(A 2007, június 11.-én megjelent cikk hangosított változata.)

Nyolcadik fejezet

2002 - Az eszperantisták a „nyelvi egyenjogúság” címén a magyar teljes jogát követelik az EU-ban

Avagy – A nyelvőrök a saját nyelvük (vagyis nyelvváltozatuk) sérthetetlenségéért harcolnak;

míg az eszperantisták (vagy általában a kevésbé tehetséges és szorgalmas nyelvtanulók)

a megtanult 2. nyelvük sérthetetlenségéért.

2002 szeptemberében Princz Oszkár, a Magyar Eszperantó Szövetség főtitkára nyílt levelet jelentetett meg az egyik eszperantista kiadványban, a Nova Espero-ban.

Részlet a levélből:

„Magyarország hamarosan tagja lehet az Európai Uniónak, ha elfogadjuk az Unió feltételeit, és ha az Unió is elfogadja Magyarország feltételeit. Mi eszperantisták a nyelvek egyenjogúságának híveként azt követeljük, hogy a magyar nyelv a belépésünk után váljon teljes jogú és korlátozások nélküli, egyenrangú nyelvvé az Európai Unióban.* A Nova Espero időszakos kiadvány kétnyelvűsége révén fóruma lehet ezen gondolatoknak is a mozgalmi eseményekről való tájékoztatás mellett.

Állhatatosságot, mértéktartást és jó tollat kívánva üdvözlöm valamennyi szerkesztőt és közreműködőt és természetesen a kiadvány olvasóit!

Princz Oszkár, a MESZ főtitkára” (idézet vége)

Néhány megjegyzés a fentiekkel kapcsolatban:

A levél kulcsmondata a következő: „Mi eszperantisták a nyelvek egyenjogúságának híveként azt követeljük, hogy a magyar nyelv a belépésünk után váljon teljes jogú és korlátozások nélküli, egyenrangú nyelvvé az Európai Unióban.”

Ez nem teljesen érthető: az eszperantisták „követelik”, a „nyelvek egyenjogúsága” híveiként és érdekében, hogy a „magyar” legyen. .... pontosan: mi is?

Ez alapján úgy tűnik, hogy sok eszperantista szervezet azért alakult, hogy ezzel a saját anyanyelvüket vélik megvédeni? Természetesen, a véleményük szerint romboló angol behatások ellen, vagy mégsem? De végül is, mi ez – talán egyfajta kulturális önvédelem? Ha az, akkor rendben van. De miért éppen az eszperantisták hangoztatják ezt? Nem lehetséges, hogy azért, hogy ha reményeik szerint minden nyelv egyenrangúnak számít (mondjuk úgy, hogy egyszerre csak eltörölnék a jelenlegi munkanyelveket, mert itt ugye feltételezem, hogy ezek nagy száma a fő probléma szerintük), akkor mégiscsak kelleni fog egy közvetítőnyelv, és ez lehetne az általuk képviselt eszperantó. Mintha a jelenlegi angol-túlsúlyt ezzel az etnikai-nyelvvédelmi akcióval igyekeznének így automatikusan eszperantó-túlsúllyá változtatni ... feltehetően azon "kulturális elsőbbségi jog" alapján, hogy ezt az ügyet ők, az eszperantisták, és a mozgalom vállalta fel, .... legalábbis hangosan. És ebben találhatnak remek partnereket a nyelvek nyelvőrei, nyelvművelői között, hiszen valahol hasonló a törekvésük, miszerint:

1._a nyelvőrök a saját nyelvük (vagyis az általuk használt és megszokott nyelvváltozatuk) sérthetetlenségéért harcolnak;

2._míg az eszperantisták (akik nagy valószínűséggel és átlagban a nem annyira tehetséges és szorgalmas nyelvtanulók közül kerülnek ki) a megtanult 2. nyelvük sérthetetlenségéért.

Mellesleg a magyar – az idézett írás után mintegy 4 évvel – immár az EU-ban élvezheti ezt a helyzetet, mivel az Európai Unió intézményeiben jelenleg (2007. január 1. óta) 23 hivatalos nyelv használható. Ezek a következők, ABC-sorrendben:

Angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén.

Mivel részben ide tartozik, érdemes megismerni az EU-ban hivatalos nyelvi rendszer alapelveit, melyek a következők:

1._Az európai intézmények által alkotott jogszabályokat lefordítják az összes hivatalos nyelvre.

2._Bárki, beleértve az EU bármely államának polgárát, bármely hivatalos nyelven fordulhat az európai intézményekhez.

3._Az európai intézmények előtti eljárások elsődleges nyelve általában az angol, a német és a francia.

4._Az adott intézményre vonatkozó jogszabályok határozzák meg, hogy az adott intézmény mely nyelven (illetve nyelveken) köteles az eljárást lefolytatni.

5._Szó sincs arról, hogy az európai intézmények minden egyes határozatát kötelező lenne az intézmény költségére valamennyi hivatalos nyelvre lefordítani. A nemkívánatos többletköltségeken túl egy ilyen előírás az intézmények működését is lehetetlenné tenné.

Az EU brüsszeli központjában 1997-ben határoztak arról, hogy a Csehországot, Magyarországot és Lengyelországot befogadó bővítés után 2002-ig meg kell oldani az Európai Közösség nyelvi problémáját.

(A hangoskönyv változat 2023 végén készült, de mindeddig nem történt előrelépés az ügyben. Megjegyzendő, hogy 1997-ben hoztak határozatot, melynek határidejét 2002-re, vagyis 5 évvel későbbre tették. A határidő 2 dologról árulkodik: egyrészt általában minden 5-tel vagy 10-zel osztható számértékkel megadott mennyiségű ciklust tartalmazó tervet az jellemzi, hogy a tervezőknek fogalma sincs arról, hogy az adott eredmény eléréséhez mennyi idő vagy munka lenne szükséges, vagyis itt egy merő tippelésről van szó. Másrészt pedig, ha a 10-es helyett 5-ös ciklusszámot határoznak meg, akkor ez az elérendő cél fontosságát jelzi, vagyis azt, hogy valóban sürgető dologról van szó.)

Továbbá, folytatva az EU nyelvi problémájának megoldásának sürgető ügyével:

Ezzel kapcsolatban Gergely Mihály nyílt levelet intézett Glatz Ferencz Úrnak, a MTA akkori elnökének, a következő címmel: „Hogyan őrizhetjük meg anyanyelvünket?, melyben konkrétan a fentiekre ezt írta: (tehát az idézet elején a „reménykedni” szót nyugodtan vehetjük egyértelmű és direkt sugalmazásnak)

(idézet kezdődik)

„Úgy szeretnék REMÉNYKEDNI Önnel együtt, tisztelt Elnök Úr, hogy azon a nagytanácson részt vevő, esélyesen pályázó leghatalmasabb országok képviselőiben lesz elég tárgyismeret, bölcsesség és kölcsönös megbecsülés minden más európai nyelv és minden nemzeti kultúra, hagyomány iránt, hogy tekintettel lesznek minden nép érdekeire, önérzetére, s lemondva a saját nyelv megsokszorozó előnyeiről a napjainkban (1998-ban) már alig vitatott főszereplő angol nyelv helyett egy minden nyelv iránt semleges, mesterséges nyelvet fogadnak el!”(idézet vége)

A levél 1998-ban íródott, azt feltételezve és félve, hogy a nyelvi problémákat az angol nyelv kizárólagos közvetítőnyelvvé tevő rendelkezése oldja esetleg meg. Akkor Gergely Mihály ez ellen lépett fel, az eszperantót javasolva (mert számára a „minden nyelv iránt semleges, mesterséges nyelv” egyet jelent az eszperantóval), természetesen ugyancsak Európa egészére kiterjesztve. Mindezt azzal a mellékzöngével és alig leplezett implicit tartalommal, hogy az angol nem ilyen, annak ellenére, hogy az angol anyanyelvűek létszámaránya alapján a „saját nyelv” előnyére aligha támaszkodhatnának – ezen a téren a német élvezhetne előnyös pozíciót!

A 2002-es idézetben, abban az évben, amikorra az EU a nyelvi problémákat megoldani ígérte, az eszperantisták még „követelik a magyar felvételét”, és merőben más oldalról közelít ez, mint ahogyan 5 évvel korábban Gergely Mihály tette, vagyis nem direkten az eszperantót javasolva, hanem azon az alapon, hogy mivel „ők eszperantistaként a nyelvi egyenjogúság hívei”.

Egy fontos tény: 2007, január 1-e óta immár 23 hivatalos nyelv van az EU-ban, és emellett 3 munkanyelv. Érdekes módon emellett is MŰKÖDNI látszik az EU! Ma (az eredeti cikk írásakor, 2014-ben), az EU-ban valóban komoly működési problémákat fogalmaznak meg egyes szakértők, de ezek között sehol sem merül fel az a nyelvi probléma, ami az ezredforduló előtt még a hatékony működés egyik alappilléreként emlegettek! (Emiatt ez a problémakör is egyfajta Y2K-jellegű formát kezd ölteni.)

Kínához hasonlóan, ahol az eszperantisták egyike-másika azért akarná bevezettetni az eszperantót, mert szerintük a kínaiak a saját nyelvváltozataikon nem értik meg egymást (és persze azon burkolt remény miatt, hogy ha ez megtörténne, akkor Kína az USA-tól való világgazdasági hatalomátvétellel az eszperantó lehetne a világ legfontosabb közvetítőnyelve); és az USA-t is górcső alá véve, ahol nincs, csak ’de facto’ hivatalos nyelv - ezek az államok is remekül megvannak a maguk nyelvi problémáival, és az egységesítési törekvések (például az USA-ban az „English Only”, vagyis az angol nyelvi kizárólagosságát hírdető mozgalom) ellenére virágzó gazdaságban élnek.

Mi lehet itt egy ideiglenes végszó? – Talán az, hogy a nyelvi változásokat időnként hagyni kell a maguk útján haladni és kiteljesedni, mert a globális-jellegű változtatások erőltetése esetleg csak szélsőséges indulatokat fog kiváltani. Mindez azonban már jóval túlmutat a nyelvi különbségeken, és elsősorban szociális és pszichikai jellegű alapokon nyugszik.

***

BS, 2007