„A legegyszerűbb és legkönnyebb, az erőfeszítés minimuma összeegyeztethetetlen a világosság és a kifejezési képesség maximumával. - Az, ami a legkönnyebb a beszélőnek, nem a legkönnyebb a hallgatónak”

(A képen: Magic Talker LM-580 kézi szótár /May 25, 2006/ ; A kép forrása: http://www.pdamania.hu/content/5893/ )

TAULI a nyelvi tervezéssel kapcsolatban fogalmazta meg a „nyelvi ideálra”(1) vonatkozó elveit. Magát az ideális nyelvet így határozta meg: „Az az ideális nyelv, amely az eszközök minimumával az eredmények maximumát éri el.” Míg ő valószínűleg az elődei (2) alapvetéseit (3) fogalmazta meg kissé másképpen, addig tanulmányában azt is leírta, hogy az ideális nyelv követelményei valójában összeegyeztethetetlenek (4).

Jelen cikk témájához a nyelvi ideál gazdaságosságának szempontja kapcsolódik. Amit ugyanis TAULI a gazdaságosságról ír, az egyszersmind a nyelvtanulás terén is rendkívül fontos tényező. TAULI azt írja, hogy „a beszélés és a beszéd hallgatása szellemi és fizikai erőfeszítést igényel”(1), s ugyanez vonatkozik a nyelv tanulására, sőt, arra vonatkozik csak igazán – a begyakorlott automatizmusok szokásszerű alkalmazása töredék annyi energiát igényel, mint maga az automatizmusok kialakítása, felépítése, vagyis a tanulás. Mindez mindenféle tanulásra igaz, kivéve azokat, amiket öntudatlanul, akaratlanul, tudattalanul sajátítunk el, ami mondhatni „ránk ragad”, úgy mint az anyanyelvünk.

A gazdaságosság tehát alapvető, ha nem a legfontosabb szempont a nyelvtanulásban!

„A gazdaságosság elve azt követeli, hogy az erőfeszítés a lehető legkisebb legyen(1)”, azonban „tény, hogy az etnikai (a természetes) nyelvek bizonyos tekintetben nem gazdaságosak(1)”. A nyelvtanulásnál ez úgy jelentkezik, hogy ha egy nyelvi jelenség az anyanyelven bonyolultabb, mint a célnyelvben, akkor annak elsajátítása (bevésése) könnyebb kellene, hogy legyen, mint az anyanyelvinél bonyolultabb célnyelvi szerkezetek elsajátítása.
Mindez azonban (sajnos!) a nyelvtan szintjén nem törvényszerű, mivel a hosszabb szerkezeteknél a redundancia a segítségünkre van/lehet. Általában igaz hogy „minél gyakoribb a kifejezés, annál rövidebbnek kell lennie”(1), de a gyakoriság általában sokoldalúsággal is társul, vagyis a rövidség előnye olykor a jelentés-világosság csökkenésének hátrányát jelenti.
Mégis – mivel a nyelvtanulásban a bevésés és a használat begyakorlása más típusú tevékenységet jelent, és 1. a bevésés a gyakorlást, a rutinszerűséggé, szokástevékenységé válást megelőzi, vagy mintegy 2. feltétele a gyakorlásnak (folyhatnak párhuzamosan is) így a bevésés könnyedsége, hatékonysága mindenképpen előny a nyelvtanulás szempontjából. (BS, 2006)

A tervezett nyelvek terén vannak szélsőséges esetek az egyszerűsítéssel kapcsolatban. TRUBECZKOY (1938. 5-17., 18-19.) megemlíti, hogy például „a kétszótagos magánhangzó-kapcsolatok a világ nyelveiben nincsenek nagyon elterjedve”, valószínűleg nem véletlenül. Mégis, voltak olyan kezdeményezések, hogy a tervezett nyelv szavait a lehető legrövidebbre kell leszorítani, javarészt egyszótagosokra. Egy ilyen szavakból álló nyelvet, szöveget azonban lehet h egyszerűen lehet írni, de már az olvasásnál is problémát jelenthet a túlzott tömörség, és ez beszédben, továbbá a beszédértésnél csak fokozódik – erre kiváló példa ZAMENHOF eszperantójának ún. „korrelatív” szókészlete. JESPERSEN így nyilatkozik erről: „Feltűnő, hogy ZAMENHOF itt meghagyta ezt az a priori rendszert, jóllehet – mint maga meséli – már első kísérlete közben, hogy egy világnyelvet hozzon létre, azt tapasztalta, hogy az általa ’egész egyszerűen kigondolt’, azaz önkényes, lehetőleg rövid és rendszeresen megválasztott szavakat mindig nehéz megtanulni és még nehezebb megtartani, amiért a nem névmási szavak esetében az ilyen kitalálásokat egészen feladta és létező nyelvi anyagot használt fel.”

A világ sok európai nyelve között talán az angol felel meg annak a természetes egyszerűségnek, amit a tervezett nyelvek elérni szándékoznak. Saját gyűjtésem alapján, amit egy 25.000 szavas anyagon végeztem 2900 egyszótagos alapszót találtam, ami ennek a szóanyagnak a 11,6%-át teszi.

Mindenesetre a szógyakorisági statisztikák alapján az is megállapítható, hogy az első 100 leggyakoribb szó átlagosan 3,5 betűs, az első 250 szó 4,5 betű hosszúságú, az első 500 leggyakoribb szó átlagosan 5 betű hosszúságú, az első 1000 leggyakoribb szó 5,5 betű hosszúságú. Az első 10.000 szó átlagos hosszúsága már 7 betű.

Vagyis röviden:
ANGOL (10.000 szavas lista):
100 = 3,5
250 = 4,5
500 = 5
1000 = 5,5
10.000 = 7
Utolsó 1.000 = 7,4
Utolsó 100 = 7,74

Nézzünk ezen az alapon (az interneten egyszerűen elérhető források alapján) néhány más nyelvet!

MAGYAR:
100 = 4,46 ~ 4,5
250 = 5,132 ~ 5,1
500 = 5,6
1000 = 5,974 ~ 6
2000 = 6,34
5000 = 6.7696
10.054 = 7,178 ~ 7,2
Utolsó 1000 = 7,712 ~ 7,1


FRANCIA (2.000 szavas lista):
100/349= 3,5
200/900=4,5
250/1182=4,7
500/2691=5,38
1000/6100=6,1
1500/9772=6,51
2000/13.350=6,67

SVÉD (1.000 szavasnak írt lista):
960/4,78

NÉMET (10.000 szavas lista):
100/380=3,8
250/1110=4,44
500/2573=5,15
1000/5871=5,87
1500/9532=6,35
2000/15816=7,9
10.170/80.123=7,87
Utolsó 100/879=8,79
Utolsó 1000/8710=8,71

A fenti listák csak a lexikálisan önállónak tekintett nyelvi egységekről szól, amit erősen befolyásol a szóösszetételek képzésének módja, a főnévképzés, az igésítés, a határozók képzésmódja, stb. Egy átlagosan, jól olvashatóan szerkesztett szöveg egy oldalon 2-3000 konkrét karakternyi (szóköz nélküli) egységet tartalmaz, vagyis a 10.000 szavas átlagot tekintve németben min. 253 szó, angolban min. 285 szó szerepelhet elkülönülten. Mindezen el lehet gondolkodni, de az egyes nyelvekre vonatkozó jelentőségteljes következtetést talán nem lehet, vagy nem érdemes levonni belőle. A „jól olvasható szerkesztés” is befolyásolja annyiban a szövegek hosszúságát, hogy a rövidebb szóhosszúsággal több szóköz kerül a szövegbe, vagyis a fenti szám inkább elméleti, mert a szóközhelyek miatt kevesebb szó kerülhet az oldalra, még ha a szavak terjedelmükben rövidebbek is.

Az előbbi okfejtések pusztán a betűszámmal foglalkoztak, de mint jeleztem is, a nyelvtani szerkesztés, a szóképzés módja erősen befolyásolja a konkrét szövegek szóhosszúságait, továbbá a kiejtés is erősen befolyásolja egy-egy lexikai elem szubjektív hosszúságát (gondoljunk csak az angol „queue” szóra, aminek a kiejtése /kjú/ ugyanaz, mint az önállóan sohasem szereplő első betűjének (Q) abc-s kiejtése).

Visszatérve gazdaságossághoz, próbáljuk meg levetíteni az előzőeket a nyelvtanulásra!

Általában az mondható, hogy a nyelvtanulás terén is elsőrendű szempont a gazdaságosság, különösen a (második nyelv) tanulás(a) elején. Tudatosan szervezett nyelvtanulásnál semmi nem mond ellent annak, hogy a bevésést a könnyen megjegyezhető formák előtérbe állításával elősegítsük. (A korábban kijelentettekkel ellentétben annyit azért meg lehet jegyezni, hogy minden nyelvben a gyakoriság párhuzamosan halad a szavak rövidségével, vagyis statisztikailag fordított arányosság áll fenn közöttük!)


Ha a „gazdaságosságot” a nyelvtanulásra vetítve a „könnyű” szinonimájaként értelmezzük, akkor egy tanult idegen nyelvben általában a következők számítanak „könnyű”-nek.

1.a rövid szavak (betűszám tekintetében)

2.a nemzetközi szavak

3.a célnyelv anyanyelvbe asszimilálódott elemei

4.a célnyelv és az anyanyelv azonos szerkezetű, azonos jelentésű szerkezetei

5.a célnyelvi és anyanyelvi egységek valamilyen hasonlósága, legyen az íráskép, vagy kiejtés – ezen kategóriába tartoznak az ún. „hamis barátok(5)”, ahol nincs tartalmi egyezés, vagy jelentős jelentéseltolódások vannak. (BS, 2006)

***

A fenti gondolatok részben kapcsolódnak azokhoz a gyűjtő- és alkotómunkákhoz, amiket a korábbi években és a közelmúltban végeztem.

A következőkben bemutatok néhány sajátos szempont alapján gyűjtött és rendezett, feldolgozott lexikális anyagot, amik – reményeim szerint – segíthetnek az adott nyelv tanulóinak, és demonstrálhatják majd, hogy a lexikális anyag elsajátításában mekkora segítség lehet néhány speciális szempont figyelembe vétele.


(Folyt.köv.)


Jegyzetek:

(1)
Valter Tauli, 1968: ’Introduction to a Theory of Language Planning’ (=Bevezetés a nyelvi tervezés elméletébe); Acta Universitatis Upsaliensis. Studia Philologiae Scandinavicae Upsaliensia 6, Uppsala.

(2)
O. Jespersen, Ch. Bally, F. R. Blake

(3)
O. JESPERSEN: „… az ideális emberi nyelvnek olyannak kell lennie, amely a lehető legegyszerűbb és legkönnyebb eszközökkel képes kifejezni emberi gondolatokat a legteljesebb módon, és oly módon, amely a legkönnyebb a befogadó számára.” (Mankind, national and individual from a linguistic point of view, Oslo, 1925, 137.o.); CH. BALLY: „… egy nyelv akkor szolgálja az érintkezés szükségleteit, amikor a gondolatok átadását maximális pontossággal teszi lehetővé és minimális erőfeszítést követel a beszélőtől meg a hallgatótól.” (Lingiuistique Générale et Linguistique Francaise, Bern, 1944, 363.o.); F.R.Blake: „A nyelv tökéletességéet úgy határozhjatnánk meg, mint az érthetőség és kifejezési képesség legmagasabb fokát, amely a lehető legnagyobb fokú egyszerűséggel és az elsajátítás könynedségének maximális fokával kapcsolódik össze.” (Indogermanische Forschungen, 56, /1938/, 253.o.)

(4)
„A) A legegyszerűbb és legkönnyebb, azaz az erőfeszítés minimuma eleve összeegyeztethetetlen a világosság és a kifejezési képesség maximumával.
B) Az, ami a legkönnyebb a beszélőnek (a kódolónak), nem a legkönnyebb a hallgatónak (a dekódolónak).” (Tauli)

(5)
„A hamis barátok nyelvészeti értelemben olyan szópár, melynek tagjai különböző nyelvűek, hangzásuk vagy írásmódjuk (esetleg szerkezetük, felépítésük) hasonló, de jelentésük teljesen különböző. - Ezek a szópárok megtéveszthetik a nyelvtanulót (különösen, ha anyanyelve az egyik érintett nyelv), ezért a tanárok néha listákat állítanak össze segítségképpen diákjaiknak ezekről a szópárokról.” /wikipédia/