„Szolgálatba állt a WTC ikertornyainak maradványai felhasználásával épült amerikai hadihajó, az USS New York” BS: Úgy gondolom nem csodálkoznivaló, hogy nem egy repülőgép-anyahajóba építették be…
***
„Kötelezővé tehetik az emelt szintű érettségit
Egy vagy két tantárgyból letett emelt szintű érettségi vizsgához kötné a diplomát adó felsőoktatási képzésben való részvételt a közoktatási törvény 29 szocialista képviselő által javasolt módosítása - jelentette be Tatai-Tóth András (MSZP) hétfőn, a javaslat általános parlamenti vitájában.”
Forrás: http://eduline.hu/erettsegi/20091103_kotelezo_emelt_szintu_erettsegi.aspx
Brain Storming:
Sajnos ez is újabb példája annak, hogy az elavult intézményrendszert hogyan akarják úgy megmenteni, hogy nagyobb terheket rónak a lakosságra – ez esetben a diákságra. Arra a diákságra, amely nem választásra érett korú. Érdekes módon ez az intézkedés megint csak annak az intézménynek a malmára hajtja a vizet, amely a munkanélküliségre ítéltetett, túlképzett munkanélküliek tömegét termeli majd – persze mindeközben jelentős terheket vesz le a felsőoktatás válláról… arra, hogy további tömegeket csábítsanak el a fizikai munkától.
***
„Bajnai: a válságnak nincs vége, amíg a munkanélküliség növekszik – 2009. 11. 08.
„Óriási kockázatok, óriási veszélyek” állnak még előttünk - mondta.”
Forrás:
Brain Storming:
Való igaz – Minél több embert bocsátanak el, és ha ezek minél hosszabb ideig nem kapnak munkát, annál inkább megszokhatják…
“Nem csak rövidtávon kell gondolkodni, hosszú távon is, a holnap és holnapután fejlődését is figyelembe kell venni, alkalmazkodni kell a problémákhoz.
Meggyőződésem: a válságnak mindaddig nincs vége, amíg a munkanélküliség a világban növekszik. Márpedig úgy tűnik, hogy még hónapokig, és akár a jövő év folyamán is a munkanélküliség növekedni fog.”
Brain Storming:
Erről nekem mindig azok a futurisztikus előrejelzések jutnak az eszembe, amikor azt írják, h az embereknek a jövőben egyre kevesebbet kell majd dolgoznia a megélhetéséért… nos, ez majdnem stimmel: egyre kevesebbet dolgozik egyre több ember.
***
„Munkanélküliségben már egy szinten vagyunk Amerikával - 2009. 11. 07.
A kormányt hibáztatja a növekvő munkanélküliségért a KDNP.”
Forrás:
http://atv.hu/hircentrum/091107_munkanelkulisegben_mar_egy_szinten_vagyunk_amerikaval___video.html
Brain Storming:
Kevesek veszik figyelembe, hogy a munkanélküliség terjedésének egyik okát a gépesítés és az informatikai rendszerek terjedése jelenti, amik egyrészt megkönnyítik a munkát, másrészt feleslegessé is teszik a fizikai munkaerőt – csak azt teszik szükségessé, hogy legyen valaki, aki működteti, ellenőrzi, karbantartja a gépeket és a rendszereket. Ebben az értelemben érthető, hogy Amerikában miért dúl a munkanélküliség – hiszen ott elég magas a gépesítettség és informatika felhasználásának a foka.
A KNDP tehát téved abban, hogy egy pár éves kormányzat lenne a felelős a munkanélküliség növekedésért – a műszaki fejlődés mindig a fizikai munkaerő egyre növekvő nélkülözhetőségét vonja maga után. Ahol műszaki fejlődés van, ott az élőmunka iránti kereslet csökken.
***
„Elindult a gyógyszerturizmus: felvásárolják az oltóanyagot? – 2009. 11. 08.
A nagycenki patikából ellopták,* az észak- magyarországi gyógyszertárakból felvásárolták a készítményeket.”
Forrás:
Brain Storming:
Érdekes – annakidején a „magyarok nyilaitól” rettegtek, most meg idejönnek és fizetnek azért, csak hogy megszúrhassák magukat…
*Lásd: http://bsstudio.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=80386
***
„Mi lenne, ha Magyarország eltűnne? Hankiss meglepő válasza - 2009. 10. 30.
Néma és béna a magyar társadalom – állítja a neves szociológus.”
Forrás:
http://atv.hu/videotar/091030_mi_lenne__ha_magyarorszag_eltunne__hankiss_meglepo_valasza.html
Brain Storming:
Ezek után nem sokan lepődnének meg, ha maga Hankiss tűnne el…
***
„Pornográfia: alapjaiban rombolja a párkapcsolatokat - 2009. 10. 01.
A házasságokat megrontó egyik legpusztítóbb erő ma a pornográfia – mondja 30 éves praxisának tapasztalataira alapozva Szil Péter pszichoterapeuta.
Cikkeiben rendszerint hivatkozik arra, hogy Svédországban az 1960-as években törvényi szinten elfogadták a pornográfia liberalizációját, ám nem egészen két évtized múlva a szexuális szabadosság élharcosai közül többen felülbírálták korábbi nézeteiket*.”
Forrás:
http://atv.hu/hircentrum/091001_pornografia__alapjaiban_rombolja_a_parkapcsolatokat.html
Brain Storming:
A dolog többféleképpen értelmezhető. Mondhatjuk azt, hogy azért rontja meg a pornográfia a házasságokat, mert az egyik házastárs (legyen az férj vagy feleség) azt szeretné megkapni a másiktól, amit az ilyen filmekben, kiadványokban lát… És itt nem a pornográfiában szereplő emberekről van szó, hanem azokról a technikákról és élvezetekről, amikben a szereplők részesítik egymást. Ez nem ördöngösség – a pornográfia csak azokra van rossz hatással, akikben a mélyen elfojtott természetes vágyakra rátelepszik a fellengzős konzervativizmus…
*Megöregedtek, és megváltozott a véleményük, és most úgy érzik, hogy a „szabadosság” (holott a szexualitás forradalma nem erről szól!) már nem ÁLL érdekükben, és talán rossz szabályt ÁLLÍTOTTAK FEL…
Emellett vesd össze:
„Szex tippeket ad a kormány a feleségeknek – 2009. 11. 08.
A válások megelőzése a cél.
A Maláj kormányzat furcsa módot talált arra, hogy a válásokat megelőzze: arra bíztatja a muszlim párokat, hogy fürödjenek együtt – idézi a medipress.hu-t a Ma.hu”
Forrás:
http://atv.hu/hircentrum/091108_szex_tippeket_ad_a_kormany_a_felesegeknek.html
***
„Korhűen idézték Moszkvában a 68 évvel ezelőtti parádét – 2009. 11. 08.
Az 1941-es november 7-i felvonulást rekonstruálták Moszkvában a Vörös téren.”
Forrás:
http://atv.hu/hircentrum/091107_korhuen_ideztek_moszkvaban_a_68_evvel_ezelotti_paradet___video.html
Brain Storming:
Nagyon úgy néz ki, hogy egyesek már korábban elkezdték a korhű szellemiségre való megemlékezést. Lásd:
„Kivégzés Putyin irodája előtt – 2009. 11. 04.
Moszkvában a nyílt utcán lőtték le a Szpartak Moszkva női kosárlabdacsapatának milliárdos tulajdonosát.”
Forrás:
http://atv.hu/hircentrum/091104_kivegzes_putyin_irodaja_elott___video.html
***
„Szolgálatban a USS New York
Az amerikai hadihajóba több tonnányi, a romba döntött WTC-ből származó acélt építettek be.
Szolgálatba állt szombaton a WTC ikertornyainak maradványai felhasználásával épült amerikai hadihajó, az USS New York, amelybe több tonnányi, a 2001. szeptember 11-én romba döntött Világkereskedelmi Központból származó acélt építettek be.”
Forrás:
http://www.dunatv.hu/kulfold/uss_new_york.html
Brain Storming:
Úgy gondolom nem csodálkoznivaló, hogy nem egy repülőgép-anyahajóba építették be…
***
Folyt. köv.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.