BRAIN STORMING: A cirkuszban nem lehet tudni, ki retteg jobban attól, hogy elszabadulnak a vadállatok – a nézők, az idomárok, vagy maguk a vadállatok.

***

Jelen anyag forrása:

Ancsel Éva összes bekezdése, Kossuth Kiadó, Bp., 1999.

***

I./16. Száznyolcvankét új bekezdés az emberről, 1987-1991

(Hibiszkus Könyvkiadó, 1991)

***

Ancsel Éva:

„Az állatszelidítők nem szelídítenek, csak megismertetik a vadakkal a rettegést.”

BRAIN STORMING:

No.1.:

Úgy is fogalmazhatunk, hogy a vadállatok tanítják meg az állatszelidítőket és a nézőket arra, hogy milyen körülmények között nem kell őket leölni.

No.2.:

A cirkuszban nem lehet tudni, ki retteg jobban attól, hogy elszabadulnak a vadállatok – a nézők, az idomárok, vagy maguk a vadállatok.

No.3.:

Nem csoda, ha az ember ma már istennek képzeli magát, hisz’ gyakorlatilag minden olyan természeti jelenséget megért és képes kordában tartani, ellenőrizni, amiket az őseink szemével látva, azokat megszemélyesítve isteni hatalmasságoknak tekintett!

Legyőztük az isteneket, akik korábban uralkodtak rajtunk! Ámbár nem jártunk jobban – önnön istenfelettiségünk tudata nem biztos, hogy előnyünkre válik!

***

Ancsel Éva:

„A rettegés nem szelídít, sőt: vaddá lesz tőle az ember.”

BRAIN STORMING:

Aki azt állítja, hogy az ember nem rokona, része az állatvilágnak, az még nem látott felbosszantott embert!

***

Ancsel Éva:

„Kiutak vannak, de csak kifelé vezetnek.

Ki mondja meg, hogy a küszöbön túl mi van?”

BRAIN STORMING:

A kiút nemcsak valahonnan vezet kifelé, hanem valahova befelé is vezet.

Azt, hogy a küszöbön túl mi van, azt az tudja elmondani, aki nem felejti el, hogy a küszöbön innen is maradtak emberek.

***

Ancsel Éva:

„A bálványimádás nem jó. De semmi se rosszabb. Mintha hitvány, semmi kis bálványok előtt hódolunk, amelyek még egy aranyborjúval sem vetekszenek.”

BRAIN STORMING:

A „szeretni” tárgyas ige, a „szeretet” mindig irányul valakire vagy valamire. Nincs önmagában való, irányulás nélküli „szeretet”, mivel ez a legteljesebb önzés és önimádat melegágya.

A kereszténység azonban tárgynélküli, viszonzatlan „szeretet”-fogalmat használ, az önáltatás és szeretetlenség legteljesebb mértékével.

Aki istent szereti, az nem szereti az embert!

***

Ancsel Éva:

„A vészharangnak is ritmikusan – emberi rendben – kell szólnia. Mert a harangokat félreverni is csak gondosan, e nemes öntvényhez méltóan szabad.”

BRAIN STORMING:

A pánik 2-bitesre egyszerűsíti a gondolkodást – „élni vagy halni”. Ehhez a fogalompároshoz semmi nem kapcsolódik – az „elegancia”, esetleg a „méltóságteljesség” végképp nem!

***

Ancsel Éva:

„Az egészen ki árulások marják szét az embert – mármint azt, aki elköveti.”

BRAIN STORMING:

Nem az embert, csupán azt az emberségét, amit a társadalom individuumának építőköveiből felépített.

Az árulás nem más, mint önvalónk jogosnak érzett jogainak gyakorlása, a legőszintébb megnyilvánulás – mert mi más lenne őszintébb, mint önnön kívánságaink és érdekeink leplezetlen felvállalása?

Legőszintébb önvalónk a másokkal szembeni árulásainkban mutatkozik meg – önismeretünk legfontosabb forrása: talán nem is csoda, hogy a társadalmi normarendszer annyira óv az árulástól, és megestekor szigorú retorziót és önretorziót szorgalmaz – ahelyett, hogy a belőle való önismereti profitot igyekezne kamatoztatni az árulóval.

Az árulás nem bűn – csak éppen olyan nélkülözhetetlen TAPASZTALAT, ami történetesen mások szemében másoknak kárt okoz.

A társadalom önző érdeke önnön tömegének fenntartása és gyarapítása, de nem tagjainak mentális jóléte – az árulás némi ellenszolgáltatás kikényszerítése.

Az „árulás” a sértett fél számára „bűn” – annak, aki az árulást elköveti, pusztán természetes jogainak gyakorlása, amit adott esetben csak mások jóváhagyását megkerülve tudja gyakorolni.

***

Folyt.köv.