbízhatóságára több világi bizonyíték van, mint bármely más klasszikus műére.”
Nem árt megfontolni, hogy a kereszténység magasztos Egyháza évszázadokon keresztül azon volt, hogy hatalmát megszilárdítsa, ideológiailag is, tehát „monopolizálva az ismereteket” csak olyan műveket engedett ki a témában a kezei közül, amelyek igazságát aláhúzták. /Gondoljunk csak az inkvizíció könyvégetéseire./ Ezért van évszázadokra visszamenőlegesen olyan bő irodalma a keresztény egyház dogmáinak alátámasztására.
A klasszikus műveknek (általában) nem kellett olyan pozícióban helytállnia, mint az evangéliumoknak, hisz’ pld Homérosz, és a többi klasszikus író általában nem akart ideológiát teremteni, sem védeni, csupán… szórakoztatni, magas irodalmi szinten.
S miért mondja Maisel, hogy „irodalmi műére”? Talán pont ezért? Miért kellene tüzetes vizsgálatnak alávetni újra és újra egy irodalmi művet? Hacsak nem azért, mert a tartalmát, a benne írtakat egy csoport folyamatosan a korabeli valóság hiteles forrásaként említ, arra hivatkozik, és annak alapján cselekvési döntéseket hoz, amiket nem igazol vissza a többség felé a hivatkozási alapjuk.

* * *

A következő fejezet a Bibliával foglalkozik:

„A BIBLIA, MINT MEGBÍZHATÓ FORRÁS”

Miben „megbízható forrás”? Ha bizonyítjuk, hogy az általa említett időpontokban keletkezett, hogy azok írták, akik a címekben szerepeltek… mit sem jelent ez a valóságtartalomhoz képest!
Maisel Barnes prof.-t idézi, „A klasszikus irodalom hitelességé”-ből, a történeti iratok megbízhatóságának 3 alapvető vizsgálatát írja le. Ezek röviden:
1.A bibliográfiai vizsgálat: az eredeti kézirat másolatainak számát, a köztük eltelt időt vizsgálja. 2.A belső bizonyítékok vizsgálata: a kéziraton belüli következetességeket és következetlenségeket vizsgálja. 3.A külső bizonyítékok vizsgálatát: más történelmi forrásokat vizsgál annak megállapítására, hogy azok megerősítik-e vagy cáfolják a kéziratban szereplő állításokat.
Ezután felsorol 4 elemzést, 4 valódi, történelmi személyekről szóló elemzést. CEASAR történelmi írásairól; PLATÓN és ARISZTOTELÉSZ írásairól, és TACITUS történelmi írásairól. Az alatta lévő táblázatban „szerző, mikor íródott, legkorábbi kézirat, időkülönbség, és kéziratok száma” szerint leírja a fentebb említett adatokat. Majd megemlíti, hogy „A bibliográfiai vizsgálatnak köszönhetően a szak¬emberek megerősítették (…) írásaiknak eredetiségét és a szerzők meg¬bízhatóságát.” A lényeg itt az, hogy a szerzők írták ezeket a műveket – a „szerzők megbízhatósága” itt a „szerzőknek tulajdonítás megbízhatóságát” jelenti, vagyis, hogy ők írták, és nem más. Könnyű a megbízhatóságot itt valamiféle „szavahihetőséggel” azonosítani, ez azonban az irodalmi műveknél nem szokott felmerülni, a történelmi írásoknál pedig egyéb megerősítő forrásokat keresnek.(22)
Szinte természetes, hogy a már megerősített történetírókról szólt elsőként. Így nagyobb a valószínűsége, hogy az Újszövetségi írások bibliográfiai bizonyítékait is hitelesnek fogjuk tekinteni. „13.000 másolatot” említ, amelyek az Újszövetségről készültek. /Csupán mellékesen, egy másolásnál elég nagy az átfogalmazás veszélye is!/ Abból azonban, hogy valami hiteles, nem lehet azt a következtetést levonni, hogy „határozottan isten által ihletett”, amit Maisel azonban megtesz. EZEN AZ ALAPON MIND A KALEVALÁT, MIND A GÖRÖG MITOLÓGIÁT ÉS BÁRMELY TEREMTÉSTANT VALÓSÁGOSNAK KELLENE TARTANUNK ÉS ELFOGADNUNK!
J. HAROLD GREENLEE hozzátéte követi ezt, aki az újszövetségi görög nyelvvel foglalkozó tudós: „Minthogy a tudósok ál¬talánosan megbízhatónak fogadják el a régi klasszikus írásokat, bár a legkorábbi kéziratok oly sok évvel az eredeti iratok után készültek, és a pontos kéziratok száma sok esetben oly kevés; világos, hogy az. Újszö¬vetség szövegének megbízhatósága hasonlóképpen ga¬rantált.” A megbízhatóság meghatározásában itt is az a félreértés lakozik, hogy az író személyének és az írás időpontjának pontosságát összemossa az írás tartalmának realitásával. Az, hogy valóban akkor írták, amikor írták, mit sem bizonyít abból, hogy ami benne foglaltatik, az valós és igaz. Lehet, hogy megfelel az akkori világképnek, de ez nem azt jelenti, hogy az szó szerint igaz is.

* * *

A „KINEK MONDJA A VILÁG JÉZUS KRISZTUST?” kérdés mellé hozzáteszi, hogy „az ér¬telmiségiek hajlamosak azt mondani: a vallásos érdek¬lődés csak arra való, hogy a kevésbé művelt embere¬ket SEGÍTSE (?); csak a tudatlan és tanulatlan embereket érdekli az, hogyan ismerhetik meg Istent, és csak ne¬kik van szükségük Istenre.” Természetesen ez nem igaz ebben a formában. Az értelmiséget, az igazi értelmiséget nem így lehet jellemezni; nem valószínű, hogy egy igazán művelt, tanult ember ezt mondaná. Szerintem ez a vélemény nem jellemző. Az már azonban VALÓS ELKÉPZELÉS, hogy a vallásos hívők, rajongók, amikor megpróbálják lekötni az értelmiségnek a figyelmét a „TAN” ismertetésével, akkor sokszor találkoznak elutasítással, közönnyel, értetlenséggel. Az igazán értelmiségiek világnézetébe nem fér bele a mai ismeretek mellett az „igaz keresztény” személyiség léte, hisz’ évszázadok óta sok dologról kiderült, hogy nem úgy működik, ahogy vallási prédikátorok ígérték és leírták; sok esetben csalódott bennük a köznép és a polgárság. Manapság más emberkép van jelen, és nem fér bele az ókori „hívő-kép”. Pláne azután, hogy a sorra felbukkanó szekták tényleg a műveletlen, kevésbé művelt, tudatlan, de jó szándékú emberek tömegeit vezették félre, csalatták meg és tették tönkre.
A különböző személyiségtípusoknak sokkalta több lehetősége van manapság a differenciált kibontakozásra, mint akár 200 évvel ezelőtt volt, és ez így van jól. Az ún. értelmiségiek csoportján belül pedig hatalmas különbségek vannak a szélsőségek irányában is. Nagyon sok társadalmi jelenség, lehetőség, ami ma természetes, nem lehetséges a keresztényiség kötelékén belül. Én úgy gondolom, hogy ez a vélemény (mármint Maisel előbbi, értelmiségiekről szóló gondolata) azt mutatja, hogy azért átlagban fejlődik a humánum.

* * *

Következő lépésként, és az értelmiség kereszténység-ellenességét ellensúlyozandó, Maisel védekezésül Goethét idézi, aki Jézust „isteni személynek”, „szent embernek” nevezte, és azt írta: „Ha az Isten valaha megjelent a Földön, az Krisztus személyében volt.”
Megjegyzésként pár szemelvény Goethe egyéb műveiből:

„Téged tiszteljelek? Miért?
Oltottad-e kínomat, a görcsöt apasztva,
Hogyha lerogytam?
Vagy könnyeimet tán’ csillapítottad,
Hogyha aléltam?”

„A földgolyót eléggé ismerem.
Azon túl nem hatolhat úgyse szem;
Bolond, ki pislán leskelvén az égre
Magát másolja a felhők fölébe.”

„Kis gondom is nagyon a túl-nál,
Ha e világot romba-dúlnád,
A másik tőlem el-lehet.
Örömeim e világból fakadnak,
Kínjaimra ez a nap sugaraztat;
Előbb el kell tőlük szakadjak,
Azután jöjjön, mi jön s jöhet.
Nem érdekel, hogy a jövőben
Van-é gyűlölség s szeretet,
S hogy van-e amaz ég-körökben
Is odafent és odalent?”

Számos más, hasonló idézetet lehetne még Goethe-től felhozni. Természetesen ez sem bizonyíték, hisz’ egy művész sokszor nem saját hitvallását, világnézetét jeleníti meg egy-egy művében, hanem csupán egy szereplőnek adja szájába, amit éppen a karakter és a szituáció megkíván. Mindazonáltal sokaktól lehetne olyan szavakat idézni, amik esetleg vallásosságra utalnak, viszont a valóságban csupán annyi közük lehetett a Maisel által elképzelt „hívő”-séghez, mint bármely más „átlag halandónak”.
A magam részéről nem tekinteném egy bizonyos művészeti ágban kimagasló teljesítményt nyújtó művész kijelentését egy világnézeti tan igazságának mércéjeként. Ez csupán az ún. „TEKINTÉLYRE HIVATKOZÁS”(23), amelynek lényege: semmi sem válik igazzá pusztán attól, hogy kik hisznek benne.
Az Alexander SZOLZSENYICIN-i példa sem túl bizalomgerjesztő. Nyilvánvalóan Szolzsenyicin nagyközönség előtt beszélt hitéről, így „méltó példát” állított a csendes hívőknek; mindazonáltal egy gulágban, a teljes reménytelenségben valószínű, hogy erőt adhat egy hívő kiállása, bátorsága, optimizmusa, és valóban követendő példa lehet. A teljes reménytelenségben egy ilyen kis kapaszkodó is „kapóssá” válhat.(24)
TOLSZTOJ-ról elfelejtik, hogy ő egészen másképp látta a vallást, mint az egyház, sőt, mélyen megvetette az egyházat, annak liturgiáját, és egy humánusabb életformát keresett. Elfelejtik, hogy ő nem hitbeli teljesítményeket produkált, hanem nagyon is gyakorlatias, zseniális volt a szerepe az újkori nevelési reformok idején. Azt pedig tudnunk kell, hogy ő abban az illúzióban élt, hogy a kereszténység a humanizmussal egyenlő.
Shakespeare-t is felhozta, egy halál előtti kijelentéssel, amely érzésem szerint szintén nem helyénvaló az érvelésben. Ha ilyen tényezőket is figyelembe veszünk, akkor a hétköznapi káromkodásokban, és szitkozódásokban idézett Teremtő a mindenkiben ösztönösen meglevő teljes hitetlenségre utalna – mert egy ilyen érvelés is létjogosultságot kapna ebben az esetben!
AMBROSE FLEMMING példája is amolyan „nesze semmi, fogd meg jól”: „Nincs semmi az egész Bibliában, ami a tudomány emberé¬nek problémát okozna Jézussal kapcsolatban.” Mindez akár egy cáfoló írás bevezetőjeként is megállná a helyét. Lásd az ellenpéldát a fogalmazás módjára és értelmezésére vonatkozóan: „Nincs semmi az egész MEIN KAPF-ban, ami a tudomány emberé¬nek problémát okozna HITLERREL kapcsolatban.”(*) Ez a mondat éppen az ellenkezőjét sejteti, vagyis azt, hogy a tudományos, kritikus gondolkodást és módszereket alkalmazó ember számára nem okoz a Jézus-sal kapcsolatos gondolatok értelmezése… De ez a megfogalmazás, mivel semleges, még nem mond ki mellette álló, vagy ezzel ellenkező ítéletet. Azt pedig minden józan gondolkodású ember tudja, hogy egy vélemény melletti állásfoglalás határozottságának mértéke semmit nem mond a vélemény helyreségéről, valóságtartalmáról. Kifejezi a határozottságot, és azt, hogy valaki ragaszkodik hozzá, de ennek (különösen hitbéli témákkal kapcsolatban) akkor sincs kapcsolata a valósággal. Ha valaki erre hivatkozik, akkor tkp erőből érvel, vagy rávezetésként alkalmazza.
KUZNYECOV „ateizmus nélküli tudomány”-ról írt cikkére is kíváncsi lennék. Itt megint az ateizmus fogalma körüli vallásos zűrzavarral találjuk szemben magunkat.
KARL BARTH-ot az írónak nem kellett volna felemlítenie, hisz’ „háztáji’ gondolkodója a vallásosságnak. Az elfogult vélemény pedig nem érv.
CHARLES MALEK, ENSZ főtitkár kijelentése („Meg kell szüntetnünk Krisztus és a világegyetem, értelem és hit szétválasztását.”) is érdekes, és kíváncsi lennék, hogy a szavai mögött az volt-e, amiről majd később Maisel is beszél.

* * *

A következőkben a kereszténység elleni (előítéletek és) aggályokról való lebeszélés, majd egy – az ő vonalát támogató simogató kifejezés következik: „Tehát kérem önöket, ne mondják, hogy Jézus csak egy tiszta erkölcsi elveket valló jó ember volt, és ne fogadják el azt a következtetést, hogy Ő sohasem létezett vagy csak mítosz volt. És kérem önöket, ne gondolják, hogy csak a tudatlan és tanulatlan embereket érdekli, hogy ki Jézus. NEM HISZEM, HOGY ŐSZINTÉN KERESIK AZ IGAZSÁGOT, HA EZT TESZIK.”… Vagyis, ha a fenti álláspontokat valljuk a kereszténységgel kapcsolatban (ti: Jézus ember volt, vagy senki, vagy mítosz, vagy a hívők tudatlanok és tanulatlanok), akkor már „nem az igazságot keressük”. Milyen mesteri alkalmazása ez a fogalmi gondolkodás kihasználásának! Itt is, mint általában, a pozitív „IGAZSÁG” fogalmát, a „KERESZTÉNYSÉGGEL KAPCSOLATOS POZITÍV HOZZÁÁLLÁS” fogalommal azonosítják.
Tehát e gondolkodásmód szerint: IGAZSÁG = KERESZTÉNYSÉG x POZITÍV ATTITŰD. Ha az egyikkel nem foglalkozik, akkora másikkal sem. Az „igazság” egy túlságosan relatív fogalom, viszont pontos meghatározása(i) van(nak). Az igazság olyan, mint egy szív, azaz mindig kapcsolódik valamihez, nem áll meg önmagában, azaz olyan, hogy „igazság” nincs, csak hogy különböző igazságok azonban vannak.
Nézzük csak meg a fenti képlet végletes értelmezését: Ha a valóság megismerésének főhalmazában részhalmazként képzeljük el a két területet, és az egyik oldalon az igazság keresése, a másik oldalon a kereszténység igazságának (vagy általában fogalmazva a vallási igazságnak tehát a fejükben lévő képek igazságának) keresése van, akkor a következőket kapjuk: Minél jobban nő az egyik – annál jobban csökken a másik. Ha a valóság vizsgálata szinte betölti a valóság megismerésének fogalmi területét, akkor a vallási, a gondolati képek igazolásának hajlama lecsökken. Ezt az elképzelést azonban könnyű mind kihasználni a felületesen gondolkodók körében, de könnyű kimutatni a fonákságát. Nevezetesen – aki sokat ad a tudásra, és tiszteli az emberi tudást, az hajlamos beleesni abba a csapdába, hogy csak a kereszténység alapos, tüzetes ismerete révén juthatna csak el oda, hogy azt elutasítsa, vagy hogy akár véleményt formáljon róla. A kereszténység azonban olyan módon épül fel, beleértve a propagátorainak módszereit, amely megkerüli a kritikus gondolkodást, és az érzelmekre hatva igyekszik elfogadtatni, vagy legalábbis a cáfolatról lebeszélni az azt tanulmányozót. Emiatt sok köztiszteletben álló személy hajlik arra, hogy kétértelmű semlegességgel (ami jelen esetben azt jelenti, hogy ha nem tudják cáfolni, akár érdektelenségből, vagy nem akarják cáfolni, akkor ezt /a kívülálló szemlélők számára is/ a propagátorok azonnal az ő álláspontjuk melletti érvként értelmezik és hangoztatják, vagyis: „ha nem megcáfolják, akkor igaz!”), vagy nem túl erős elfogadással tekintsenek rá és nyilatkozzanak róla - sokszor éppen az olyan konfliktusokat elkerülendő, amiket a vallási indíttatású viták szoktak jelenteni.

* * *

„KINEK MONDJÁK ÖNÖK JÉZUS KRISZTUST?”

Maisel következő nagyobb kérdése a hallgatósághoz: „Kinek mondják Önök Jézus Krisztust?” A válasz előtt „némi bizonyítékról és tényről” beszél, amelyre „szükség van egy intelligens döntés meghozásához”.
Kérdem én: intelligens hogyan lehet egy döntés, ha az ember lemond arról a jogáról, hogy egy kultúrtörténeti intézmény téziseit ésszel közelítse meg – mivel a következő bekezdésben éppen ez áll: „ésszel higgyünk”! No de… ésszel hogyan lehet hinni? Ezt valahogyan talán úgy lehetne megközelíteni, hogy amikor valaki tervez, vagy bármit csinál, akkor bizonyos dolgokat mindig adottnak vesz, és azok megbízhatóságára építi azt a bizonyos tevékenységet, amelyre figyelnie kell. Másképpen: az ember csak korlátozott számú dologra és korlátozott mértékben képes csak figyelni, vagy azokat felügyelni, azokat kézben tartani; így azok megbízhatóságáról előbb – amennyire tud – meggyőződik, majd kirekeszti azokat a figyelme fókuszából, s mint konstansokat, keretnek, környezetnek tekint. Emberi cselekvés csak így lehetséges, és a tanulás éppen ezt foglalja magába. Tehát tele vagyunk előfeltételezésekkel. DE – óriási különbség van előfeltevés és előfeltevés között! Vannak ugyanis olyanok, mint pl. „a kő kemény”, vagy „a víz nedves” típusú, megtapasztalt, adottnak vehető, kezelhető előfeltevések; és vannak olyanok, mint „Isten jó”, vagy „az ima segít” típusúak, azaz nem kezelhetőek, meg nem tapasztalhatóak, és inkább a még ismeretlen törvényszerűségekre alkalmazott „előfeltevések”.
Az ”ÉSSZEL HINNI” fogalma véleményem szerint a MÁR MEGTAPASZTALT, ADOTTNAK VEHETŐ ÉS KEZELHETŐ ELŐFELTEVÉSEK CSELEKVÉSEK KÖZBENI ALKALMAZHATÓSÁGÁT JELENTHETI; és a legkevésbé sem azt, hogy bizonyos eseményt, amelynek okait nem ismerjük fel, azt nem kezelhető, és nem megtapasztalt okokra vezetjük vissza.
Az azután következő érvelés tipikus „a szívem nem képes megtenni, amit az agyam elvet. (…) Sokszor találkoztam olyan, az értelem támasztotta akadállyal, melyet fel kellett dolgoznom, s a hitem csak ezután nyugodhatott azon az intelligens alapon, melyet Isten megkíván. Ha Isten létezik; és nem néma (…) akkor azt akarja, hogy felfogjam az értelmemmel az Ő tervét, melynek célja, hogy kapcsolatba kerüljön az emberekkel.”(= mellyel az embereket a vele létesíthető kapcsolathoz hozzásegíti). Ebből én a következőket olvasom ki: „amit hiszek, (ti. a képek a fejünkben) azt az értelmemmel is alá kell támasztanom ahhoz, hogy ne gyötörjön a bizonytalanság érzése”. Röviden: ÖNIGAZOLÁSRA BUZDÍT!
Manapság már a keresztények is megtanulták azt a körülbelül 5 lépésből álló érvelési és elkötelezési mechanizmust, amit a szekták gyakorlata is tanít, vagyis: /1./ vesd meg az alapot az ember érzelmeinél, /2./ kötelezd el, majd /3./ kérd, hogy magyarázza meg, miért gondolja azt helyesnek. Az ember az önmagáról való megnyilatkozásában a legritkább esetben vallja be tudott fogyatékosságait és antiszociális tulajdonságait, így persze hogy /4./ a „jó” (= az érzelmi elkötelezést megkívánó érvelő álláspontjának megfelelő) kép felé fogja magát tenni. Elég itt /5./ a „jó” képpel azonosítani a kívánt eszmét, s már le is köteleztük a leendő tagot!

***

„JÉZUS NÉHÁNY EGYEDÜL¬ÁLLÓ ÁLLÍTÁSA”

A következő cím: „Jézus néhány egyedül¬álló állítása”. Erre „egy bizo¬nyos állításának a következményei” jobb felfogása érdekében van szükség.
Mint már említettem, az önmagára vonatkozó kijelentés nem bizonyítéka a kijelentett dolog valóságának.
S mit jelent az, hogy „joga van bűnöket megbocsátani”?

Mert mi is a bűn? Néhány meghatározás (26):
A BŰN:
- a törvény megsértése;
- erkölcsi szabály megsértése;
- Teológiailag: az isten iránti engedetlenség állapota, ill. vmely vallás-erkölcsi törvény megszegése.
- Helytelen cselekedet, mulasztás.
A BŰNBOCSÁNAT:
- Teológiailag: elkövetett bűnök alóli felmentés, feloldozás.
- Ritkán és régiesen a büntetés elengedését jelenti.
BŰNHŐDIK: Bűn(cselekmény) következményeit viseli, az érte járó büntetést (el)szenvedi.
BÜNTET: Vétségért testi, ill. lelki szenvedéssel sújt.
BÜNTETÉS: Az a testi v. lelki hátrány, amelyet az elítéltre kiszabnak, és amelyet el kell viselnie.

Lássunk még néhány ehhez kapcsolódó és elhangzott fogalmat!

MEGBOCSÁT: /bűnt, sérelmet/ nem ró fel többé.
FELRÓ: vmely tettét, magatartását rosszallóan, számon tartja, és ezt ki is fejti
TÖRVÉNY: /4./ Az objektív világ jelenségeinek lefolyásában érvényesülő szabályszerűség, - ilyen szabályszerűségeknek tudományos megfigyelésen és következtetésen alapuló megállapítása, ill. annak megfogalmazott formája
TÖRVÉNYELLENES: Törvénnyel ellenkező, sértő
TÖRVÉNYSÉRTÉS: Törvény rendelkezéseivel ellentétesen cselekvő

Lehet, hogy én gondolom teljesen rosszul, de a személyes erkölcsi érzékem azt súgja, hogy a bűn megbocsátása nem isten dolga, sem nem annak küldöttéé, hanem elsősorban azé, akivel szemben a sérelmet a bűnös elkövette. A bűn fogalma is, mint látjuk, nem szigorúan meghatározott, hanem bizonyos törvények megsértését jelenti. A természeti törvényeken kívül és az emberi együttélést meghatározó szabályokon túl lévő törvények - érzésem szerint - inkább olyan funkciót töltenek be, mint az állatok egyéni jellegzetességei: KÖZÖSSÉGTEREMTŐ, AZONOSSÁGTEREMTŐ jellegük van, annak előidézésére, hogy az egyed, vagy ahogy láttuk, a közösség meg tudja magát különböztetni a környezetétől, a körülötte lévő egyedektől és más közösségektől. A közösségteremtő hajlam egyébként is természete az embernek és részét képezi azon genetikai tulajdonságainknak, amelyek a „csúcsra” juttattak minket.
Az emberi együttélést, és néha még a túlélést is sokszor pontos szabályok írják elő – de mindig kultúrához kötötten, amik gyakran élőhelyhez kötöttek is. Ezáltal míg egyik helyen ilyen, a másik helyen olyan praktikák alakultak ki.(27) Mindegyiknek megvoltak a maga törvényei, amiket be kellett tartani a túlélés érdekében.
Azt hiszem – bár ez túlontúl egyszerűsítő megfogalmazás – a vallási problémák és viszályok gyökere abból jött, hogy akkor találkoztak ezek a közösségek, amikor már kultúráik eléggé ki voltak fejlődve ahhoz, hogy a generációról-generációra hagyományozódás során már teljesen természetesnek vegyék, s mással találkozva az esetleg zavaró lett volna a hétköznapi életmenetüket tekintve, a területbirtoklásokról nem is beszélve. „Kell nekem ez a föld, ez a folyó(szakasz), stb. le kell a jelenlegi gazdáit győznöm, ha meg akarom szerezni. Hogyan tüzelhetném fel a népet a kiirtásukra?” Hát úgy, hogy a nem életbevágó nézeteiket és eszméiket életbevágónak kell feltüntetni, az azok egymással ellenkezve el kell, hogy tűnjenek! (28)

Jézusnak miféle törvényeket tulajdonítanak? Főképp vallási törvényeket; olyanokat, amelyek körül viszályok voltak. Nem a termelésre, az egészségre vonatkozóan lobbantott ki vitákat. Ezekben a kutató gazdálkodók és orvosok inkább közös nevezőre törekedtek, hiszen ebben a témában érzékekkel tapasztalható dolgok voltak, nem így a „láthatatlan világokkal” kapcsolatban. A gazdálkodással elkövetett „bűnök” azonnal, vagy közvetlenül kitűnhettek, és ehhez hasonlóan a kézművességgel kapcsolatosak is. Milyen területre kellett hát vinni az embereket, hogy felkeltsék a figyelmet? Olyanra, amiről nem volt és nem is lehetett tapasztalatuk. Egy nem létező világra! … Nézzük csak meg, hogy a teológia miféle problémákon rágódott világ életében? És nemcsak a teológia, hanem mindenféle elképzelt világon függő naiv világnézet! Valójában nem létező problémákat akartak megoldani!

A való világ problémái adták magukat, míg a vallási problémákat a teológusok adták. Sokan nőnek és nőttek fel úgy, hogy az ismereteket készen kapták, nekik csak alkalmazni kellett azokat. Megszokták, hogy a dolgok egyértelműek. Jönnek a szélhámosok és kihasználják ezeket a gondolkodásmódokat. Manapság annyi lehetőség van a választásra, hogy azok közül ha választunk, akkor megnézzük közelebbről. Ez mindenképpen gondolkodásra serkent. Minél szélesebb körben fejlődik tehát a civilizáció, annál többen fognak gondolkodni, és így egyre kevesebben fogják készpénznek venni a vallási propagátorok „szólamait”. Azt már egyre többen tapasztalják meg, hogy jobb, ha ők alkalmazkodnak a kialakult világhoz – amely viszont most is már szinte korlátlan változatosságot kínál – és nem a gyermekkori elképzeléseikhez és naiv ábrándjaikhoz próbálják a világot hozzáerőszakolni. Ez nem megy!

De nagyon elkalandoztunk már Jézus „bűnbocsátó” szerepétől!
A megbocsátása tehát abban állt, hogy egy elképzelt világ törvényeinek megsértéséből adódó bűnöknek adott feloldozást. Tkp semmilyen bűnöktől sem szabadít így meg, csak akkor, ha el tudja hitetni az emberekkel, hogy „márpedig tiszta lelkiismeretük ellenére ők igenis bűnösök!” Tehát - „hiába bocsátottak meg neked azok, akik ellen te vétkeztél… nem ilyen bűnökről van szó. Hanem egy olyan bűnről, ahol jelen sem voltál, amit megakadályozni nem tudsz, és nem is tudtál volna, amiről eddig még csak nem is tudtál.”
Nézzük csak, mit mond a erről a BIBLIAI NEVEK ÉS FOGALMAK:
- „BŰN”: A TEREMTETT VILÁGBAN MINDAZ, AMI A TEREMTŐ SZENTSÉGÉT NEM FEJEZI KI, VAGY AMI AZ ELLEN VALÓ.
Ez megint csak az isteni hitrege törvényeit emlegeti. Egy mítosz rendelkezéseit.
A VILÁGON AZ ELSŐ BŰN SZABAD AKARATBÓL TÖRTÉNT.
Ez a kijelentés lényegében megbélyegzi a szabad akaratot. Tehát azt mondja, hogy ENGEDELMESKEDNI KELL. (Szabad akarat ≠ engedelmeskedés! A kereszténység mégis azt akarja, hogy a hívő „szabad akaratából engedelmeskedjen”. Ez olyan lehet, mint az „ésszel hinni”, vagy „félve szeretni”.)
A bűnbeesési történet következetlenségeit több valláskritikus és bibliaelemző is már sokszor és bőven leírta. Az ölés, házasságtörés (örökösödési perek miatt!), a lopás, hamis tanúság (hazugság??, csalás??) dolgában mindenféle emberi közösség eligazodik, hisz’ ez a közösség alapja.


* * *

Megjegyzések, kiegészítések (21-28)

(21) lásd (13)!

(22) Ezen az alapon a széles körben publikált, temérdek irodalommal alátámasztott, megfigyelt és megvizsgált jelenségekről, és azok értelmezéséről szóló írásokat maradéktalanul hitelesnek, a jelenség létezését és azok értelmezését is hiteles, igazolást nyújtó bizonyítékoknak kellene tekintenünk. Ebben az esetben pl az UFO megfigyeléseknek, és azok értelmezéseinek is a valóság hű másának kellene lennie, hiszen sokan hisznek bennük, vagyis az UFO jelenségek értelmezését helyesnek kellene ítélnünk pusztán a milliónyi felhalmozott dokumentációból kiindulva.
Itt az író a meggyőzés mennyiségi, és minőségi felerősítő módszerét alkalmazza, melynek leírását lásd: Joseph Kirschner: A manipuláció művészete, 84.-85.o.

(23) „tekintélyre hivatkozás” forrása: www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/tekintely.php

(24) http://www.vitalitas.hu/ismerettar/pszichszakkif/psziche.htm#elharitomechanizmusok
"Az egyik legalapvetőbb, legősibb, s a mindennapi életben előforduló védekezési mód a tagadás. Már maga Freud is (1925, 1927) kétféle formát különböztetett meg; az első esetben valaki egy állítást tagadóan mond el (Verneinung), a másikban pedig nem létezőnek vél valamit, ami tulajdonképpen a tudatában van (Verleugnung). A tagadás előbbi, enyhébb formájára jellemző..."

(25) önigazolás, lásd:ELLIOT ARONSON: A TÁRSAS LÉNY, 107.-155.o.

(26) Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározásai

(27) részlet egy fórumvitából, 2006.08.22.én – forrás:
Filozófia, Vallás - keresztény-konzervativ értékrend -
http://www.vasarhely.us/phpforum/viewtopic.php?t=625&postdays=0&postorder=desc&start=300
(…) a közösség, mint az emberi lét alapformája, sőt, túlélésének alapformája megköveteli bizonyos szabályszerűségek követését, és ez jelenti a kultúra és az erkölcs alapját. DE! Mindezek erősen FÜGGNEK AZ ADOTT KÖRNYEZETTŐL – ezért van az, hogy mások az eszkimók, mások az afrikai törzsek, mások a mediterrán vidékeken élők, mások az alapvetően növénytermesztéssel, és mások az alapvetően állattartásból, vadászatból magukat fenntartó népek kultúrája és erkölcsei. (Lásd: kultúrantropológia!) Az ALAPVETŐEN MEZŐGAZDASÁGI alapon fennálló társadalmak békésebbek, hiszen a növénytermesztés helyhez kötött, időigényes, életbevágó ismereteket igényel tájegységről, annak időjárásáról, a termesztett növényekről, kártevőiről, stb. Itt kap rangot az emberi tapasztalat, de a helyhez kötöttség az adott termőterület megvédését is, de alapjában éppen védekezés alapú. Az ALAPVETŐEN ÁLLATTARTÓ, vadászó, vagy vándorló népek „állatközelibbek” – a táplálékukat gondozni kell ugyan, de elfogyasztás előtt le kell ölni, a táplálék védekezik, vére akár az emberé, biológiai tevékenysége sokban hasonlít az emberéhez (táplálkozás, ürítés, szaporodás, hangadás, pihenés, utódgondozás, betegségek, stb.). Ezek a népek erőszakosabbak, mivel könnyebb elorozni az állatokat, a vándorlások során a ragadozóktól is védeniük kellett őket, de pl. járványok esetén egy szomszédos hasonló törzstől könnyebb volt elorozni az állataikat. Így ezek a népek harciasabbak. Így az erkölcsiségük is másabb – hát nem volt igaza Marxnak, abban, hogy „A LÉT HATÁROZZA MEG A TUDATOT!”? A különböző tájegységek meghatározták az alapvető erkölcsi és kulturális jellemzőket, ezért másabb az iszlám, a hinduizmus, a kereszténység, stb., a taoizmus. Fontos szempont azonban még a konkrét, tételes vallás keletkezésének körülményei is, mert az előzőekben csak az „ősvallások” eredetére mutattam rá. Az emberi gondolkodás, azt hihetnénk, hogy követi a társadalmi fejlődést, de sajnos nem így van! Ugyanazzal a struktúrával születünk, mint 100.000 évvel ezelőtti elődeink! Az agyunk szerkezete változatlan, a környezetünk pedig semmiben sem hasonlít arra, amiben kialakult! Nem csoda hát, hogy sokan megmaradnak egy primitív valóságleképezési mechanizmusnál.(…)

(28) Ez a gondolatmenet erősen spekulatívnak tűnik magamnak is, ámbátor elképzelhető egy ilyen korai, politikai-stratégiai kezdemény is.

***

Copyright: Brain Storming, 1996

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr4494618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye
süti beállítások módosítása