BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye

2008. január 11. 12:16 - Brain Storming

BS-különvélemények – Ancsel Éva egyéb bekezdéseiről… (II./5.)

BRAIN STORMING:

A halál nem az élet célja, csak a vége – mint ahogy a gyertyát sem azért gyújtjuk meg, hogy az végigégjen, hanem azért, hogy fényt adjon!


***

Jelen anyag forrása:

Ancsel Éva összes bekezdése, Kossuth Kiadó, Bp., 1999.

***

II./5. bekezdések az emberről, 1987-1991

(Hibiszkus Könyvkiadó, 1991)

***

Ancsel Éva:

„Ha már senkitől se kérdezhetjük: – ’Emlékszel?’ – akármilyen semmiségre utalva, akkor minden emlékünk megbetegszik. Ami senkivel sem megosztható, az meg sem történt.”

BRAIN STORMING:

No.1.:

Persze ez még nem jelenti azt, hogy amiről azt hisszük, hogy megtörtént és ezt másokkal megosztjuk… akkor meg is történt!

No.2.:

A társtalan élmény színtelen, íztelen, akár az egyedül majszolt sütemény, vagy az egyedül kortyolt bor. Aki ezt egyedül élvezi, az már nem is teljesen Homo Sapiens!

***

Ancsel Éva:

„Vannak, akik józansággal itták le magukat a sárga földig: a józanság közönyével. Nem is lehet kibillenteni őket különös állapotukból; olyanok, mint a merev részegek.”

BRAIN STORMING:

A józanság-függő nem mer a világszemléletére hangulatszűrőt feltenni, mert intellektuálisnak kikiáltott józansága beképzeltségével azt hiszi, hogy aktuális világszemlélete a meghatározóan helyes mindenki számára – azt hiszi, hogy a tántorgó részeg sajnálatra méltó, mert azt hiszi, hogy csak súlyosan sérült ember tántoroghat – holott a részeg édes kábulatban tántorog és nincs szüksége mások számára.

A józanság függők elfelejtik, hogy a Homo Sapiens nemcsak intellektuális, hanem hangulati téren is egyedülálló teremtmény, akinek hatalma van a valósága és a valóságlátása befolyásolására is.

***

Ancsel Éva:

„Ahogy elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő, és elpereg a múlt.”

BRAIN STORMING:

Ahol meghal a tradíció – ott új kultúra születik… ámbátor manapság a kultúrákat is sújtja a koraszülés és a magas halandósági arány…

***

Ancsel Éva:

„Még az arc is lehet jólöltözött – és még a szem is lehet a lélek hamis tükre. De a verejtéknek, ha kiüt a homlokon, annak hinni lehet – miként az árkoknak a szemek alatt.”

BRAIN STORMING:

No.1.:

Az arc az ember tükre – vannak arcok, melyek mélyen arra ösztönöznek, hogy megtegyünk mindent, amit azzal az arccal kérnek.

No.2.:

A verejték – sok fizikai munka egyetlen kézzel fogható eredménye!

***

Ancsel Éva:

„Az erdő, amelyben élünk: egyre sötétebb és ijesztőbb. Talán azért, mert elfelejtettünk énekelni?”

BRAIN STORMING:

Ismereteink erdejének közepén állva, meglévő ismereteink fái egyre nagyobbakká nőnek körülöttünk, és jelentőségeik eltakarja a mögöttük lévő világot – csak az képes nem görcsösen kapaszkodni régen tanult ismeretibe, aki folyamatosan tanul… de nem iskolában, mivel eza tanulás nem intézményesített, hanem a jellem része!

***

Ancsel Éva:

„Élőnek halálunkig pályakezdők vagyunk. Előrehaladásunk egyetlen bizonyossága növekvő zavarunk. Aki magabiztos, az még kezdőnek se nevezhető. De elbuktatni szükségtelen, megtörténik az vele e nélkül is.”

BRAIN STORMING:

A halál nem az élet célja, csak a vége – mint ahogy a gyertyát sem azért gyújtjuk meg, hogy az végigégjen, hanem azért, hogy fényt adjon!

***

Ancsel Éva:

„Az egyedüllét még nem magány. Inkább a lélek diétája a társas élet nehéz lakomái közt.”

BRAIN STORMING:

No.1.:

Aki igazán magányos, az még mások társaságában sincs mások társaságában.

No.2.:

A tömegtársadalmak velejárója, hogy az egyes személy jobban elkülönül, „atomizálódik”… míg hirtelen azon kapja magát, hogy ő bizony társas lény – és ez az alapja minden tömeges borzalomnak!

***

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr7293301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye
süti beállítások módosítása