BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye

2007. május 27. 16:42 - Brain Storming

BS-Különvélemény - BRAIN STORMING vs. DR. NÉMETH ENDRE (20. - Befejező rész)

(…)Talán rosszindulatú dolog, de egyéb érdemei elismerése mellett kifogásolom, hogy „aforizmának” titulál olyan dolgokat is, amik a közhelyesen hangzó szólamokon alig mennek túl.(…)



Kép forrása:
http://www.goacom.org/PFAgoa/images/bull.jpg




HOGYAN ÉS MIÉRT SZÜLETETT MEG A SOROZAT?


Nem titkolom – a mai napig több, hasonló terjedelmű komplett Különvélemény sorozatom egyik legfőbb ihletője Dr. Németh Endre, de tévedés lenne bárki részéről azt hinni, hogy azért, mert olyan remek szerző (megvannak a hazai példaképeim, elsősorban FELEKI LÁSZLÓ, KEREKES LÁSZLÓ és ÖRDÖGH OTTÓ), éppen ellenkezőleg: azért, mert az 1994-ben megjelent „Hétköznapi aforizmák, elmélkedések – Egy (szexuál)pedagógus feljegyzései” c. munkája (Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged), amit már „érettnek” mondható aforizmaíróként ismertem meg, olyan intellektuális indulatokat váltott ki bennem, … amit az egyes aforizmákhoz írt különvéleményeim tükröznek.

***

De ismerkedjük meg mostmár a Különvélemény sorozat e részének ihletőjével közelebbről!

Dr. Németh Endre internetes bemutatkozó oldalán ez olvasható:
http://sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/nemeendr/index.htm

„DR. NÉMETH ENDRE
biológia tanár, szexológus, szakkönyvíró, aforizmaszerzõ

"Tudományos" életrajz
1946-ban születtem Dombóváron. Biológia-kémia szakos középiskolai tanári oklevelet a JATE-n szereztem. Jelenleg a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának biológia szakvezető tanára vagyok. Korábbi munkahelyeim: Radnóti Miklós Gimnázium, JATE Biológia Szakmódszertan.
Feleségem gyógyszerész, fiunk az idegenforgalomban dolgozik, vezető beosztásban, lányunk pedagógus lesz.
Az iskolai oktató-nevelő munkán és az imádott kiskertem gondozásán, ápolásán kívül az alábbi krónikus hobbijaim vannak:
- Szexuálpedagógusként már két évtizede járom az országot; diákoknak, tanároknak előadásokat, foglalkozásokat tartok. Továbbra is hívható vagyok, csak időpontot kell egyeztetni!
- Grafomán vágyaim megvalósításának eredménye ezidáig kerek egy tucat könyv, illetve jegyzet. Egyetemi házijegyzet, kari jegyzet, egyetemi tankönyv, szexológiai ismeretterjesztő könyv, középiskolások részére készült biológiai kézikönyvek, aforizma könyvek a teljes repertoár.
További írásterveim az aforizmák területén vannak csak, s mivel ezek nap mint nap folyamatosan születnek, közeljövőben tervezem az "Erotikus aforizmák - intim gondolatok" című könyvecske kiadását magánkiadásban.
Ugyancsak magánkiadásban jelent meg 1997. június 3-án legutóbbi könyvem "Biológia kézikönyv" címmel.
Köszönöm, hogy meglátogatta honlapomat!”

***

Talán rosszindulatú dolog részemről, de Dr. Németh Endre egyéb érdemei elismerése mellett kifogásolom, hogy „aforizmának” titulál olyan dolgokat is, amik a közhelyesen hangzó szólamokon alig mennek túl, ha egyáltalán elérik a szintjüket.

Továbbá – ismét rosszindulatúnak vélhetően – feltételezem, hogy Németh doktor valószínűleg nem igazán van tisztában azzal, hogy tkp mi is az aforizma, mivel számos esetben …

… általánosított formájú magánvéleményeket:

DR. NÉMETH ENDRE: „Aki egyszer átvert, többször is megteszi.”
BS: … Ha hagyod.

DR. NÉMETH ENDRE: „Az ötletgazdag emberek mindig szélhámosok, komolytalanok.”
BS: Én azonban nem hiszem, hogy Edison viccnek szánta volna a találmányait.

DR. NÉMETH ENDRE: „Ideges embernek büdös a lába.”
BS: Aha. Ettől ideges!

… újrafogalmazott közhelyeket:

DR. NÉMETH ENDRE: „Ha haragost akarsz szerezni, tegyél embereknek jót.”
BS: Főleg úgy, ha nem kérik.

DR. NÉMETH ENDRE: „Őszinte ember ritka, mint a fehér holló.”
BS: Inkább az, aki tudja mikor és hogyan lehet őszinte.

… egyszerű megfigyeléseket ír le:

DR. NÉMETH ENDRE: „Minél jobb módúak tanítványod szülei, annál „nehezebben” fizetik ki a tandíjat.”
BS: Mivel többnyire ők sem a tanulmányaik gyakorlásával szerezték a vagyonukat!

DR. NÉMETH ENDRE: „A frissen mosott ruhánál és a fürdés utáni babaillatnál nincs finomabb illat a világon.”
BS: De! Az öröm fokozására nehogy a babát is kimosd a ruhával!

DR. NÉMETH ENDRE: „Abban az évben van a legtöbb kártevőd, amikor a legszebb a termésed.”
BS: Mert hát mit esznek a kártevők?

…. amik ugyan hasznos ismereteket is leírnak, de műfaji szempontból messze állnak az aforizmától.

Helyenként pedig olyan dolgokat vet papírra, amiket a magáról írt bevezetője alapján nem értem, hogyan tárhatott nagyközönség elé, még ha teljesen őszintén és komolyan is gondolja:

DR. NÉMETH ENDRE: „Van, aki csak az évi többszöri szünetért lesz pedagógus.”
BS: Ha viszont nem lenne szünet, még a lelkes tanárok se lennének tanárok!

DR. NÉMETH ENDRE: „Egy iskola jó színvonalának legelemibb feltétele a jó gyerekanyag kiválasztása.”
BS: Vagyis a diszkrimináció.

DR. NÉMETH ENDRE: „A családi nevelés válságát az a tény is mutatja, hogy a svábok gyermekei, unokái nem tudnak németül, a parasztok utódai nem ismerik a mezőgazdaság fortélyait.”
BS: Ez talán inkább a szabad választás családra kiterjedését is jelenti, amivel lehet élni és visszaélni.

DR. NÉMETH ENDRE: „Társadalmi voltunk egyik nagy hátránya, hogy a legsatnyább, fizikálisan és szellemileg is gyenge, beteges emberek is utódláshoz juthatnak. Sőt! Így a hátrányos helyzet halmozottan újratermelődik.”
BS: Ez még mindig kisebb probléma ahhoz képest, hogy az utódlásra képes lakosságnak nincs lehetősége utódlani vagy rendesen nevelni.

DR. NÉMETH ENDRE: „Amikor testi fogyatékosokat látok – saját testi és lelki problémáim ellenére -, egyre boldogabbnak érzem magam.”
BS: Káröröm?

DR. NÉMETH ENDRE: „A parasztember vagy bölcs és tisztelettudó, s ezért szeretetre méltó, vagy nagyon buta.”
BS: A városi értelmiségi pedig vagy bölcsnek és tisztelettudónak vagy nagyon butának képzeli a parasztembereket.


Műve elején leírja ugyan az aforizma meghatározását, miszerint:

**Az aforizma: „velős mondás, rövid szellemes magállapítás, amely valamilyen általános gondolatot fejez ki”;
„általános értékű gondolatok tömör, találó, gyakran csattanós kifejezése”.**

…de ennek számos esetben nem felel meg az, amit leír.

Mivel jómagam e területen „működöm”, és a műfaj elhivatott művelője vagyok, „kötelességemnek éreztem”, hogy szót emeljek az aforizma, mint műfaji kategória minőségvédelme érdekében. Ennek legpraktikusabb formáját választottam, az ún. „Különvélemény”-t (BS), mert vádaskodónak ható általánosságok helyett, ez a „műfaj” élesebben mutatja, amit magának az általam kialakított kategóriának az alapelvének, vagy stílszerűbben: alapmottójának is tekinthetünk, miszerint:

„MINDEN ÉREMNEK KÉT OLDALA VAN, S MINDKETTŐ EGYFORMÁN VETHET ÁRNYÉKOT, VAGY RAGYOGHAT FÉNYESEN!”
(Brain Storming, 2004)

Felmentésemül szolgáljanak azonban magának Dr. Németh Endrének a könyvében írott szavai:

„Az aforizmák között nemcsak hasonlóságok, hanem ellentmondások is akadnak bőven. Ahogy Leautaud írja: ’nincs az az aforizma (szentencia), amelynek az ellenkezőjét is ne lehetne állítani!’
Tehát ezen gondolattöredékek, velős mondások nem abszolút igazságok, hanem egyéni vélemények tára, melyeknek mindig van igazságmagva. Olyan gondolati motívumokat tartalmaznak, melyek az embereket TOVÁBBGONDOLKODÁSRA SERKENTIK, vagy véleményüket felszínre hozzák. Az ilyen közös elmélkedések segítenek a környező valóság jobb megismerésében, megértésében és a hozzá való sikeresebb alkalmazkodásban. (…)
Kedves Olvasó! Együttes gondolkodásra, közös elmélkedésre hívja Önöket a szerző, (…)”

Nos, úgy gondolom, bennem a legalkalmasabb értő olvasóra talált!
Talán túlságosan is „értő” olvasóra…..

***

VÉGE

Amennyiben Dr. Németh Endre reagál a sorozatra, hűséges olvasóimat tájékoztatni fogom a fejleményekről!

Szólj hozzá!
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://brainstorming.blog.hu/api/trackback/id/tr3487888

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: site de recursos relevante 2018.01.08. 21:21:48

Individual Maps Of 13 Colonies - bootzosomleu on blog.hu

Trackback: site de recursos relevante 2018.01.08. 21:21:17

Individual Maps Of 13 Colonies - bootzosomleu on blog.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
BRAIN STORMING, Magyarország legkreatívabb és legtermékenyebb aforizmaírójának műhelye
süti beállítások módosítása