BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye

Brain Storming

Minden eladó (színpadon előadható novella)

2008. szeptember 21. - Brain Storming

Minden eladó! Egy hely, ahol a vágyak megvalósulását nem akarni kell – csupán kérni! … Ahol minden van, az Éneklő Varangytól a Tökéletességen keresztül a Próféták Gyorstalpaló Kézikönyvéig!

 

 

 

Minden eladó

 

 

  Valahol messze, messze, mindentől távol, létezik egy hely, ahová minden megfáradt és a szükségleteit kielégíteni nem tudó Vevő betérhet és megkaphatja mindazt, amit csak akar. Mindent, szó szerint – mindent.

  Ez a hely egy aprócska üzlet (az Üzlet), ahol a keskeny pult mögött egy félrefésült frizurás, kissé őszülő, kínos gonddal nyírt bajuszú, vastag csontkeretes szemüveget viselő úriember várja a Vevők bármilyen kérését, kívánságát, és sietve igyekszik azt teljesíteni. Tengerkék köpenye szívfelőli oldalán lévő zsebéből fegyelmezetten meredt egy gondosan kihegyezett ceruza és egy régimódi golyóstoll. Az Eladó – akit mindenki így hívott már időtlen-idők óta, és talán nem is volt saját neve, hiszen széles e világon mindenki csak így ismerte – ráérő idejében a hatalmas Raktár nyilvántartását lapozgatta, vizsgálgatta, és folyamatosan küldte az utánrendeléseket a világ minden tájára, mivel a boltja igen régóta büszkélkedhetett azzal, hogy itt mindenki megtalálja azt, amire csak szüksége van, legyen az bármi’ elképzelhetetlen, vagy elképzelhető, vagy egyesek szerint egyáltalán nem boltba való portéka. Kukkantsunk hát be ennek a különleges helynek egy átlagos hétköznapjába…

 

Az Eladó éppen a nem igazán tágas üzlethelységben, a pult mögötti falat borító polcokat rendezgette, amikor a régi faajtó fölötti apró csengő megszólalt, és határozott, ámde visszafogott csilingeléssel jelezte, hogy megérkezett egy újabb… Vevő!

 

- Jó napot kívánok!

- Jó napot kívánok! Mit óhajt? – kérdezte az Eladó, aki udvarias ember lévén mindenkinek felette ezt a sablonkérdést, holott jól tudta, hogy az Üzletbe bizony senki sem úgy tér be, hogy ne tudná tökéletesen, mit is szeretne.

- Remélem nem zavarok rosszkor, látom a polcokat rendezgette… – kezdte a Vevő kissé félszegen, de az Eladó kedves hangja biztosította, hogy akár úgy is érezheti magát, mintha az Üzlet éppen amiatt jött volna létre, hogy az ő problémáját megoldja.

- Oh, dehogy, a polcok megvárnak. Tessék csak beljebb fáradni, azért vagyunk, hogy segítsünk. Van elképzelése arról, hogy mit szeretne? – kérdezte az Eladó, de magában megjegyezte, hogy talán jobb lesz, ha ő maga kérdez rá. – Nemdebár magabiztosságot keres az Úr?!

-  Nos, igen. Honnan tudta? – kérdezte meglepődötten a Vevő.

-  Ez a dolgom. – mondta az Eladó, majd kissé elfordította a fejét és hátrakiabált a Raktár résnyire nyitott ajtaja felé. – Drágám, nézd meg kérlek, hogy van-e még abból az instant magabiztosságból, amit a múlthéten kaptunk!

-  Azonnal, Egyetlenem! – jött a válasz valahonnan az ajtó mögötti helység mélyéről.

-  Szóval, … valóban árulnak ilyesmit is? – hüledezett a Vevő.

-  Természetesen, tudja, mi mindent árulunk, ami csak pénzért, vagy egyéb áruba bocsátható értékért kapható, és szüksége van rá valakinek. – magyarázta készségesen az Eladó.

-  Nos, ha ez a helyzet, … – a Vevő izgatottan forgatta a fejét, mintha csak az Eladó mögötti polcokon keresné azt, aminek éppen nem jut az eszébe a neve, – … akkor szeretnék még… ööö…

-  Kedves Uram, – kezdte az Eladó nyugodt hangod, – azt gondolom, előbb mindenképpen próbálja ki azt, amire éppen most, ebben a pillanatban szüksége van… ki tudja, lehet, hogy ha pontosan erre volt szüksége, akkor mást nem is kell vennie.

  A Vevő kissé elcsodálkozva nézett az Eladóra. – Úgy gondolja?

- Tudja, sokan térnek be ide magabiztosságért, és amikor megkapják és helyben el is fogyasztják… – miközben ezeket mondta, odalépett a pult mellett lévő kis, elszíneződött fali vízcsaphoz, leemelt egy fehér műanyagpoharat a fölötte lévő polcról, és két-három kortyra elegendő vizet eresztett bele, majd odahelyezte a pultra, – néha nem is törődnek azzal, amit addig kiválogattak és ki is fizettek.

- Hm, ennyire hatásos ez a termék? – húzta össze a szemöldökét a Vevő.

­- Kedves Uram, nekem elhiheti, kivétel nélkül minden esetben ezt tapasztaltam. – mondta amaz, majd a nyomaték kedvéért vékonyajkú száját kissé összeszorítva, csukott szemmel lassan bólogatott néhányat. – Van, aki egy nagy adag önbecsülést is akar mellé, de a magabiztosság azt feleslegessé teszi. Sőt, képzelje, hogy volt olyan is… – egy pillanatra elhallgatott, és hátrafülelt a Raktár ajtaja felé, – … no, már jön is, amire szüksége van … – jegyezte meg kissé halkabban, és ekkor a Vevő is hallhatta már a Raktárban a bolthelység felé csoszogó alak lépteit, – … szóval, olyan is volt, hogy valaki egy maréknyi boldogságot is kért mellé, de ahogy elfogyasztotta a magabiztosságot, nos, egy-kettőre el is feledkezett róla! Egyszerűen otthagyta a papírzacskóban, pedig már be is csomagoltam neki!

- Nagyszerű! – mondta a Vevő, és szinte már érezte is a még be sem vett instant magabiztosság hatását.

 

  Ekkor ismét megcsendült a bejárat fölötti csengő, és belépett egy Anya a Gyermekével.

- Csókolom a kezét, Asszonyom! – üdvözölte a nőt, majd a pultra könyökölve és előrehajolva köszöntötte a csöppséget is, aki amolyan 6 éves forma kislány lehetett. – Szia, Csillagom! Idenézz, mit kapsz tőlem! – és azzal kopottas köpenye egyik zsebéből előhúzott egy kis, piros masnis hajszalagot, majd odanyújtotta a gyereknek.

- Nézd, Anyu! Nézd! – mondta a kislány, és az Anyja felé nyújtotta a friss ajándékot.

- No, nézd csak! Éppen egy ilyet vesztettél el tegnap! – majd az Anya odafordult az Eladóhoz, és kissé halkabban megjegyezte. – Amióta elvesztette, teljesen elment a kedve mindentől, még a játszópajtásaival sem volt hajlandó játszani. Köszönd meg szépen az Eladó bácsinak! – fordult oda a gyerekhez.

- Köszönöm szépen! – harsogott a kicsi, arcán sugárzó boldogsággal.

- Nem, nem! Ezt anyukádnak kell megköszönnöd, kis hercegnő, mivel ő is azt akarta, hogy megkerüljön!

- Köszönöm szépen, Anyu! Annyira szeretlek! – és azzal lehúzta az anyja karját, majd szorosan átölelte a nyakát. – Nagyon köszönöm! – mondta újra, és a vékonyka kis hangjában érezhető volt az a megilletődöttség, ami a Világegyetembe vetett bizalom visszaszerzését jelezte.

- Köszönöm! – ismételte az Anya is, miközben ő maga is meghatódott gyermeke elérzékenyülésén és boldogságán. – Mivel tartozom? – nézett fel lánya öleléséből.

- Ezért igazán semmiért. Ön parancsol esetleg valamit?

- Nem, köszönöm. – mondta, majd egy kórusban harsogott hangos „viszontlátásra!” kíséretében elhagyták az üzletet.

 

  Az elsőként megismert Vevő már a kezében tartotta a vízzel alaposan elkevert instant magabiztossággal megtöltött poharat, amikor az Anya és Gyermeke megkapták a nagyon hiányolt boldogságot. A fiatalember csak állt és belemerült az elérzékenyülés angyali jelenetébe, majd amikor kiléptek az ajtón, a szájához emelte a poharat, de nem kortyolt bele azonnal. Még be sem csukódott ugyanis az Üzlet ajtaja, amikor egy frakkot, keményre vasalt, rikítóan fehér inget és cilindert viselő, az Eladóéhoz hasonlóan fegyelmezett vonalura nyírt bajuszú férfi rontott be. Két kezén fehér kesztyű, az egyikben pedig az a félreismerhetetlen munkaeszköz, mely a szakmáját fémjelezte: egy varázspálca. Amikor ezt a Második Vevőt az Első Vevő megpillantotta, a keze megállt, benne a kortyra emelt pohárral, majd amikor lassan végigmérte, a poharat is lassan leengedte. Nem palástolta a meglepetését, amit csak tetézett, hogy az Eladó egyáltalán nem jött zavarba, sőt – úgy tetszett, mintha már várta is volna a hirtelen megjelent figurát.

- Éneklő varangyosbéka! Éneklő varangyosbéka!... – lihegte a második Vevő, közben egyik kezével a pultra támaszkodott, másikkal – amiben a varázspálcáját is szorongatta – a csípőjébe markolt. Szemmel láthatóan igen sietve tette meg az Üzletig tartó utat, még ha nem is túl messziről.

- Egy pillanat! – mondta készségesen az Eladó, és közelebb húzott egy régimódi, kopott festésű álló mikrofont, ami a pult szélén állt. Bekapcsolta, és beleszólt: – Drágaságom, beadnál néhány varangyéneket? – majd a mikrofonhoz hajolva fenézett a Második Vevőre. – Erdei, tavi, mocsári…, vagy valami más? – kérdezte.

- Mindegy, csak énekeljen! ­– hadarta a Vevő, még mindig lihegve.

- Egy pillanat! – hallatszott az idős hölgy hangja a hangszóróból, ami a Raktár ajtaja mellett függött a falon. – Milyen fajta?

- Mindegy, Édesem! A Kedves vevőnek csak az számít, hogy énekeljen.

- Mindjárt! ­– recsegett az ajtó fölül.

- Mennyire sürgős? Gondolom, azonnalra kellene! – kérdezte az Eladó, és a hangjából kicsengett, hogy ha azonnalra kell, akkor a vevő azonnal megkapja, amit akar.

- Igen, igen, igen!

- Drágám, ha lehet, most azonnal add be a hangot! – szólt bele az Eladó a mikrofonba.

  Ekkor, mintegy varázsütésre, egyfajta vékonyka brekegő hangú dúdolás hallatszott a hangszóróból. Az Eladó felnézett a mikrofon mellől a Vevőre, és érdeklődő arckifejezéssel kérdezte: – Megfelel?

  A Második Vevő arca azonnal felderült, és a szeme izgatottan kezdett csillogni. – Igen, igen, igen! Ez az! Remek!

 

  Időközben az Első Vevő lassan felocsúdott a meglepetéséből, mivel nem könnyen nyelte le… már nem az instant magabiztosságot, hanem azt a meglepetését, hogy egy olyan helyen, mint ez is, hogyhogy nem valami belső, személyes szükségletet igyekeznek kielégíteni – mivel itt minden kapható, és a világ ellen semmi másunk sincs, csak a személyes világnézetünk és az a mód, ahogyan reagálunk rá, így praktikusabbnak tűnhet önmagunkban felépíteni azt az aprócska ki menedéket, amiben meghúzhatjuk magunkat, ha csőstül jönnek a bajok. Ha minden elromlik, és a világban tett erőfeszítéseink egyikét sem koronázza siker, akkor mindez semmit sem jelent, ha megmarad a belső nyugalmunk, a derűs életszemléletünk… és a magabiztosságunk. Az Első Vevő emiatt tért be ebbe az üzletbe. És ahogy felhörpintette a léleküdítő nedűt, érezte is, hogy valami megváltozott. Legalábbis biztos volt benne, hogy amit érez, az a szer hatása lehetett, mivel az Eladó így fordult hozzá, miután gyakorlott mozdulatokkal becsomagolta az éneklő varangyosbéka aprócska akváriumát, és a frakkos Második Vevő azonmód el is viharzott: – Ugye, hogy másképp fest a világ, ha az ember egy biztos pontból tekint rá?

  Az Első Vevő előbb pusztán csak érezte, hogy az Eladó szavainak súlya van, majd amikor megismételte magában, akkor értette meg, sőt – úgy vélte, hogy ezt valójában ő maga fogalmazta meg, és a szer hatása csak, mint valamiféle mentális kenőanyag, segítette a gondolat felszínre törését. Eleddig a padlót bámulta, de most felnézett az Eladóra, és mintha tükörbe nézett volna: úgy érezte, mintha ő maga is egy olyan hatalmas „amire-szükségem-van-mindet-megkaphatok” Raktár előtt állna, mint az Eladó, aki ugyan nem rendelkezik a temérdek áru fölött, de mégis úgy tűnik, mintha azok fölött állna, akik a szükségletüktől szenvedve betérnek hozzá, Hozzá, aki mindenkin tud segíteni.

- Igen. – mondta a Vevő határozottan, mégis félig suttogó hangon. – Köszönöm!

- Nem nekem kell megköszönnie. – válaszolt az Eladó a tőle megszokott, egyetértően nyugodt hangján. – Magának kell megköszönnie.

- No de, Ön adta ezt nekem.

- Igen... mert kérte. – azzal kinyújtotta a kezét a Vevő felé, amire amaz saját maga számára is meglepően, automatikus mozdulattal nyúlt felé. Határozottan kezet fogtak, miközben az Eladó megveregette a Vevő vállát. – És… ugye, hogy most úgy érzi, hogy semmi másra nincs szüksége?

  A Vevő egy rövid pillanatig elgondolkodott, miközben tekintete ismét a padlóra tévedt, mintha ott kereste volna látható nyomát a kínzó szükségletek jeleinek… majd felnézett. – Nem! Valóban nincs semmi másra most szükségem!

– Nos, akkor most éppen erre volt egyedül szüksége. Látja? Csak kérnie kellett, és egy kicsit várnia.

 

  Ekkor újból megcsörrent a következő Vevőt jelző ajtócsengő. Az Első Vevő immár olyannyira magabiztos léptekkel hagyta el az Üzletet, hogy a Harmadik Vevő még utánanézett, amikor amaz becsukta maga mögött a bejárati ajtót. Középkorú nő volt, talán régimódi, talán mutatós, talán előnykiemelő, talán a lényegest elrejtő ruházatban. Az Eladó kihúzta magát a pult mögött, két kezét egymásra helyezte a mellkasa előtt, úgy köszöntötte az új kuncsaftot: – Üdvözlöm Asszonyom! Mivel szolgálhatok?

- Nos… – kezdte a Vevő kissé habozva, és idegességében szórakozottan jártatta a tekintetét ide-oda a nem túl tágas üzlethelységben, –… meglehet igen furcsa lesz a kérésem… de én egy jókor jött csukásrohamot szeretnék.

- Kérem, semmi akadálya! Egyedül azt tessék megmondani nekem, hogy milyen alkalomból és kinek a részére lenne. – sorolta az Eladó, arcán olyan érdeklődő kifejezéssel, mintha csak egy használati utasításból olvasott volna fel.

- Nos, … ööö… nekem lenne, mivel lesz egy kínos beszélgetésem…

- Áááá, az önfelmentő fajtából szeretne a Kedves Vevő!? Bevallom őszintén, már azt hittem, hogy senki nem fog vinni belőle. … Egy pillanat… – mondta az Eladó, és sietve kihúzta az egyik pult alatti fiókot. Tompa morajként zörögtek benne az aprócska kartondobozokba csomagolt portékák, ahogy maga felé fordítgatta a fedelüket, és a szemüvegét megigazítva, kissé hunyorogva olvasgatta a rajtuk lévő feliratokat. Aztán egyszer csak felvonta a szemöldökét, és szinte a bajsza is elmosolyodott a szája szegletében lévő sok-sok aprócska mimikai ránc mentén. – Itt is lenne! Tessék!

  Sok Vevő ilyenkor azt várja, hogy az Eladó büszke elégedettséggel tekint a Vevőkre, akik meglepett csodálattal adóznak a könnyen elérhető és minden képzeletet felülmúló választék láttán… ámde mindig csalódnának, mivel az Eladó hangjában soha semmi nyoma sincs semmiféle „én-vagyok-aki-a-szükségleteid-kielégítem-és-így-feletted-állok” színezetnek.

  A Harmadik Vevő csodálkozó érdeklődéssel hajolt közelebb a kis dobozhoz, amin valóban ez állt: „J.J.CS.-R.—K.B.—Ö.” A nő felegyenesedés nélkül emelte fel a fejét az Eladóra nézve: – Ebben valóban az van? – kérdezte, igencsak hitetlenkedve. Az Eladó azonban nem lepődött meg a kérdésen: a vevők többsége általában csodálkozik, ha pontosan azt kapja, amire szüksége van, vagy amit kér. Hiába tudják ugyanis, hogy éppen mi kellene nekik, mindig hittelenkedve fogadják, ha valóban azt kapják. Különösen, ha vágynak is arra, mit aztán a nehezen összeszedett bátorságukkal, a megfelelő helyen kérni is mernek.

– Igen, persze. Természetesen… ha valóban erre van szüksége. Van sok egyéb fajta is, de a kínos beszélgetésekhez szándékolt csuklásrohamokat csak önfelmentő célzatú kiszerelésben árusítjuk. … – az Eladó itt tartott némi szünetet, mert tapasztalatból tudta, hogy a Vevőknek időbe telik elhinni és felfogni, hogy a sehol máshol kimondani nem mert kívánságuk itt valóra válik. –… Felteszem egy kisdoboznyi elég.

- Gondolja? – kérdezte a Vevő, aki magára erőltetett némi határozottságot, azt sejtetve kifelé, hogy igen járatos a jókor jött csuklásrohamok adagolásának dolgában.

- Hát, nem hiszem, hogy túlságosan sokszor kívánná használni… mivel a csuklásroham adott esetben legalább annyira hasznos, mint amennyire kellemetlen.

- Igen, azt sejtem. – árulta el magát öntudatlanul a Vevő. – És a szavatossága?

- Az nincs neki. Ami megmarad belőle, azt szívesen visszaveszem, de becserélheti esetleg másra is.

- Például?

- Például zavarodott nevetésre, amit általában ugyancsak kínos beszélgetésre készülők szoktak vinni, persze a másik féllel szemben alkalmazva; vagy ott van a másik slágertermék, a pökhendi cinizmus, amit azok szoktak vásárolni, akik nem szeretik a jókor jött csukásroham utóízét.

- Oh, köszönöm. Úgy gondolom el fog fogyni. – mondta a nő, kissé kényszeres stílusban elnevetgélve a mondata végét.

- Csak egy aprócska jó tanácsot, ha elfogad valakitől, aki ugyan soha nem használta ezt, de hallotta erről mások tapasztalatait… – az Eladó itt megvárta, hogy a másik felé forduljon – ugyanannál a személynél ne használja kétszer! Ha elsőre ugyanis elérte a kívánt hatást, másodjára már nem fogja. – mondta az Eladó, szinte bizalmasan közel hajolva a Vevőhöz.

– Köszönöm. Megfogadom a tanácsát! – bólogatott a nő.

Nagyon szívesen!

Viszontlátásra!

A viszontlátásra!

  A hölgy betette a táskájába az aprócska dobozt, és kisietett az üzletből.

 

  Nem sokkal később egyszerre két Vevő is érkezett. Egy középkorú úr, és egy kissé bozontos hajú, erősen borostás, szakadozott ruhás, 20 év körüli fiatalember. Mivel mindketten határozott arckifejezéssel léptek oda a pulthoz, az Eladó először azt hitte, hogy együtt jöttek.

Üdvözlöm önöket, Uraim. Mit parancsolnak? – kérdezte az idősebbik felé fordulva.

  A középkorú úr meglepett arckifejezést vágott, majd felvonta a szemöldökét, amikor rájött, hogy az Eladó mire gondolt. Odafordult a fiatalemberhez, és komoly tekintettel szólalt meg: – Ha megengedi…!? – A fiatalember szótlanul felvonta a vállát és előrenyújtott tenyérrel kínálta a másiknak az elsőbbséget. – Köszönöm. – nyugtázta a középkorú úr, és így ő lett a Negyedik Vevő aznap.

- Nos, amit én szeretnék… nem tudom, megoldható-e… szóval: Törhetetlen Csontokat szeretnék.

- Van konkrét célja is, vagy pusztán elővigyázatosság miatt?

- Mire gondol?

- Amennyiben valamilyen konkrét tevékenységhez szükséges Törhetetlenséget, esetleg adott csontok törhetetlenségét szeretné, úgy az is megoldható, de általában is.

- Van valami különbség? – kérdezte a Vevő és kissé zavarba jött, mivel azt hitte, hogy eléggé egyértelmű kívánsága volt.

- A „Teljes Törhetetlenség Szett” mellé sajnos igen sok „Óvatosságot” kell járulékként felszámolnom, mivel ilyenkor a kedves Vevőnél vészesen felhalmozódhat az „Óvatlanság”, amihez bizony kiegészítésként tetemes mennyiségű „Óvatosság”-ot is be kell szerezni, és rendszeresen alkalmazni.

- Óh, ezt nem tudtam.

- És ez nem minden. – folytatta az Eladó, mintha csak könyvből olvasná. – A szettben előírás, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű „Megértést”, esetenként egy kis plusz „Empátiát” is be kell hozzá szerezni… már csak azért is, mert a Törhetetlenség miatt esetleg másokat is nyaktörő tevékenységekbe vonhat bele.

- Hm, erre nem is gondoltam… – vallotta be a Vevő.

- Ezért vagyok itt, hogy ezeket is tudjam, és felvilágosítást adjak róla.

- És csak így szerezhető be a „Törhetetlen Csont Készlet”?

- Igen, ezek sajnos mindenképpen együtt járnak vele. … Így is szeretné?

  A Negyedik Vevő arcán némi bizonytalanság támadt. Az Eladó számára ez nem volt újdonság: sokan vannak, akik valami tökéletes tulajdonságot szeretnének, de ritkán gondolnak bele, hogy ezzel mennyi minden együtt jár – a több képesség, vagy jobb adottság több felelősséget is jelent. Éppen ezért nem lehetett csak úgy megszerezni semmiféle Tökéletességet – a Különleges Kívánságokat Teljesítő Gyártók Közösségének alapvető termelési filozófiája volt a következő: „Mindent megadunk, és mindenhez adunk mindent – ami azzal együtt jár!”. Ezt különösen a „Tökéletes Kvalitások Előállítói” részéről követelték meg, és úgy kellett piacra dobni a termékeiket, hogy megakadályozzák az azokkal való visszaéléseket is. Ha valaki valamiből igen jó akart lenni, azzal általában együtt járt, hogy olyasmiket is beszerezzen, ami az esetleges túlkapásokat megakadályozza.

  Az Eladó, látva a bizonytalanságot a Vevő tekintetében, úgy döntött, hogy inkább lebeszéli az azonnali vásárlásról: – Ha úgy gondolja, van elég mindenből a Raktárban, így ha holnap esetleg tud dönteni, térjen be nyugodtan!

- Igen, azt hiszem úgy lesz! Köszönöm a felvilágosítást! … Akkor majd talán holnap! – mondta a Negyedik Vevő, és elindult az ajtó felé. De még mielőtt elköszönhetett volna, az Eladó utána szólt.

- Lehetne egy javaslatom?

- Tessék? – torpant meg és lépett vissza a Negyedik Vevő, észre sem véve, hogy a távozási szándékát látva a vele egy időben érkezett Ötödik Vevő már éppen mély levegőt vett és szólásra nyitotta a száját… de a hirtelen jött szóváltás miatt nyitva maradt a szája. Az Eladó természetesen mindezt észrevette, és meg is állapította, hogy a soron következő Vevő igen udvarias féle.

- Ha javasolhatok valamit… törhetetlen csontok helyett.

- Oh, micsodát?

- Talán magát az Óvatosságot.

- Hogy mondja? Hiszen én éppen azt szeretném, hogy a vakmerősködésem során ne essen semmi bajom… – ekkor egy pillanatra megakadt a szava, mert villámcsapásként értette meg, mi volt ezzel az Eladó szándéka. Ha ugyanis egy jókora adag Óvatosságot szerez be, akkor nem valószínű, hogy nyaktörő dolgokat akarna véghez vinni – és ha mégis így lenne, az óvatossága következtében úgy fogja azokat megtenni, hogy ne essen különösebb baja. A Vevő szeme felcsillant, és mosolyogva mondta: – Nos, akkor kérek egy közepes csomag Óvatosságot!

- Azonnal!

  Az Eladó megfordult, és a mögötte lévő polcról leemelt egy nagyobb dobozt, majd a pultra tette. Lágy, szinte gyöngéd mozdulatokkal kinyitotta a fedelét, és óvatosan belenyúlt. Mindkét jelenlévő Vevő tágra nyílt szemekkel szemlélte az Eladó gondosságát – bámulatos volt azt látni, hogy magával az Óvatossággal is óvatosan kell bánni! Egy átlátszó zacskóban lévő kis, szintén átlátszó üvegcsében apró, kékeszöld gömböcskét voltak. Az Üzlet gazdája finoman helyezte le a csomagot a pultra. – Tudja, a megszerzett Óvatossággal sokan túlságosan hányavetin bánnak, mások azonban a széltől is óvják. Sokan nem szorulnak rá, sokan azonban nagyon is híján vannak belőle. A legfontosabb, hogy ne vegyen be túl sokat egyszerre, mert az cselekvésképtelenséget okozhat; és rendszeresen ki kell nyitnia az üveget, mert csak akkor hatékony, ha nem túl ritkán él vele. A rendszeresen alkalmazott Óvatosság jót tesz az egészségnek, hosszú életet biztosít; ha túl sokat vesz be belőle, vagy túl gyakran, akkor azonban túlkompenzációs tünetek alakulhatnak ki, és mellék-hiányhatásként az életuntságból hirtelen öngyilkos vakmerőség robbanhat ki. Vagyis… olvassa el a használati és adagolási utasítást, és akkor nem lesz baj.

- Nagyon, nagyon köszönöm! – mondta a Negyedik Vevő, majd óvatosan zsebre tette a kényes, de annál hasznosabb portékát, majd hangosan harsogva köszönt el: ­– Viszontlátásra!

- Viszont’! Máskor is legyen szerencsénk! … Uram, állok rendelkezésére! Elnézést kérek az előző vevő nevében is a késedelemért! Mit parancsol? – fordult oda az Eladó az eleddig is türelmesen a sorára várakozó Ötödik Vevőhöz.

- Én nem fogom feltartani! A Próféták Gyorstalpaló Kézikönyve új kiadására lenne szükségem.

- Aaaah, Ön az! Bocsánatát kérem, hogy nem ismertem fel azonnal! Ezek szerint élt azzal a lehetőséggel, amit a múlt alkalommal ajánlottam! – mondta az Eladó kitörő örömmel. Nem akármilyen Vevő volt ugyanis az, aki ma ötödikként tért be, illetve került sorra az Üzletben.

  Az Ötödik Vevő ugyanis visszajáró kuncsaftja volt az Üzletnek, és ki tudja, mióta koptatta már a bejárati ajtó csengőjének csilingelését. Ő volt az, aki mindig kivárta a sorát, ha egyszerre érkezett egy másik Vevővel, vagy közvetlenül utána érkeztek az Üzletbe. Tudta ugyanis, hogy bármit kér, megkapja, és nem sietett azzal, hogy egy-két Vevőtársa elő furakodjon. Sőt, jobban szerette, ha az Eladóval négyszemközt tud arról beszélni, hogy éppen mire van szüksége.

  Amikor ez alkalommal üdvözölte őt az Eladó, üdvözlése mellett arról a korábban ajánlott lehetőségről beszélt, amit mindenkinek felajánl, ha a Világmegváltó hivatás iránt érdeklődik. Az Eladó neje ugyanis Univerzális PR-ral is foglalkozik, nemcsak a hatalmas, Mindenféle Árut Befogadó Raktár, vagy röviden: A Raktár rendezésével foglalkozik, ámbátor ideje nagy részét ez köti le.

  Aki Világmegváltó akar lenni, annak elsősorban éppen a világiasságról kell lemondania, hiszen hatalmas vagyonnal és befolyással nem lehet megváltani a világot, legalábbis mélyrehatóan nem. Azok az emberek ugyanis, akik egy látható hatalommal rendelkező személy hatására hajlandóak csak megváltottnak és hívőnek érezni magukat, azoknak a megváltottsága nem tartós, hitük nem megbízható, mivel a látható és megfogható, elképzelhető hatalom következtében könnyen, sőt, mondhatni törvényszerűen mindenféle hatalommal rendelkező személy és társaság befolyása alá is kerülnek, vagyis aki egy ilyen hatalom, hatására változik meg, az azonnal „visszavedlik” korábbi, „megváltatlan” állapotába, ha az illető hatalomnak nincs látható jele. Az igazi megváltottságot akkor éri el az ember, ha a befolyás az elméjében keletkezik, akár illúzió, akár tévedés, akár félrevezetettség hatására. Mindenesetre semmiféle világi hívság nem kecsegtet tartós megváltással – így ezek kiiktatandók, még a megjelenésből is.

  Az Eladó röviden végigmérte az Ötödik Vevőt, és elégedett arccal bólogatott: - Igen, ez biztosan beválik!

- Igen, többek között azért is jöttem, hogy megköszönjem. … - A Vevő előbb kis szünetet akart csak tartani, de az Eladó nem reagált a kettejük között beállt csendre, csak mosolyogva nézte a fiatalembert. – Öööö … nos, …. A könyv! – vezette elő ismét kívánságát.

- Óh, igen! Bocsánat! Nos, hol is tartunk a listán? – Sietős mozdulattal kihúzott egy fiókot, és egy keménylapra csipeszelt listatömböt húzott elő belőle. – Nos, nos, … lássuk csak! – Lapozott néhányat. – Mint említette, a Próféták Gyorstalpaló Kézikönyve új kiadására lenne szüksége, ugye? – ekkor az Eladó a szemöldökét összehúzott arccal nézett fel a listából? – Öhrm, - köszörülte meg a torkát, – sikerült használni a legutóbbi kiadványt, amit megvásárolt?

- Nos, igen, - kezdte a Vevő kissé lassan. – Sajnos kiderült, hogy a könyv valóban „valós idejű”, mint ahogyan Ön is említette. Érdekes módon, ha valamilyen, még meg be nem következett, csak feltételezett problémával kerestek meg, nem tudtam segíteni.

- Hát, igen. – Sóhajtott az Eladó. – Olyan ez, mint a Sors-Könyve, az is….

  A Vevő szeme felcsillant a Sors-Könyve cím hallatán, és nem hagyta, hogy az Eladó befejezze a mondatot: - Talán azt is árulnak itt? Ha igen, akkor…

- Nem, uram. Itt nem, de a sarki trafikban kaphat, többfélét is. Oda szoktuk azokat kiadni árusításra – itt bent nem árulunk bulvárirodalmat.

- Ah, értem – törődött bele a Vevő. – Visszatérve a másik könyvre – most már nagyjából eligazodom rajta, azonban valóban igaza volt abban, hogy néha inkább gátolja a problémamegoldást, és egyáltalán nem segíti. Néha, mire megtalálom benne a megoldást, már csak azt tapasztalom, hogy a valóságban is az történt, de az én közreműködésem nélkül.

  A könyv, amiről jelen esetben az Eladó és az Ötödik Vevő beszélgettek, nem más volt, mint a híres (és hírhedt) God’s Manual for All Kinds of Problems (=”Isten Kézikönyve Mindenféle Problémához”). A könyv azért volt híres, mert híresen használhatatlan volt, és azért volt hírhedt, mert állítólag, eredetileg egy sorozat, a Gods’ Manual for All Kinds of Problems (=”Istenek Kézikönyve Mindenféle Problémához”) részeként jelent meg. Nem tudni hogyan, de a sorozat csak a reklámozásakor létezett, és amikor kijött, már csak ez a szűkített, magától aktualizálódó példány jelent meg. Senki sem tudta miért, no de hát „isten útjai kifürkészhetetlenek”. A könyv „magától aktualizálódó” volt, vagyis az ember megtalálta benne azt, amit éppen keresett, de olyan szőrszálhasogató részletességgel aprózta el a valóság részleteit, hogy az ember olyannyira el tudott veszni a probléma körülményeinek azonosításában, hogy mire valóban megtalálta a megoldást, addigra általában a probléma magától is megoldódott.

  Sokan emlegették, hogy volt alkalmuk belelapozni az eredeti Gods’ Manual for All Kinds of Problems (=”Istenek Kézikönyve Mindenféle Problémához”) sorozat egyik, a nyomdából valójában soha ki nem került kivonatos kötetébe, de azzal sem mentek sokra, mivel ahány isten szerepelt benne, annyiféle megoldásmódot javasoltak a különböző problémákra.

  Így nem kerülhetett fel egyik sem a Válságmenedzsment Tanfolyamok kötelező irodalmai listájára, de még a Pszichiátriai Mentális Fejlesztő Intézet, és a Lélekgyógyászok Világszervezete, sőt, még a Pesszimisták Önsegélyező Szervezete sem vette be a „hasznos és ajánlott olvasnivalók” közé. … Csak a Világmegváltó hivatás után érdeklődők igyekeztek megbirkózni vele, hátha hasznukra lehet. Mindenesetre mindenképpen jól hangzott, ha valaki ezt forgatta – a világmegváltó, de legalábbis a profetikus ambíciókkal rendelkezők kedvenc olvasmánya volt. Igaz, problémákat valóban nem tudtak megoldani vele, de mivel a címe ezt sejtette, így a látszat azt mutatta, hogy lehetséges. A kiadvány forgatói sokszor csak belelapoztak, és azt mondták, ami az eszükbe jutott – és meglepően sokszor adtak jó tanácsot! Sokan ezt a könyv inspirációjának vélték, maguk a tanácsadók azonban a véletlennek tulajdonították a sikert.

- És az a Tökéletesség is bevált, amit a korábban adni tudtam? – kérdezte az Eladó a beállt csendet megtörve, mert látta, hogy a Vevő elgondolkodott.

- Nos, mint ahogyan akkor is említette, nem sokra mentem vele. Ahogy a használati utasításban is szerepelt, valóban „csak konkrét célú, és átmeneti időszakra elegendő kiszerelés” volt.

- Hát, igen. A Tökéletességtől mindenki mást vár, és amíg be nem szerez az ember egy keveset, nem tudja, hogy valójában mennyit és a gyakorlatban mit is ér. – nyugtázta a Vevő tapasztalatát. – A Tökéletesség amúgy is egy „csak-ott-csak-akkor-csak-arra-való-csak-addig-tartó” dolog… a többség azonban mégis hisz abban, hogy az egyszer megszerzett Tökéletesség azután majd minden problémájukat megoldja. … Még száraz vizet is hamarabb tudok adni, mint olyan Tökéletességet, amire a Vevők gondolnak.

- No, de itt minden kapható, nem? – kérdezte csodálkozva a Vevő.

- Oh, igen. Minden, ami csak elképzelhető.

- De akkor hogyhogy nem kapható Állandó Tökéletesség, vagy Tartós Tökéletesség?

- Kapható az is… pontosabban, kapható olyan dolog is, aminek ez a neve. De ez nem azonos azzal, amire a Vevőim gondolnak.

- No, de hogy lehet ez?

- Úgy, kedves Barátom, hogy az, amit a Vevőim akarnak, az nem feltétlenül esik egybe azzal, amire valóban szükségük van. Persze akkor éppen úgy érzik, de az érzések soha nem megbízhatók. A hangulat alapján vásárlók a hangulatváltozásaik alapján nem sokkal a vásárlás után már másképp tekintenek arra a dologra, amit, vagy amire addig vágytak, és hirtelen sikerült megszerezniük. A vágy, néha igen hosszan tartó intenzitása nem mérhető össze a birtoklás hamar elillanó élvezetével. Az emberek amúgy sem birtokolni akarnak leginkább, hanem megszerezni. A megszerzés, a hozzájutás élvezete elsöprő a birtokláséhoz képest. Hacsak persze nem sarkall maga a megszerzett dolog is további erőfeszítésre azért, hogy megtartsák azt. Ami a tiéd, az unalmas, amit nem a tiéd, az érdekes, de legérdekesebb, legizgalmasabb megszerezni azt, ami nem a tiéd. Elvenni, tudja, elvenni… ez az igazi hajtóerő.

- Vagy küzdeni a megtartásért… igen. … Érdekes, amit mond.

- Tapasztalat.

  Az eddig, kényelmesen a pultra támaszkodó Vevő kíváncsi tekintettel nézett fel az Eladóra. – Ön… nos, Ön soha nem próbálta ki ezeket a dolgokat?

- Úgy érti, hogy a Tökéletességet, például?

- Igen, persze. Hiszen itt van a Raktárban.

- Neeeem, Uram, nem. – szabadkozott az Eladó. – Egyébként is, az Üzletszabályzatban az áll, hogy csakis a Vevőim tapasztalatait, és a termékkel kapcsolatban mások által tapasztaltakat mesélhetem el a Vevőimnek. – Ekkor az Eladó megfordult, és felmutatott a falra. A Raktár ajtaja és a polcok között egy rajzlapméretű táblácska lógott, rajta megsárgult lapon a következő felirattal: „Vevő-tapasztalatokról kérdezze az Eladó-t!” – De, mondja csak… - váltott ismét témát az Eladó. – Ha már itt tartunk… Sikerült a Mindentudó Vizsga?

- Oh, amelyik a Világegyetem megvásárlásához kellene?

- Igen.

- Nos, mint Ön is tudja, ehhez a több ezer fős vizsgabizottság tagjait kell vizsgáztatni. Időbe telik, amíg felkészül rá az ember.

- Hát, igen. Ha valaki a Világegyetemet akarja megvásárolni, annak többet kell tudnia, mint a világ legokosabbjai.

- Persze. Aki a Világegyetemet akarja, annak tudnia kell annyit, hogy a Világegyetem Nagy Egyéniségei azért hajlandóak legyenek odaadni neki… Vagyis, ezek szerint folyamatban van?

- Igen… Talán Örök Életet kellene vennem?

- Nem biztos, hogy az segítene ebben az esetben.

- Tudom, tudom. Mivel a vizsgát egyszerre kell letenni, egyazon bizottság tagjai előtt… nincs értelme túlélni a tagokat…

- Hát igen… ezért is nincs nagy tülekedés a Világmegváltó hivatás iránt.

- Igen, ez igaz. De túl nagy verseny sincs. Mindig van betöltetlen poszt, és igény is van rá… szinte folyamatosan.

- Igen, igen. Ez is szempont. … Gondolom ezért is van szükség az új kiadásra. … Bocsásson meg, hogy itt fecsegéssel feltartom. – Azzal odalépett a pult végén lévő ládához. – Az igazat megvallva éppen tegnap érkezett. Még ki sem csomagoltam. … Itt is van. Tessék. – Azzal odanyújtotta a könyvet a másiknak.

- Köszönöm. – Mondta az Ötödik Vevő, és sietve belelapozott a könyvbe. Ahogy szúrós tekintettel tanulmányozta a színes oldalakat – amelyeken itt-ott színes illusztrációkkal szemléltették a régmúlt korok és a kortárs Világmegváltókat, sorsukat, módszereiket –, szája ahhoz hasonlatosan szorult össze, ahogyan egy órásé is, aki éppen egy aprócska csavarhúzóval próbálkozik meghúzni egy icipici csavart, és az ajkai önkéntelenül is követik az ujjai finoman összesimuló szorítását. – Hm, – hallatszott elismerő mormogása, miközben a képeket és az új kiadás újdonságait nézegette.

  Az Eladó egy pillanatig beleveszett az előtte álló alak elmélyült koncentrációjában, ahogy az – az Ő saját szavajárásával elkeresztelve – a „Kudarcok Könyvét” olvasgatta. Az Eladó sohasem osztja meg a Vevőkkel a magánvéleményét, és ha néha úgy tetszik is, akkor is mások tapasztalatát adja elő. A Próféták Gyorstalpaló Kézikönyve sem volt más, mint sok egyéb sorsjavító próbálkozás, amely látszólag az önzetlenséget tanította volna meg az embereknek; azt az önzetlenséget, amivel – a népszerű elképzelések alapján – az Emberiség sorsán esetleg javítani lehet. Eleddig azonban ez senkinek sem sikerült, pusztán abban, hogy az emberek azt hihették egy darabig, hogy „meg vannak váltva”. „Végül is, az is valami.” – Gondolta az Eladó… és nem is gondolta tovább, mivel megérkezett az aznapi Hatodik Vevő, amint azt a kis csengő serényen elcsilingelte.

  Az Ötödik Vevő felriadt az olvasgatásból, a betérő Vevő irányába nézett, majd határozott mozdulattal összecsapta a könyvet, és elköszönt az Eladótól: - Nagyon köszönöm a könyvet és a beszélgetést! Viszontlátásra! – és azzal el is indult kifelé.

- Ha netán sikerülne a Mindentudó Vizsga, kérem, jöjjön be és mesélje el, hogy ment! Nagyon kíváncsi vagyok rá!

- Feltétlenül! – szólt még vissza a másik, egyik lábával már kilépve az Üzletből.

 

- Mit parancsol? – Fordult az Eladó azonnal az új Vevőhöz, aki egy erős testalkatú, magas, divatos frizurás, alig több mint 25 éves fiatalember volt. Az öltözködésén látszott, hogy a hétköznapokban is kínosan ügyelt arra, hogy tetsszen a másik nemnek és lehetőleg minél kevesebb belső tulajdonsága megvillogtatásával nyerje el mások jóindulatát, pozitív hozzáállását. Az előadott kérése is igazodott megjelenéséhez: - Jó napot kívánok. Nekem valami komoly műszaki dolog kellene, ha ilyesmit is árulnak. – Egy pillanatnyi szünetet tartott, ha esetleg a bevezetőjét kommentálni kívánná a másik. – Konkrétabban, egy Soha Ki Nem Fogyó Üzemanyagtartály. – itt szintén hirtelen hallgatott el, mintha arra számított volna, hogy az Eladó esetleg meghökken a kérésén, és magyarázkodnia kellene.

  Az Eladónak azonban szeme sem rebbent – amikor kézzelfogható dolgokra vágynak az emberek, azok általában könnyen elképzelhetők… és a Raktár Könnyen Elképzelhető Részlegében igazán minden megtalálható volt, amit csak lelki szemek előtt látni lehetett.

- Milyet szeretne, fiatalember? Kerekes járműhöz, úszó alkalmatossághoz, esetleg valamiféle repülőhöz?

  A Hatodik Vevő szeme elkerekedett. – Oh, ennyiféle van?

- Persze. Mindenféle járműhöz van… mindenféle ARRA alkalmas járműhöz.

- Gondolom elégé kelendő. Mennyit tartanak raktáron?

- Tudja, amióta megérkeztek, azóta egyetlen egy sem kelt el. … - és ezúttal az Eladó tartott egy kis hatásszünetet.

  A Hatodik Vevő szeme még jobban elkerekedett. – Oh, egyetlen egy sem? Hogyhogy?

- A Soha Ki Nem Fogyó Üzemanyagtartály-t a műszaki leírása szerint, csak soha el nem kopó alkatrészekből készült járművekbe lehet beszerelni.

- Valóban? – kérdezte a Vevő, első jelét adva elbizonytalanodásának. Miközben egyik kezével tarkóját megvakargatta, arcára kiült a tanácstalanság. – Hm, az én kocsim nem olyan fajta. Legalábbis azt hiszem…

- Biztosíthatom, hogy nem. Ha kifejezhetem magam így. … De, még mielőtt megkérdezné: gyártanak olyan járműveket is.

- No, tényleg? – csillant fel a Vevő szeme. Újra magabiztosnak tűnt, és teljes biztonsággal megjósolható volt a következő kérése is: - Nos, akkor… lehet tudni, hogy miféle járműveket gyártanak ilyen módon? Mert akkor persze egy olyat is szeretnék…

- Ahogy parancsolja. Akár az Ön meglévő járművének másolatát is legyártják. – Ekkor azonban az Eladó arca kissé megkomolyodott. – Van azonban egy bökkenő, ami miatt nem javasolnám ezt a megoldást.

  A Vevő arca megint tanácstalanná változott. – Ezt most megint, hogy érti?

- Sajnos, egy elhibázott Galaktikus Kereskedelmi Előírás miatt a Galaxist Átszelő Teherszállítókat nem gyárthatják soha el nem kopó anyagokból, így mindezideig a Galaxis másik végében lévő gyártótól egyetlen ilyen járműveket szállító jármű sem ért ide… ugyanis teljesen elkoptak útközben.

- Oh. – döbbent meg a Vevő. – Hát, ez… valóban furcsa.

- Több, mint az, fiatalember. Vagyis kapható, csak nem ebben az Üzletben.

- Hm, pedig én úgy tudtam, hogy itt aztán minden kapható. – mondta, a hangjában némi szemrehányással a Vevő. Az Eladó azonban nem csodálkozott ezen: sok vevő hiszi azt, hogy ha valami kapható is, azt valóban meg is lehet kapni, vagy amit szeretnének, és kapható, az hozzáférhető is. És az is gyakori eset persze, hogy amit szeretnének, az kapható is, van is Raktáron, csak éppen valójában nem tudja használni a Vevő, mivel csak valami félreértés vagy tudatlanság folyamán szeretné azt, amit kér.

- Nos, amit eredetileg szeretett volna, az kapható. – kontrázta meg a Vevő kritikáját az Eladó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr93674539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.